A Győri Balett volt igazgatója: Mindenképpen békés, boldog átmenetet szerettem volna ebben a nagyon kemény és kusza világban
Nem kívánta a prófétaságot, egy hirtelen előállt vészhelyzetben elfogadta a társulat bizalmát, és bevállalta az igazgatóságot. Ön harminc évig állt a társulat élén, aztán nagyon sokan meglepődtek, amikor öt évvel ezelőtt kijelentette: utoljára pályázik az igazgatói székre. Még a nyugdíjkorhatár előtt visszavonul a vezetéstől. Miért döntött így?
Többször oda-vissza megforgattam magamban, aztán úgy döntöttem, hogy Kiss Jánosból 41 év bőven elég. Kitáncoltam magam 11 és fél évig, aztán jött a 29 év igazgatóként, ennyi bőven elég ahhoz, hogy egy fejezetet lezárjunk. Elhatároztam, hogy a 42. szezont lezárom, elköszönök a társulattól, de addig megpróbálok találni egy alkalmas, tehetséges vezetőt, hogy a harmadik igazgató új korszak legyen, új gondolat, perspektíva az együttes előtt. Úgy éreztem, jogom van ahhoz, hogy megelőzzem, nehogy kalandorok kezére kerüljön a Győri Balett. Mindenképpen békés, boldog átmenetet szerettem volna ebben a nagyon kemény és kusza világban. A lényeg: elkezdtem nézni a művésztársakat, és végül Velekei Lászlóra esett a választásom. Még szinte gyerek volt, amikor felvettem a társulathoz, aztán egy ideig szabadúszó lett, hogy kipróbálja magát, és miután megtapasztalta a világot, visszajött az akolba. Megkértem, legyen a művészeti asszisztensem, aztán koreográfiákat is készített, majd elindította a Fiatalok a fiatalokért programot. Amikor már láttam, hogy jó a keze, jó a feje és jó a szíve is, akkor felkértem, hogy legyen művészeti vezető – ez a poszt korábban nem létezett a társulatnál, az igazgató maga volt a művészeti vezető. Épp a minap beszélgettünk arról Lacival, hogy mi sosem veszekedtünk, pedig a színház mindig a hisztériáról, a könnyekről, a görcsökről, a szépségről, a sikerről, a bánatról, az izzadtságról és mindenféle kínokról szól, amiket végigélhet az ember.
Hogyan tovább?
Az utódom azt kérte, hogy tanácsadóként segítsem a munkáját, valamint azt szeretné, hogy a nyaranta megrendezett, mára már győri hagyománnyá lett Magyar Táncfesztivált továbbra is én igazgassam, amit örömmel vállaltam. Rengetegszer mondtam, nyilatkoztam, hogy táncvédőnek tartom magam. Szeretek tenni a táncművészetért, azért, hogy egy kicsit még jobb helyük legyen a táncegyütteseknek – a néptánctól a kortárson át a balettig, a hiphoptól a hastáncig, nekem mindegy, csak tánc legyen. Ezen dolgozom a Magyar Táncművészek Szövetségében, az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület elnökségi tagjaként, valamint az Előadó-művészeti Bizottságok Táncbizottságának az elnökeként. Tagja vagyok az MMA-nak, a többi „táncos akadémikussal” van mit tennünk a magyar táncművészetért. Mindezt szívesen csinálom, ha igényt tartanak rá.
Úgy nézett ki, hogy a Győri Balett történetében a két, különleges módon választott igazgató után a harmadik, Velekei László nyugodtan, előkészített terepen léphet elő vezetővé, ám jött a koronavírus-járvány, és mindent felülírt. Az csak kényelmetlenség, hogy a kinevezés adminisztratív okok miatt lelassult, az viszont tragédia, hogy elmaradt az összes fellépés, és a próbákat sem tudták a szokásos módon folytatni.
