Kiábrándult ország

- Egy friss felmérés szerint a világ 24 országa közül mi vagyunk a legboldogtalanabbak. Még 2007-ben, a sokak által utált Gyurcsány-kormány idejében is boldogabbak voltunk, mint most, a Nemzeti Együttműködés Rendszerében. Hogy lehetséges ez?

– Valóban azt igazolja minden kutatás, hogy a régiónk többi tagjához képest is sokkal pesszimistábbak vagyunk. Az utóbbi években készült nemzetközi elemzések szerint ilyen vonatkozásban a balkáni országokhoz közeledtünk. A magyar pesszimizmusnak mélyebb kulturális és társadalmi gyökerei vannak, de magyarázható azzal is, hogy a rendszerváltásból való kiábrándulás újabb és újabb hullámokban éri el a társadalmat.

- Úgy érti, a fideszes új államalapításból is elegük lett már „a zembereknek”?

– A magyarok pesszimizmusáért nyilvánvalóan nem csak a Fidesz-kormány felelős. A hazai politikai változásokat mindig felfokozott várakozás és csalódás kísérte. Így volt ez 1989-ben vagy az uniós csatlakozásnál is. A Fidesz kétharmados győzelménél is óriásiak voltak a remények, és nagyon kedvező volt a társadalmi klíma. A Medián adatai szerint a 2010-es önkormányzati választások után a jövőt optimistán megítélők száma meghaladta a pesszimistákét, ami nálunk nagyon ritka. A mi vizsgálataink is az erősödő közbizalmat jelezték akkor. Pedig a magyarokat általában masszív bizalmatlanság jellemzi a politikai közintézmények iránt. 2010-ben azonban ez a tendencia megfordult: ugrásszerűen nőtt például a parlament presztízse. A Fidesznek minden lehetősége meglett volna arra, hogy társadalmi konszolidációt valósítson meg, és gyengítse a szélsőjobbot – gondoljunk csak arra, a 2010-es önkormányzati választáson a Jobbik milyen gyengén szerepelt. Azóta azonban a közbizalom és a közhangulat is újabb mélypontra került, a Jobbik pedig erősebb, mint valaha. Úgy tűnik, a Fidesz eljátszotta ezt a lehetőséget.

- Orbánra mégsem zúdul olyan gyűlölet, mint azelőtt Gyurcsányra. Holott a Fidesz szociális intézkedései sokkal drákóibbak, mint amilyeneket korábban az MSZP-kormány hozott.

– Hatalomra kerülése óta a Fidesz szavazóinak a felét elveszítette. A kiábrándultak jelentős része nem fordul aktívan szembe a kormánnyal, de általánossá vált az apátia, a politikai közöny. Nem meglepő, hiszen az országban 2006 óta folyamatosan megszorítások vannak!

- A kormány mellett viszont békemenet tüntetett nemrég, ami nem éppen enerváltságra utal.

– Az utcai demonstrációk inkább médialátványosságok: egy szűk kisebbség vesz részt ezekben, a többség elfordult a közélettől, főleg az országgyűlési pártoktól. Nagyon magas a bizonytalan szavazók száma, és a legnépszerűbb politikusok szimpátiaindexe is 40 százalék alatti. Nincs olyan politikai szereplő, akit a többség fontos politikai szerepben látna. Általános meggyőződés, hogy a politikusok becsapják a választókat. A Political Capital 2007-ben különböző pártok vezetőinek imázsát vizsgálta. Szituációs kérdéseket tettünk föl velük kapcsolatban: például, „ha vámos lenne, átengedné-e a csempészárut”? A válaszadók szerint Orbán és Gyurcsány karaktere rendkívül hasonló: mindkettőjüket kemény, agresszív, karizmatikus vezetőknek látták. Ráadásul az elkötelezett szavazóknak a fele még a saját „oldalához” tartozó politikusokról sem feltételezett szavahihetőséget, becsületességet. Azt mondták: a pártvezér legfeljebb ügyesebb, kompetensebb a többieknél, de nem erkölcsösebb.

- Orbán Viktor hitetlen, kiábrándult szavazótáborát állandó szabadságharcával próbálja összefogni, aktivizálni?

