Kiakadtak a hazai közvélemény-kutatók

Öt közvélemény-kutató arra kéri a politikusokat, hogy ne korlátozzák a választással kapcsolatos felmérések publikálását a voksolás előtt.

2012. november 17., 21:10

Az Országgyűlés elfogadta a választási eljárásról szóló törvényjavaslathoz benyújtott módosító javaslatot, amely újból előírja, hogy „a szavazást megelőző 6. naptól a szavazás befejezéséig a választásokkal kapcsolatos közvélemény-kutatás eredményét nem szabad nyilvánosságra hozni” – olvasható az MTI-hez szombaton eljuttatott nyílt levélben, amelyet Géczi Tamás, az Ipsos, Hann Endre, a Medián, Kozák Ákos, a GfK, Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet, és Tóth István György, a Tárki vezetője írt alá.

Szerintük ez a korlátozás ellentmond az Alkotmánybíróság azon határozatának, amely a korábbi hasonló törvényhelyet megsemmisítette, megállapítva, hogy „a közvélemény-kutatás közzétételének (...) tilalma valóban korlátozza a vélemény-nyilvánítás- és sajtó szabadságát. (...) Mindezen túlmenően a közvélemény-kutatás eredményeinek nyilvánosságra hozatali korlátozása a demokratikus közvélemény kialakulásához elengedhetetlen információszabadság alapjogával, azon belül a választópolgárok tájékozódáshoz való jogával is szoros összefüggésben áll.”

Erre tekintettel kérik az országgyűlési képviselőket, hogy a törvényjavaslatnak ezt a paragrafusát a zárószavazás során ne szavazzák meg – áll a nyílt levélben.