Kocsis Máté a jászkapitány-avatáson mondott beszédet

Beszédében, Jászdózsán elmondta, a jász nép nem tűrte sem a nyugati, sem a keleti elnyomást soha, ezért most példaként áll előttünk.

2023. július 1., 14:53

Szerző:

A jászok sosem tűrték az elnyomást sem Nyugatról, sem Keletről - mondta a Fidesz frakcióvezetője szombaton Jászdózsán, a három napon át tartó 27. Jász világtalálkozó második napján tartott díszünnepségen. Kocsis Máté szerint a jászoktól azt is meg lehet tanulni, hogy a nemzet jövőjét és a szabadságot nem pénzben mérik.

A kormánypárti politikus, aki a rendezvény fővédnöke is, elmondta: a világtalálkozó a jászok történelmi hagyományainak ápolásáról, kultúrájuk, öntudatuk megőrzéséről szól.

Emlékeztetett arra, a jászok elődei akkor is a Kárpát-medencében voltak, amikor a többi, később a magyar nemzetséghez sorolt nép még nem. Kevés olyan nagy múltú, kalandos történetű nép van a magyar történelemben, mint amilyen a jász - mondta, megjegyezve: a jászok sosem voltak földesúrnak alávetve, sosem tűrték az elnyomást és csakis a nádornak tartoztak számadással.

Ez az a kiváltáság, érték, erő, amely a jászokban van, és amit „minden más magyarnak meg kell tanulnia” - hangsúlyozta. Felidézte, hogy 1745-ben a jászok a maguk erejéből váltották vissza a szabadságukat 580 ezer rajnai forintért és bár ez az összeg akkor megegyezett az ország teljes éves költségvetésével, kifizették - közölte.

„Mit tanulunk mindannyian magyarok a jászoktól?” - tette fel a kérdést Kocsis Máté.

Szerinte azt lehet megtanulni a jászoktól, hogy nem lehet tűrni az alávetettséget, az önkényt sem Nyugatról, sem Keletről, továbbá hogy a nemzet jövőjét és a szabadságot nem pénzben mérik, annak „nincs ára”, valamint ha a nemzetről, a nemzetségről van szó, akkor teljes összefogás alakul. Manapság is ismerős gondolatok - fűzte hozzá.

A frakcióvezető úgy fogalmazott, a jászoktól csak tanulni lehet, „most van igazán szükség a jászok hitére, a jászok elveire és a jászok erejére”.

Pócs János, a térség fideszes országgyűlési képviselője, a rendezvény védnöke a jászokat összetartó közösségnek nevezte. Hozzátette: míg más országok a válságokba beleroppantak, addig „mi, magyarok talpon maradtunk” és ez csak a jászok példája alapján megvalósult összefogásnak köszönhető.

Borbás Zoltán, a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei közgyűlés alelnöke (Fidesz-KDNP) arról beszélt, hogy a jászok őrzik a szülőföld hagyományait és az ősöktől kapott identitást. Ezekből kell erőt meríteni és átadni a következő generációnak - mondta.

Baranyi Sándor, Jászdózsa polgármestere (Fidesz-KDNP) azt mondta: a szülőföld szeretete köti össze a jászokat, a helyben élőket és elszármazottakat.

A rendezvényen részt vettek a jász települések polgármesterei, a jász- és a kunkapitányok.

A Szent Mihály téri díszünnepségen átadták a jászsági és települési díjakat. Az idei Jászságért díjat Mozsár Lászlóné, Jászágó polgármestere (Fidesz-KDNP) kapta.

Szöllősi Sándor leköszönő jászkapitány beszámolója után Kiss Gábor leendő jászkapitány beiktatása következett.
A jászok első világtalálkozóját 1995-ben Jászberényben tartották a jász redemptio, azaz a jász önmegváltás 250. évfordulója alkalmából. A jász önmegváltás története 1702-ben kezdődött, amikor I. Lipót császár eladta a jászok és kunok lakta területeket a Német Lovagrendnek. Az ottélők azonban ebbe nem nyugodtak bele, és 1745-ben saját pénzükön visszavásárolták szabadságukat és régi kiváltságaikat.

(Kiemelt kép: Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője beszédet mond a 27. Jász világtalálkozó díszünnepségén Jászdózsán 2023. július 1-jén, a három napon át tartó rendezvény második napján. Fotó: MTI/Komka Péter)

Magnézium tablettát szinte mindenki szed, vagy önmagában, vagy valamilyen multivitamin részeként. Azonban egyáltalán nem mindegy, hogyan visszük be a szervezetbe a magnéziumot, mert hiába szedi a legdrágább tablettát, nem fog felszívódni, ha ezt a néhány szabályt nem tartja be.

Újabb rekordot döntött meg Orbán Viktor. A miniszterelnök immáron (2024. október 21-én) 5259 napot töltött el összesen a miniszterelnöki székben.