Komoly verseny lesz az ellenzéki előválasztáson Erzsébetvárosban

Már az ötödik ellenzéki jelölt jelentette be indulását a budapesti 5-ös körzetben, amihez Erzsébetváros és Terézváros egy része tartozik.

2021. május 22., 19:22

Szerző:

Kocsis-Cake Oliviót indítja a Párbeszéd és az MSZP az erzsébetvárosi körzetben az ellenzéki előválasztáson – írja a Telex. Budapest 5. választókerületéhez tartozik Erzsébetváros és Terézváros egy része. Az ellenzéki előválasztáson ebben a körzetben komoly verseny várható, hiszen

  • a DK a legutóbbi győztes Oláh Lajost indítja újra,
  • a Jobbik Beleznay Zsuzsanna terézvárosi alpolgármestert,
  • a Momentum Tompos Mártont,
  • a Mindenki Magyarországa Mozgalom pedig Almási-Kecskés Gusztáv jogász-közgazdászt jelöli.

2018-ban Oláh Lajos nyert itt, megelőzve Bajkai Istvánt (Fidesz-KDNP), Stummer Jánost (Jobbik) és Moldován Lászlót (LMP), majd egy évvel később az önkormányzati választáson a VI. kerületben momentumos (Soproni Tamás), a VII. kerületben DK-s (Niedermüller Péter) polgármester győzött.

Kocsis-Cake korábban az LMP tagja volt, és 2010-ben a párt polgármester-jelöltjeként indult a VI. kerületben, de nem tudott győzni. Később Karácsony Gergellyel együtt kilépett a pártból, és a Párbeszéd egyik alapítója lett. Jelenleg pártigazgató, és 2018-ban bekerült az Országgyűlésbe is.

(Kiemelt képünkön Kocsis-Cake Olivio, az MSZP és a Párbeszéd közös képviselőjelöltje. Fotó: MTI | Kovács Tamás)

2024. április 19., 19:41

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

2024. április 19., 17:55

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

2024. április 19., 15:25

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.