Március 11-én bejelentették, hogy a Müpa bennünket választott az évad együttesévé, amit majdnem kétéves tárgyalássorozat előzött meg – de néhány nap múlva már nem lehetett előadást tartani. Ezt a fél évet, amely egyben nekem jutalomjátéknak is készült, nagyon szépen felépítettük az utódommal. Csodálatos lett volna, ha a terveknek megfelelően a 40 éves Győri Balett nyithatta volna meg április elején a 40 éves Budapesti Tavaszi Fesztivált. Nagyon előkészített munka volt, iszonyú sok energiát toltunk a GisL-be: Velekei Laci koreográfusként egy nagyon szürrealista Giselle-t álmodott meg, amelyhez Lajkó Félix komponált zenét. Egy hét választott el attól, hogy elkezdjük a zenekari próbákat, de elsöpörte a járvány a Tavaszi Fesztivállal együtt. Jövőre halasztottuk a bemutatót. Le kellett mondanunk a turnékat, és elmaradt a 16. Magyar Táncfesztivál is. Amikor kiderült, hogy közös gyakorlatokat sem lehet tartani, nagyon megijedtem. A professzionális táncosok szakmai élete a legrövidebb, teljesen ki vannak szolgáltatva a testüknek. Hogy lehet átélni azt, ha valaki három vagy négy hónapig nem gyakorol? Rákényszerültünk az online tréningre, telefonon, Skype-on javítottuk, bátorítottuk egymást. De egy garzonban hogyan ugrasz, forogsz, vagy végzed a diagonál gyakorlatokat? Számoltam a napokat, mikor lehet végre bemenni a balett-terembe. Mi voltunk az országban az első profi együttes, amelyik elkezdte – természetesen a biztonsági intézkedések betartásával – a tréninget. Hálás vagyok a győri úszóknak, akik felajánlották, hogy „visszazökkentésként” edzést tartanak a táncosoknak. Nem pancsi volt, fizikálisan és mentálisan is dobott rajtuk az uszodai program, aztán irány a terem, elkezdtünk gyakorolni. Négy hétnél hosszabb szabadság már megviseli a táncosok testét is, de a lelkük is megsínyli a közönség hiányát. Most, hogy három és fél hónap után állhattak először a nézők elé, láttam rajtuk a stresszt, amelyet persze mindenki leplezett.
El lehet szokni a színpadtól.
Így van. Mi olyanok vagyunk, mint a cirkuszi lovak, csak hát nem volt zene, nem volt porond. Próbáltunk, mint az őrültek, de amikor ott van szemben a néző, az már egy másféle állapot. Csak reménykedem, hogy nem lesz második hullám, mert abba mindenki beleszakad. Nagyon stabil, fegyelmezett, 52 emberből álló társulat a mienk, mind tudják, mi a dolguk, senkit nem tartunk szívességből, itt mindenkinek keményen kell dolgoznia, vagy pedig el kell hagynia a fedélzetet. De a COVID-járvány ellen védtelenek vagyunk. Ráadásul egy táncelőadást is nehezebb online megszervezni és közvetíteni, mint egy koncertet. Tehát csak reménykedni tudunk, hogy az új korszak első bemutatója, a szeptember 19-re tervezett Körforgás című est megvalósul, annál is inkább, mert Eno Peci albán születésű, Ausztriában élő koreográfus alkotása mellett a másik darab az új művészeti vezetőé, Lukács Andrásé, amelyet kifejezetten a társulatnak készített.
Már nem igazgatóként, hanem Kiss János Kossuth-díjas táncművészként aláírt egy nyílt levelet, amely nem volt más, mint a néhány nappal korábban Ragályi Elemér kezdeményezésére született nyílt levélnek az átfogalmazása. Táncművészként miért érezte fontosnak, hogy a nevét adja ahhoz a kéréshez, hogy az SZFE-t ne alakítsák át két hónap alatt rohamtempóban? Elképzelhetőnek tartja, hogy ez történjen a Magyar Táncművészeti Főiskolával is?
Mindannyian tudtuk, hogy évek óta folynak tárgyalások a művészeti egyetemek működési formájának átalakítási szándékáról. Még a tiltakozók többsége is egyetért azzal, hogy szükséges a változás. Én hiszek az újító szándék erejében, és abban, hogy a legfontosabb cél a minőségi képzés feltételeinek megteremtése. Erre lehetőséget adhat az alapítványi működési forma, talán még jobb körülmények között, eredményesebb finanszírozással, egy korszerűbb és magasabb szintű 21. századi oktatás valósulhat meg. Ha szükséges, akkor a Magyar Táncművészeti Egyetemen is változás kell, de hangsúlyozom, a legfontosabb a fiatal tehetségek, hallgatók és a legjobb oktatók minőségi munkájának biztosítása. / Dorogi Katalin
