A kormány döntése értelmében minden településen lesz ATM, ám nem mindegy, hogy melyik automatában veszi fel a készpénzt!
A melegedő klímához alkalmazkodva a korábban csak élelmiszerekben előforduló kenyérbogár most a történelmi pannonhalmi könyvtárat is megtámadta. A kár súlyos, a fémrágó bogarat nehéz irtani.
Egy idei szabályozás szerint percek dönthetnek arról, hogy jár-e a pénz vagy sem.
Kapu Tibor a második magyar űrhajós, most kiderült, hogy pontosan mennyibe került az utazás.
Újabb rettegett betegség ütötte fel a fejét, a bőrcsomósodáskór miatt már a Nébih is figyelmeztette az állattartókat.
2015. november 2., 10:44
Szinte minden fontos sajtóorgánum bő terjedelemben írt a múlt heti magyarországi eseményekről. Ezekből az újságcikkekből válogattunk.
2015. november 2., 10:22
A Demokratikus Koalíció véleménye szerint a Fidesz már előre eltervezte, hogyan „hizlalja majd fel” kádereit az állami földek eladásával – közölte a párt alelnöke az MTI-vel pénteken.
2015. november 2., 08:04
Az Együtt fölszólítja a Fidesz-KDNP kormányát, hogy haladéktalanul állíttassa le a Nemzeti Választási Iroda adatfrissítési akcióját, mert az a jelenlegi formájában – az elhibázott választási eljárási szabályok miatt – a 2018-as tömeges választási csalásokat legitimálja csak.
2015. november 2., 06:54
Zsidók, keresztények és muszlimok imádkoztak közösen a Közel-Kelet békéjéért, a háború és a terror minden áldozatáért és azokért, akiket hitük miatt üldöznek, vasárnap este Budapesten, a Deák téri evangélikus templomban.
2015. november 2., 06:52
Lesodródott az útról egy személyautó a Ferihegyi repülőtérre vezető úton, a Csévéző utca közelében, a befelé vezető oldalon – közölte a katasztrófavédelem.
2015. november 1., 20:44
Hivatali partnerei meghívására hétfőn hivatalos látogatásra Délkelet-Ázsiába utazik Kövér László, az Országgyűlés elnöke – közölte az Országgyűlés sajtófőnöke vasárnap az MTI-vel.
2015. november 1., 20:02
A megosztó, konszenzust nem ismerő orbáni politika kanadai terjedése miatt mondott le Vass Zoltán, Kanada tiszteletbeli magyar konzulja csütörtökön.
2015. november 1., 18:17
A jövő héten is sokszor tartósan megmaradhat a sűrű köd, jellemzően gyenge marad a légmozgás. Olykor a napsütéses helyeken akár 15 Celsius-fokot is mérhetnek, a borult, ködös párás területeken viszont a legmelegebb órákban is csak 5 fok körül alakul a hőmérséklet – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből.
2015. november 1., 16:30
A gyermekéhezés elleni küzdelem részeként tavalyhoz hasonlóan a Párbeszéd Magyarországért Párt idén is benyújtott egy 3 milliárd forintos költségvetési módosító javaslatot annak érdekében, hogy az állam biztosítsa a téli szünidei étkeztetést minden nélkülöző gyermek számára.
2015. november 1., 15:54
Értetlenül és szomorúan elevenítette fel a történteket Fa Nándor, aki társával, Perényi Péterrel árboctörést szenvedett szombaton a Spirit of Hungary nevű hajóval a Transat Jacques Vabre (TJV) kétszemélyes vitorlásversenyen.
2015. november 1., 14:26
Napirendre tűzi a Századvég-ügyet következő ülésén az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága – közölte a testület szocialista elnöke vasárnap az MTI-vel.
2015. november 1., 14:18
Felborult egy személyautó Budapesten, a IX. kerületi Gubacsi úton.
2015. november 1., 14:11
Tűzgömböt fotózott le az MTI munkatársa a salgói vár mögött Salgótarján közelében október 31-én.
2015. november 1., 12:47
Jogerősen 10 ezer forintos sérelemdíj megfizetésére kötelezett a bíróság egy nőt, aki megosztott egy kritikus bejegyzést a Facebookon. Ezzel a döntés szerint megsértette a tatai önkormányzat jó hírnévhez való jogát.
2015. november 1., 10:53
A német konzervatívok egyik nagy öregje szégyelli magát Orbán Viktor miatt. A Frankfurter Allgemeine Zeitungban megjelent vendégkommentárjában Norbert Blüm, aki 16 évig volt munkaügyi miniszter Helmut Kohl alatt, úgy véli, a magyar miniszterelnök úgy beszél a menekültekről, mintha újra meg akarná vívni a 955-ös augsburgi csatát.