Kibontják a vörös selyemzászlót és eléneklik a Himnuszt

Jót tesz a nyár a vidéknek a gödöllői dombokon, Gomba községben. Balra a Patay-kastély, jobbra a Fáy–Kenyeres-kúriából buherált községháza. Fáy András még itt látta vendégül híres barátait. Kölcsey, Vörösmarty, Szemere Pál sétált itt a „haza mindenesével” a családi birtokon. Folyt a bor András-napokon.

Az öreg tölgyek most is jelentős esemény tanúi lesznek: a Fáy–Kenyeres kertben (negyven évig Tanácskert) kisdobos- és úttörőavatásra készülnek. A 4092. Számú Dózsa György Úttörőcsapat tagjai jókora fahasábokat hordtak össze a hatalmas tábortűzhöz. Ki biciklivel, ki gyalogosan, fehér ingben gitárral vagy a nagymamával, de piros nyakkendőben érkezik a történelmi tisztásra. Huszonéves vagy annál is éltesebb ifik. A csapatzászló mellett az egykor magas kitüntetésnek számító vörös selyemzászlót is kibontják. A leendő kisdobosok karján a kék nyakkendő, a jövő úttörői a második sorban állnak. Háttérben az avatószülők, rokonok. A csapatvezető, Ducsainé Kazup Zsuzsa üdvözli az egybegyűlteket, s kéri: énekeljék el közösen a Himnuszt.

Így szűnnek meg az úttörőcsapatok

Bizonyára többen is csodálkoznak: miképp lehetséges, hogy a rendszerváltás után életben maradt egy komplett úttörőcsapat, számostul, parasztvezérestül, s ráadásul avatnak is.

A nyolcvanas és a kilencvenes évek fordulóján az úttörővezetők többsége köszönte a tisztséget, megriadt és lemondott. Így szűntek meg az úttörőcsapatok. ’89-ben még táboroztak Lellén, s egy évre rá már nem léteztek. Budapesten már egy csapat sem működik. Vidéken is kevés, pedig vannak rokon ifiszervezetek, amelyek a Magyar Úttörők Szövetségének tagjai. Üllőn, Hernádkakon, Tárnokon vagy a távoli Szabolcsban.

A gombai csapat valahogy fennmaradt. Legitim utódja a hatvanas évek elején létrejött (ezt mutatja a sorszám) szervezetnek, de nem azonos azzal. A kilencvenes évek elején példás jogtisztelettel közhasznú szervezetté alakultak az 1989. évi egyesülési törvény előírásai szerint.

– Annak idején szavazásra bocsátottuk: maradjon-e a nevünk Dózsa György, és mi legyen a nyakkendővel – meséli Révész György, aki ’74-ben, kezdő tanárként lett csapatvezető, de ma már Pesten dolgozik. – A gyerekek ragaszkodtak a névhez, a nyakkendővel sem volt bajuk. Igaz, az idén már nemzetiszín csíkos vörös nyakkendőt is viselnek. Kinek melyik tetszik. Az egyenruháról lemondtunk. Ne érjen bennünket a vád, hogy militáns szervezet volnánk. Mellesleg a nyakkendő sem kötelező.

Síp, öv, tábori ing, nádi hegedű

Valamikor Pesten, a mai Erzsébet (Engels) téren vásárolhattak maguknak a kispajtások sípot, övet, tábori inget. De mivel az Úttörőbolt megszűnt, a nyakkendők beszerzése nehézkessé vált. Évente tizenöt-húsz fogy a faluban a kádári időkből maradt készletből.

Egyébként Gomba község vallásos település. Zömmel reformátusok lakják, de a katolikus templomot is becsben tartják.

„Én, Kolompár Viktória, a 4092. Számú Dózsa György Úttörőcsapat tagja fogadom, hogy csapatunk törvényét megtartom, jó hírének gyarapítására törekszem, hű gyermeke leszek hazámnak (innen sztornírozták azt: a Magyar Népköztársaságnak), hasznos tagja közösségemnek. Cselekedeteimben az igazság, a becsület, a természet szeretete, szüleim és az idősebbek tisztelete vezérel.”

Ropog a tűz, a gyerekek sorra fogadalmat tesznek.

– Ennyi maradt a tizenkét pontunkból – mosolyog Révész úr talpig nyakkendőben. – Pár velős mondatba tömörítettük azokat a dolgokat, amelyeket fontosnak tartunk. Mindig kérdés, kihozzuk-e a vörös selyemzászlót. Aztán azt mondjuk: hozzuk csak ki, mert azt a munkánkért kaptuk. Kit érdekel ma már, hogy a húsz éve megszűnt KISZ KB adományozta. Jómagam baloldali vagyok, de a csapat nem kötődik párthoz. Egy gyerekszervezetnek ugyanis politikamentesen kell működnie. Arra viszont szükség van, hogy a gyerekek megtanulják a jog tiszteletét és a demokráciát. Nálunk minden úttörőnek szavazati joga van.