– Orbán Viktornak a minden területet érintő átalakításokhoz permanens forradalomra volt szüksége, folyton harcolnia kellett a külső és belső ellenséggel. És harcát továbbra is fenntartja, hogy összefogja saját táborát és kormányát, hiszen az oktatásban, az egészségügyben, a szociális szférában olyan intézkedéseket hoztak, amelyek „házon belül” is vitákat, ellentéteket szítanak. Ha külső veszélyforrásként felmutatható a „gyarmatosító” unió, belső ellenségként pedig a hazánkat nemzetközi szinten lejárató baloldali–liberális elit, akkor a jobboldalon belüli indulatok is kifelé fordíthatók.

- Az unió elleni harcával a Fidesz leszerelheti fő riválisát, a Jobbikot is.

– Ám a radikalizálódás komoly csapda is a Fidesznek. Ha a kormány megállapodik a korábban fő ellenségnek kikiáltott IMF-fel, „gyámság alatt” kell újabb, egyébként elkerülhetetlen megszorításokat végrehajtania. Ha nincs megállapodás, akkor viszont csődbe mehet az ország. A folytatódó szabadságharcos retorika és a növekvő elégedetlenség így a Jobbikot erősítheti.

- Az viszont a demokratikus ellenzékre üthet vissza politikailag, ha az Európai Bizottság a kohéziós alapok megvonásával szankcionál minket. Máris terjednek olyan fideszes összeesküvés-elméletek, amelyek szerint a baloldal fordítja az uniót a nemzet ellen.

– Tény, a belpolitikai játszmákban a kettős vereség sem kizárható: a kormányzó jobb- és a baloldal egyaránt vesztes lehet. Ebben az esetben a „nevető harmadik” a Jobbik. Amióta a kormány elindította az unió és az IMF elleni politikai hadviselését, a Fidesz népszerűsége összességében csökkent, a Jobbiké nőtt, sőt a Medián felmérése szerint megelőzte az MSZP-t is. Komoly figyelmeztető jel ez arra: ha a politikai középen nem jelennek meg új erők, vagy a Fidesz nem hajt végre tényleges politikai konszolidációt, a radikalizálódás fokozódhat.

- A Political Capital kutatásai bizonyítják: a szélsőjobb hívei nem a rendszerváltás vesztesei, hanem az átlagnál jobban élő, tanultabb fiatalok. Főleg a harmincöt év alatti férfiak, akiknek a Jobbik nemzeti kulturális, ideológiai identitást ad. A következő választás kimenetele attól is függhet: melyik párt képes vonzó értékeket, befogadó közösséget nyújtani a fiataloknak.

– Ez kardinális kérdés. A demokratikus ellenzék pusztán az Orbán-ellenességéből nem fog tudni építkezni. Programokat kell alkotnia, és létrehozni olyan hálózatokat, amelyek elérik a fiatalokat: az ő problémáikhoz, életmódjukhoz igazodnak, az ő nyelvükön beszélnek. Ebben pedig a civil mozgalmak eredményesebbek lehetnek, mint a zártabb, hierarchikusabb, a választók által elutasítottabb pártok.

- Csakhogy nálunk a civilek is sokszor önmagukkal vívódnak, a vezetőik egymás ellen fordulnak, mint például a Szolidaritás esetében. Az ellenzéki kerekasztal felbomlott, mielőtt megalakult volna. Mintha mindenkit főleg az foglalkoztatna: ki uralhatná az ellenzéki térfelet? Itt is csak a hatalmi leosztás számít?

– A választás előtt két évvel még nem kellene az összefogást erőltetni a demokratikus ellenzéki erők közt. Sokszínűbb politikai választékkal szélesebb rétegeket szólíthatnának meg. Ám ha az egymásnak feszülés állandósul, az súlyos politikai kudarcukhoz vezethet. Szinte mindenütt válságban van a baloldal, bár Nyugaton valamivel könnyebb a helyzetük, ott könnyebben szólítanak meg fiatalokat.

- Mit tud a nyugati baloldal, amit a hazai nem?

– Azokban az országokban, ahol a fasizmus és a szélsőjobb elevenebb és frissebb történelmi emléket hagyott, ott a baloldali eszmék vonzóbbak a mai fiataloknak. A volt kommunista államokban azonban minden, ami az államszocializmushoz vagy utódpártjaihoz kapcsolódik, az ifjúság számára ideológiailag nem „trendi”. Nálunk ráadásul az MSZP kormányon töltött nyolc éve is súlyos örökség, még mindig ez a fiatalok által legelutasítottabb párt. Identitásképző ereje tehát meg sem közelíti a Jobbikét.