Kolontár: "a bejárati ajtó elé kuporodva találtam meg, csendben remegett"

"Szerda reggel megérkeztem Ajkára vonattal. Elindultam a város központjába megkeresni azokat a kolontáriakat és devecserieket, akiket a városban szállásoltak el. Arra lettem figyelmes, hogy a város tele van vörösiszap foltokkal. Később kiderült számomra, hogy azért, mert Ajkán keresztül szállítják át a két katasztrófa sújtotta faluban összeszedett vörösiszapot, amit olyan konténerekben szállítanak, amiket egyébként szemétszállításra használnának és amik nem elég hogy rossz állapotban vannak, de fedetlenül megtömve viszik bennük az iszapot" - írta a Zöld Baloldal nevű párt weboldalán az egyik szemtanú.

"Elmentem a sportcsarnokba, ahol sikerült átjussak a rendőrökön a vörösiszapos cipőmnek köszönhetően, majd beszéltem az átmeneti szállás koordinátorával. Megkértem mutassa meg nekem a tömegszállást, 25-30 fő között laknak ott a katasztrófa óta. Kiderült a hölgyről, hogy ő maga is kolontári, az ő házát nem vitte el az iszap, de nem akar visszamenni. Önkéntesként vállalta a sportcsarnokban lakók ügyeinek koordinálását, hogy segíthessen sorstársain. Mindent maguknak kell megoldani. Elmondta, hogy a károsultak ügyeinek intézésére és a segélyszállítmányok koordinálására saját mobiltelefonját használja, nem kapott szolgálati telefont. Megtudtam tőle, hogy a csarnokban csak kolontáriak laknak, mivel a devecserieket Győrbe viszik információi szerint, de elmondta azt is, hogy hétvégén el kell hagyják a csarnokot, mert mindenkit visszaköltöztetnek Kolontárra, akinek nem vitte el az iszap a házát, pedig senki nem akar vissza menni. Elmondta, hogy letiltottták rengeteg károsult mobilját a telefonszolgáltatók, mivel volt, akinek a számlája elérte a 100.000 forintot és úgy kapcsolta csak vissza a multicég, hogy befizetett 40.000 Ft-ot... Ahelyett, hogy felajánlanák ilyenkor a segítséget, hogy a károsultak ingyen telefonálhassanak, amíg nem rendeződik sorsuk, még egyet beléjük rúgnak.

A bent lakókkal nem beszélhettem, csak úgy ha a sportcsarnokon kívül rájuk találok.

Sikerült összehoznom egy találkozót kolontáriakkal. Két férfivel találkoztam, egyiküknek ott volt a kisfia is. Szörnyen félnek, arra várnak, hogy omoljon már le a tárolónak az északi fala, hogy végre tudják, hogy még milyen károk lesznek. Nem akarnak visszamenni. Megkérdeztem tudunk-e valamiben segíteni, tudunk-e valamit vinni nekik. A válasz ez volt: Egy dologra van szükségük, ÉLHETŐ KÖRNYEZETRE. Az pedig nem Kolontáron van, de nem is Devecseren. A kisfiú ekkor szólalt meg először. Ő zacskós levest szeretne, mert az jó a torkának. Neki is fáj, ég a torka, ahogy mindnenkinek, aki belélegezte a vörös mérget. Már tudták, hogy hétvégén vissza kell menjenek. Nagyon féltek. Megdöbbenve kérdeztem meg tőlük, hogy ők nem kapnak arra lehetőséget, hogy ha akarnak más helyre költözhetnek? A válaszuk egy egyértelmű nem volt. Megtudtam, hogy ők csak „másodlagos” károsultak, mivel az ő házukat nem érte el az iszap. A por azonban ott van... A halálba küldik vissza őket. De nem tudnak mit tenni... A házat nem adhatják el, mert az értéke egyenlő a nullával. Azt sem értették – ahogy én sem! – hogy miért pont hétvégén viszik őket vissza... A hétvégén eső lesz, ha eső lesz akkor pedig leszakad az északi fal és újra kiönt a vörös iszap. Nem tudja senki, hogy mekkora területre ér el újra... Elmondták azt is, hogy a segélyszállítmányokkal is gond van, rengeteg érkezik, főleg ruhából, nem tudják már hova tenni, de amire szükség lenne az nem jön. Nem leltározza, nem koordinálja senki rendesen. ... Kiderült az is, hogy a sima pormaszk már nem elég... Annál profibb maszkok kellenek, de pár napja még nem volt elég..."

