Kivételes kapcsolatok

A hírlapíróból az életrajz olvastán először a frivol kérdés bújik ki:

– Látjuk, szakértője a fejlődő országok gazdaságának, Afrika-specialista, dolgozott a külügyminisztérium válságközpontjában. Csak nem ezek predesztinálták a budapesti posztra?...

Szerencsére beszélgetőpartneremnek nemcsak diplomáciai tapasztalata van, de humora is. Kiválasztásában, mondja, feltehetőleg szerepe volt annak, hogy 1989 őszén épp akkor látott munkához Bécsben, amikor a magyar határnyitással megkezdődött egy új történelmi korszak. Évekig dolgozott akkor a régióban, többször járt Magyarországon is, és beutazta az egész térséget.

– Milyennek látja az országot, az embereket? S milyen ma rólunk a „hivatalos” Berlin képe?

– Alapvető benyomásom, hogy a fiatal magyarok erősen Európa-orientáltak. Látják a nagy lehetőségeket, és akarnak is élni velük. Persze ebben az országban sok mindenben eltér az emberek véleménye, attól függően, milyen pártpolitikai nézetek színezik világképüket. Megosztottak. Mi az egyetemen mindig arra törekedtünk, hogy ezt áthidaljuk: sok izgalmas vitát is vezettem. Ezt a megosztottságot természetesen Németországban is látják, de nagyon erősnek tartják az említett európai orientációt is.

– Hajdan a határnyitással Magyarország a „németek kedvence” lett. Hat még ez a magyar gesztus lassan húsz év után is?

– Mindig is nagyon erősen fog hatni a kapcsolatainkra. Ez az esemény bekerült a németek tudatába, hasonlóan ahhoz, amikor Kennedy amerikai elnök a fal felépítését követően Berlinbe repült. Az én nemzedékem, de a fiatalabbak is, őrzik magukban azt a képet, amikor átvágják a szögesdrótot. Ha ez nincs, nem így tűnt volna el a fal. Ezért már most megkezdtük – magyar barátainkkal együttműködve – a huszadik évforduló megünneplésének előkészítését. Ami az egyéb kapcsolatokat illeti, a határnyitás óta eltelt évek a bizalmon alapuló együttműködést hoztak. Mind a kétoldalú kapcsolatokban, mind európai keretekben sok a közös érdekünk. Igaz, a munka ma javarészt Brüsszelben folyik, ezért kevesebb látszik belőle. De jelzik a figyelmet a magas szintű látogatások is, Angela Merkel kancellártól a szakminiszterekig. Norbert Lammert, a Bundestag elnöke például a napokban járt ismét itt.

– A közös érdekeket említette. Vannak ilyenek régiónkban is?

– Sokfajta! Változatlanul fontos kérdés például, hogyan alakul a helyzet a Nyugat-Balkánon. Magyarország ebben a térségben sok tapasztalattal rendelkezik, és ez nagyon fontos az egész EU és Németország számára is. S értjük a problémát, hogy tekintettel kell lenniük vajdasági honfitársaikra. Egyébként november közepén, a hagyományos évi Magyar–Német Fórumon, ezúttal Berlinben, ismét mód nyílik arra, hogy szélesebb körben tárgyaljuk meg a különböző európai problémákat. Göncz Kinga miniszter asszony tartja az egyik beszámolót, s természetesen találkozik kollégájával, Frank-Walter Steinmeierrel. A fórum fontos szerepet játszott az évek során, s most talán itt az ideje, hogy több fiatalt, a jövő vezetőit is bevonjuk munkájába.

– Amikor a német gazdaság itteni vezető embereivel beszél, mit hall tőlük a mi annyit vitatott ügyeinkről, az államháztartás, az adórendszer reformjáról?

– Csaknem minden tizedik magyar munkahely – vagy negyedmillió – közvetlenül vagy közvetetten német vállalatokhoz, beruházásokhoz kapcsolódik. Mindig sok szó esik a német–japán kereskedelemről, de csak kevesen tudják, hogy a német–magyar kereskedelem hasonló nagyságrendű... A német cégek szempontjából különösen fontos az átláthatóság, a megbízhatóság, a kiszámíthatóság. Bizonyára van még mit javítani az egyik vagy a másik területen. De a dolgok jó irányba mennek – még ha az átláthatóság helyenként hiányzik is. Nagykövetségünk továbbra is segíteni szeretne, arra törekszik, hogy összehozza a feleket.

– Gazdaságunknál is viharosabb itt a belpolitika. Bár Németországban szintén vannak hasonló tüntetések, a jelek szerint ott azokat jobban kordában tudják tartani...

– Legutóbb Kölnben is láthattuk, hogy néha történnek dolgok, amelyeket elutasítunk. Persze nagyon nehéz egyensúlyozni a szólásszabadság és a többi emberi jog közötti keskeny mezsgyén. Köln számomra pozitív példát mutatott: a civil társadalom ellenállt, értésre adta, hogy nem enged teret szélsőjobbos csoportoknak. Azt mondták: a mi városunkban sok külföldi is él, mindanynyiunk számára van itt hely, nekünk mindenki fontos. Jó lenne, ha Magyarországon is erősebben érvényesülnének a civilszervezetek, és remélem, ez be is következik. Említettem, hogy jövőre a határnyitás huszadik évfordulóját ünnepeljük. Ez jó alkalmat ad arra is, hogy magyar barátainkkal, különösen a fiatalokkal, együtt beszélgessünk a demokrácia, az emberi jogok kérdéseiről. Össze kell hozni az embereket.

– Engedjen meg végül egy kandi kérdést: előny-e vagy hátrány, ha egy nagykövet a „gyengébbik” nemhez tartozik?

– Törekszem, hogy ezt az adottságomat megfelelően hasznosítsam... Úgy gondolom, a nők még mindig nem illenek bele a klasszikus képbe, amelyet a diplomatákról alkotnak az emberek. Ami viszont azt is jelenti, hogy szabadon alakíthatom ezt a képet. Megnyugtató egyébként, hogy Magyarországon egyáltalán nem megyek ritkaságszámba. Egész sor nőtársam áll itt nagykövetségek élén, rendszeresen összejövünk, tapasztalatot cserélünk. S persze sok a hasonnemű magyar partnerem is. Asszony a magyar külügyminiszter, az államtitkára is, megismertem már Szili Katalint, a parlament elnökét, és nem kevés a nő a pártok vezetésében. Tehát ilyen szempontból is otthon érzem magam Magyarországon...