Kiss Ambrus: Nem lehet egy várost veszélyeztetni, a kormány közölje, mit akar az iparűzési adóval

Várhatóan január közepén ül össze az új Fővárosi Érdekegyeztető Tanács – mondja Kiss Ambrus általános főpolgármester-helyettes, aki levelet írt a vasárnapi boltzárat kezdeményező szakszervezetnek, hogy először konföderáción belül vitassák meg a javaslatukat. Azt mondja, Kiss Péter néhai szocialista kancelláriaminisztertől tanulta meg, hogy egy rendszer működtetése nem látványos munkából áll, ezért ő is a háttérfeladatokra koncentrál majd. A kormány ötletéről, mely szerint az iparűzési adót elsősorban a tömegközlekedésre kell fordítani, azt mondja, nem lehet egy várost veszélyeztetni, a javaslat gazdasági károkat okoz az egész országnak.

Szerző:

– A kormányzat és a főváros is azt hangoztatja: nem érdeke az egymással vívott háború. Mégis a kabinet egy olyan törvényjavaslaton dolgozik, amely szerint a beszedett iparűzési adót az önkormányzatoknak elsősorban a tömegközlekedésre kellene fordítaniuk. Ez nehéz helyzetbe hozhatja a fővárost. Ugyanakkor Karácsony programjában szerepel az úgynevezett Tiborcz-adó, amelyet a több száz milliós lakásokra vetnének ki. Ez az ötlet a hírek szerint felbőszítette Orbánt, hiszen a vejéről neveznék el az adót. Az asztal alatt mégis rugdossák egymást.

– A választás, vagyis október 13-a után egyedül a kormány lépett. A Tiborcz-adó korábbi, Karácsony Gergely választási programjában szerepel. Az ok: olyan egyenlőtlenségek vannak a társadalmon belül, amelyre reagálni kell, és ezt újraelosztással lehet orvosolni.

Fotó: Merész Márton

– Lehet, hogy korábban, de önök is elsütötték a fegyvert.

– Fontos: ez nem új javaslat. Az iparűzési adót nem tudjuk értékelni. Ezért reagált úgy Karácsony Gergely, hogy mi a túró ez. Ha ezzel a lábát akarja betenni a kormány az ajtóba, akkor közölje, mit szeretne. Nem lehet egy várost veszélyeztetni. Ráadásul gazdasági károkat okoznak vele az egész országnak.

– Mit kezdenek az olyan ellenzéki botrányokkal, amelyek például Zuglóban vagy a XV. kerületben történtek? Előbbiben a parkolási szerződés körül csaptak fel az indulatok, míg utóbbiban a polgármester asszony fiának külsős bizottsági tagsága ütötte ki a biztosítékot. A történetek az ellenzéki irányítású önkormányzatok hitelességét csorbíthatják.

– A helyi politikai pártok feladata az ügyek kezelése. Nem is lenne jó, ha a fővárosi önkormányzat véleményt formálna róluk. De az biztos, hogy a parkolási üggyel kezdeni kell valamit, dolgozunk egy olyan javaslaton, amely csökkenteni tudja a politikai veszélyeket.

 

Interjúnk teljes változatát a csütörtökön megjelent lapszámunkban olvashatják el.

14:34

Lázár János építési és közlekedési miniszternek elege lett a városában zajló ellenzéki „dínomdánomból”, szerinte az emberek adóját okosabban kellene felhasználni. Ezért javasolni fogja, hogy vessenek ki a városra egy helyi iparűzési adót.