Bencés rendőr

Valamikor az általános iskolák összes tanulója kisdobos, úttörő volt. A zöm névlegesen. Gombán csak olyan elsős lehet kisdobos, aki saját kezével leírja: „Kisdobos szeretnék lenni.” Zsuzsa asszony kezembe ad néhány gondosan írt papírlapot, a frissen avatottak girbegurba szándékmondatával. A negyedikeseknek le kell tenniük a Dózsa-próbát is. Megtanulnak tüzet rakni, sátrat verni, paprikás krumplit főzni, árkot ugrani, mert ezen alapkészségek nélkül nem létezhet úttörő. Van szülő, aki küldi a gyerekeket, van, aki engedi. És akad, aki tiltja neki.

Közben körjáték kezdődik. Zúg a „Kerek a káposzta”, ezt még a tiszteletes úr is hallja a parókián. A rendszerváltás előtt a református lelkész mindkét leánya ifivezető volt. A nulladik és a hatodik órákban mindenki járhatott hittanra. Az úttörőtanács tagjai közül sokan voltak hívők, konfirmáltak is. Amikor a rendszerváltás után az egyház is táborokat szervezett, a vezetők olyan ifik közül kerültek ki, akiket a gombai úttörőcsapat nevelt. Többen két szervezetben is tevékenykedtek. Szombaton tartották az egyházi ifi-összejövetelt, a péntek volt az úttörőké. Vasárnapra most sem szervez programot az úttörőtanács, mivel Szilvi – az egyik vezetőségi tag – templomba megy. A tiszteletes úr zsűrielnök volt a legutóbbi Ki mit tud?-on.

Tavaly a gombai iskolát átvette az egyház. A Dózsa György Úttörőcsapat a Fáy András Református Általános Iskolában tárolja felszereléseit, régi naplóit, archív fotóit, zászlaját, bográcsait, íj- és nyílkészletét. Jelenleg egyetlen gombai pedagógus sem tagja a csapatnak, de 45 úttörő ebbe az iskolába jár.

Beleszerettek az úttörőéletbe

A harminc tag olyan tízen, húszon vagy harmincon felüli ifi, aki beleszeretett az úttörőéletbe. Könyvelők, óvónők, marketingesek, egy pannonhalmi bencés, rendőr, közgazdász, tanár, hitoktató. Ők szervezik a farsangot, a kirándulást, az úttörők táncos délutánját, a kaszinót, az akadályversenyt, a Ki mit tud?-ot meg a főzőversenyt. A gombai úttörő nyáron él igazán, amikor táborozni megy. Az indiántáborban mindenki indián nevet, tolldíszt visel, nyomkeresni tanul.

– Az idén Gyomaendrődre megyünk, a magyar mondavilág történeteire szervezzük a tábort – mondja Barbara, a katolikus főiskolán végzett tanítónő. – Amikor hallgató koromban ötperces beszédet kellett tartanom a főiskolán, a gombai úttörőkről meséltem. Az úttörő szó hallatán csend lett. Aztán megértették a tanáraim, semmi közünk a politikához. Nem szégyellem a piros nyakkendőt. Ráadásul az enyém még eredeti is.

Sötétedik, kezdődik az elemlámpás számháború. Pár évvel ezelőtt a pesti Szent Gellért Cserkészcsapat kereste meg az úttörőszövetséget, hogy ők egy igazi úttörőcsapattal szeretnének számháborúzni. Ilyen csak egy van, mondták, s Gombára irányították őket. A cserkészek le is jöttek, ki is kaptak, aztán a közös bográcsból jól megvacsoráztak.

Hív az Ohio

Gomba jobboldali polgármestere is támogatja a csapatot. Nemrég ő is ifi volt. Az úttörőkön kívül senki sem szervez a szegényebb gyerekeknek nyári programot. Nincsenek szakkörök, délután sok az utcán lézengő szünidős diák.

A csapat az egyszázalékos utalásokból s kisebb-nagyobb pályázati pénzekből tartja fenn magát. Egy idős asszony minden évben kétezer forintot, lekvárt, savanyúságot küld. A gombai úttörőkhöz felnőtt is csatlakozhat, ha elfogadja az alapszabályt, s befizeti a háromszáz forint éves tagdíjat.

Előkerül a gitár. Megmondtam én, enyém leszel. Csobban a víz, hív az Ohio. A börtön ablakába soha nem süt be a nap. A Mint a mókust a kicsik már nem ismerik.