A teljes blogbejegyzést a

Techshit blogja: egy helyi lakos beszámolója

Techshit néven az egyik helyi, devecseri lakos is beblogolta a történeteket.

"Felhívok pár barátot, mit lehet csinálni. Azt mondják, ma már semmit. Gyakorlatilag egy hete turkálnak az iszapban, fáradtak. Megpróbálnak pihenni, majd reggel folytatjuk.

Lefekszünk aludni és alszunk is hajnali 3-ig, amikor telefon ébreszt. A sógornőm az, ideges hangon, szinte kiabálja, hogy megint átszakadt a gát, szedjem össze a szüleimet és meneküljünk. Ők mennek Iszkázra rokonokhoz. Ő a Kolontári oldalon lakik, számára sokkal ijesztőbb a veszély. A faluban semmi hír. Én mondom neki, hogy mi összekészülünk, de várunk a katasztrófavédelmi riasztásig.

Az autómmal kiállok a kapu elé, apuék kocsiját is megfordítjuk, felöltözünk és ruhástul lefekszünk aludni. Negyed ötkor sziréna hallatszik, természetesen mindenki ugrik azonnal. Az utcán már kinn áll a szomszédság, a távolból hangosbemondóval alig kivehetően azt kiabálják, hogy megkezdték Kolontár kiürítését és Devecser kiürítésének előkészítését. További információk a kábeltévén. Szerencsére a szüleimnek van kábeltévéjük is, mert pár csatorna csak azon fogható. A kábeltévében képújság, két oldalnyi. Az egyiken az, mit kell összekészíteni, a másikon pedig a tények. A 9. számú tározó fala megrepedt, nem tartják biztonságosnak. Én persze az első fotók láttán mondtam ezt.

Visszafekszünk aludni, de persze egyikőnk sem tud. Reggel hétkor aztán nekiindulok a városnak. Miki barátom ki van kapcsolva, gondolom még alszik..."

A teljes bejegyzést - közvetlenül a katasztrófa kezdetétől -

Kaptárlakó: az állatvédő beszámolója

A Kaptárlakó nevű blogger egy Noé-aktivista barátja társaságában élelmiszert vitt a falubeli állatoknak. Megrendítő erejű beszámolóját olvashatják éhező és szenvedő állatokról.

"Kolontár másik részén a házak épen maradtak, csak az utcákon, kertekben látszik kisebb-nagyobb tócsákban a vörös iszap. Innen kitelepítették az embereket, így aztán kihalt utcákon sétáltunk végig két velünk tartó keszthelyi önkéntessel, egy fiatal párral. Az utakon mellettünk csak rendőrautók, katasztrófavédelmi vagy katonai teherautók hajtottak el, a fejünk felett helikopter körözött. Ha fütyültünk, a kutyák jobbára ugatni kezdtek. Általában a kapu alatt csúsztattunk be kutyaeledelt, és valahogy megoldottuk azt is, hogy vizet adjunk nekik. Sokszor elég agresszívan fogadtak minket, de a konzerv kinyitása után hamar kiszagolták, hogy jó fejek vagyunk.

Ezek az állatok nagyon éhesek, elkeseredettek, és zavarodottak voltak. Volt egy udvar, ahonnan ugatást hallottunk, de nem láttunk semmit, aztán már az ugatás is megszűnt. Egy rendőrrel egyezkedve bemásztam, de nem láttam a kihalt udvaron semmit. Láttam egy botot a földön, azt azért felvettem, és úgy kerestem a kutyát, hogy végső esetben esetleg rá tudjak sózni, ha véletlenül bajkeverőnek nézne. Végül a bejárati ajtó elé kuporodva találtam meg, csendben remegett, és maga alá hugyozott, mert annyira félt. Megetettem, megitattam, aztán a végén már ugrálva játszottunk. Teljesen be vannak rezelve ezek az állatok, fogalmuk sincs mi történik, de ha látják, hogy kik vagyunk, egyből barátkozni kezdenek" - írta Kaptárlakó.

A teljes blogbejegyzést