Kijevbe utazik a Momentum

A Momentum parlamenti delegációja Kijevbe látogat – jelentette be a párt. 

2022. november 13., 16:04

Szerző:

Gelencsér Ferenc, a Momentum elnöke és parlamenti frakcióvezetője, Tompos Márton, frakcióvezető-helyettes és Bedő Dávid, másik frakcióvezető-helyettes, első magyar delegációként  az orosz agresszió alatt álló Ukrajnába látogatnak. Ezt Gelencsér Ferenc a Facebookján jelentette be.

A Momentum elnöke szerint morálisan elfogadhatatlan, hogy Magyarország az egyetlen, amely még nem tette meg azt a gesztust, hogy az ukránok melletti kiállásszimbólumaként parlamenti delegációt küldjön a szomszédos országba.

„Hogy erre az ellenséges magyar álláspontra mivel kényszeríti a kormányt az orosz vezetés, nem tudjuk. Minket azonban, a szabad generáció tagjait, senki sem zsarolhat és irányíthat külföldről. Ezért megtesszük, ami erkölcsileg helyes, és ami nemzetünk határon inneni és túli közösségének érdekében áll az Európai Unió és a NATO tagjaként” – kommentálta Gelencsér azt, hogy ők lesznek az első magyar parlamenti delegáció a háborúban álló országban.

(Fotó: Gelencsér Ferenc Facebook)