Kinek az érdeke a kamatemelés?
Nagy külföldi befektetőkhöz közeli elemzői körökben napok óta azt jósolták, hogy az MNB a széles körű konszenzusnak számító 9 százalékos plafon fölé is emelheti irányadó kamatát. Többen annak a lehetőségét is felvetették, hogy ezt a szintet már a mai döntéssel, egy fél százalékpontos emeléssel elérheti. Ez már szinte nyílt nyomásgyakorlás, ami azt tükrözi, hogy jelenleg sokan érdekeltek a forint erősödésében. Ennek dacára a jegybank 8.5 százalékon hagyta a kamatot, aminek hírére a forint gyengülni kezdett.
Pedig a piac a negyed százalékpontos emelést már előre beárazta. Londoni elemzők szerint három tényező indokolja az e havi keményebb pénzügypolitikai álláspontot. Először is az, hogy az euróövezeti jegybank (EKB) nagy valószínűséggel maga is kamatot emel júliusban, és ha az MNB ezt nem követi, az lefelé irányuló nyomás alá helyezheti a forintot. Ha az EKB júliusban tényleg emel, azzal szűkülne a hozamelőny, ami további szigorítás felé nyomhatja a magyar jegybankot.
Az emelés melletti másik fő érv, hogy a májusi infláció jóval meghaladta a várakozást, és jóllehet az emelkedés zöme az élelmiszer- és az energia-komponensből eredt, az MNB mégsem hagy szívesen válasz nélkül egy ekkora megugrást, tekintettel a másodlagos inflációs hatásokkal kapcsolatos aggályokra. Ezek az elemzések azt állítják, hogy továbbra is a forint a leghatékonyabb dezinflációs eszköz a jelentős ellátási oldali ársokkok ellen. A független magyar szakértők többsége ezt vitatja, szerintük nem szabad túlértékelni az alapkamat inflációra gyakorolt hatását, illetve egyoldalúan csak arra figyelni.
Harmadik okként az hangzik el leggyakrabban, hogy az MNB által változatlanul követett három százalékos inflációs céllal nem összeegyeztethető legutóbbi magyarországi béradatok növelik a felfelé mutató kockázatokat, és erre a jegybanknak válaszolnia kell, mégpedig kamatemeléssel. Itt megjegyzendő, hogy a világgazdasági folyamatok tükrében ezt az inflációs célt középtávon irreálisnak tartja jónéhány pénzügyi szakemberek és a kormány is. Az utóbbi felvetette, hogy a Nemzeti Banknak nem kellene az elérhetetlenhez mereven ragaszkodnia, de a felvetést a jegybank visszautasította. Ez kissé meglepő annak fényében, hogy az euroövezetben is gyorsul a pénzromlás üteme és a második félévre már négy százalékhoz közeli inflációt jósolnak.
Az inflációs célt mindenek felett szem előtt tartó monetáris politikával szemben az a legerősebb ellenérv, hogy a költségvetés terheinek növelésével, az export megnehezítésével és az olcsóbb import ösztönzésével rontja az egyensúlyt és visszafogja a gazdaság fejlődését, aminek éppen a kivitel a motorja. E vélemények szerint a fő gond ma nem az infláció, amelyet külső tényezők gerjesztenek, hanem a bővülés lassúsága és az egyensúlytalanság. Egyre többen sürgetik a váltást az MNB szemléletében a célok prioritását illetően, a jelek szerint egyelőre hiába.
