Ki mellé áll az LMP?

- Javítható az alaptörvény, vagy a ’89-es alapján új alkotmányra van szükség? A tizenketteknek vagy Bauernek van igaza?

– Decemberig az LMP azt mondta, hogy néhány alapvető változtatással a 2011. áprilisi formájában együtt lehet élni az alaptörvénnyel. Amikor év végén a kifelejtett tételeket belepakolták az alaptörvény kukájába, az alaptörvényt kiegészítő átmeneti törvénybe, az alkotmánybírósági döntések és különösen a miniszterelnöki reakció – a testület büntetése a negyedik alkotmánymódosítással – új helyzetet teremtett: Magyarországnak jelenleg nincs alkotmánya. A mostani nem rossz, nem diktatórikus, hanem nincs. Ennyiben tehát árnyalattal eltér az álláspontom Bauer Tamásétól. Nem új alkotmányra, Alkotmányra van szükség.

– Rendben, de innen hogyan tovább? A Bauer-úton vagy a Szalay-körén?

– Kettéágazik a kérdés: mit tart az ember alkotmányosan ideálisnak, illetve, hogy mire van politikai lehetőség. A Bajnai-párt jelentkezéséig reálisnak látszott, hogy az alkotmányos ellenzék kétharmados többséget szerezzen, azóta ennek az esélye jelentősen csökkent. Meglátjuk, mihez lesz kétharmados többsége az új Országgyűlésnek.

– Miért nincs, ami van?

– Egyrészt nem minden papírlapot lehet alkotmánynak nevezni, csak azt, amelyik a népfelség elvéből levezethetően korlátokat szab a mindenkori parlamenti többségnek. Ez ma nem létezik, a miniszterelnök folyamatosan átíratja az alaptörvényt, abban hisz, hogy erővel minden megoldható, semmi nem áll a parlamenti többség útjában.

– Bauer is ezt állítja: „A kormánynak és a kormánytöbbségnek kell a maga céljait az alkotmány keretei között elérnie, és nem az alaptörvényt kell a mindenkori törvényalkotási szándékokhoz igazítani.”

– Ebben egyetértünk. De ahhoz talán még Orbán Viktor képzelőereje sem elegendő, hogy azt lehessen mondani: ami ma az alaptörvényben áll, az egyenesen levezethető a 2010 áprilisában kinyilvánított népakaratból.

– Nem látom ezzel bíbelődni.

– Én sem. És azzal sem, hogy egy alkotmánynak olyan jogintézményeket, jogelveket kell tartalmaznia, amelyekről széles körű egyetértés alakul ki. Erre szoktam azt mondani, hogy tetszettek volna letenni az asztalra egy világos alkotmánykoncepciót, és ha utána jön a kétharmad, akkor fel kell tenni a kezünket, mert az emberek valóban erre szavaztak. De abban sem játszottak tiszta lapokkal, hogy egyáltalán akarnak-e új alkotmányt.

– Erről jókat vitatkozott Gulyás Gergellyel, de a Fidesz kitartóan a fülkeforradalomra hivatkozik, ami a pártszótár szerint egyenlő a felhatalmazással – bármire. És hát azóta sem borította fel senki az asztalt, nem mentek tömegek az utcára.

– Még ez sem jelenti azt, hogy van alkotmányunk. Szomorú megfejtés lenne, ha ezzel igazolnánk, hogy az embereknek nincs szükségük alkotmányos demokráciára.

– 2011 áprilisáig miért volt „elfogadó” a véleménye? Addig sem volt korlátja a parlamenti többségnek, addig is csak a fél országé volt az alaptörvény.

– Mert addig döntő többségben olyan elemeket tartalmazott, amelyek lényegében megegyeztek a korábbi alkotmányéival, másrészt az újak legalább egy része mögött feltételezhető volt valamiféle konszenzus.

– Bauer Tamás hat pontba foglalta, miért jogfosztó az alaptörvény: felszámolja az állam világnézeti semlegességét; szűkíti, diszkriminálja a család fogalmát; választójogot ad a határon túl élő magyaroknak; a munkát nem joggá, hanem kötelességgé teszi; megszünteti a társadalombiztosítást meg a köz- és a magántulajdon egyenjogúságát. Ez nem mind későbbi találmány!

– Néhány állításában vitám van Bauerrel. Szerintem például az állam semlegessége levezethető az alaptörvényből, a „szociális jogállam felszámolása” pedig meglehetősen vicces állítás, mert egy olyan ember jajveszékel emiatt, aki korábban azért kardozott, hogy privatizálják a társadalombiztosítást. Orbán ebben valójában Bauer gazdaságfilozófiáját folytatja. Amikor mi 2007-ben Szalai Erzsébettel, Tamás Gáspárral felléptünk az álbaloldali kormánytöbbség – benne Bauerrel – törekvése ellen, akkor ő és barátai lekádáristáztak minket, de...

– De felszámolni, illetve privatizálni – nem ugyanaz.

– Igen, valóban fölszámolták a szociális jogállamot, és ebben tényleg eltért az alaptörvény a korábbi alkotmánytól, de hangsúlyozom: ami viszont 2011 áprilisában benne volt, az jelentősen fedte a ’89-es alkotmányt.

– És a többi?

– A családfogalom átalakítása rendkívül retrográd új elem, de ez vagy a határon túliak választójoga még nem jelenti az alkotmányosság felszámolását. Az sem biztos, hogy a köz-, illetve magántulajdon nem egyenjogú. Lényegesebb, hogy egyetlen ember hetente képes úgy alakítani az alaptörvényt, hogy az a hatalmi ambícióit szolgálja. Vagyis Bauer végső következtetéseit elfogadom, az indokolással nem értek egyet, mert önkényesnek érzem a kiszedegetett részeket.

– Tehát elfogadja, hogy az új alkotmány alapja a ’89-es köztársasági alkotmány legyen. Hogyan juthat el odáig az új kétharmados többség?

– A releváns politikai erők konszenzusával, mert Magyarországot nem célszerű a permanens közjogi viták terepévé tenni. Viszont abban merőben eltér az álláspontunk a különböző elitcsoportokétól, hogy szerintünk részvételi, tehát népi alkotmányozásra van szükség, nem elég a parlamenti alkufolyamat.

– Megerősítő népszavazásra gondol?

– Többre: állampolgári szervezetek, csoportok részvételére, vitájára a közös minimumról, hogy ne azt érezzék az emberek, amit ’89-ben, hogy megállapodtak a fejük fölött.

– Megmagyarázná, miért beszél jó adag cinizmussal az elitcsoportokról, és miért nevezi következetesen álbaloldalinak például Bajnaiékat?

– Bajnaiék a külföldi nagytőke kiszolgálói, nem tudom, milyen alapon nevezik őket baloldaliaknak. Kormányon olyan politikát folytattak, amely az ország külföldi függőségét erősítette, ez jobboldali politika.

– Orbán is jobboldali, meg Bajnai is?

– Orbán populista jobboldali. Magyarországon kétféle jobboldali politika létezik: a populista meg a technokrata.

– Az MSZP–SZDSZ-kormány meg a mostani ellenzéki alakulatok technokraták?

– Így van.

– Vagyis az LMP nem álbalodali, hanem virtigli baloldali zöldpárt.

– Az LMP rendszer- és globalizációkritikus zöldpárt. A posztkommunista régióban ma azok a baloldaliak, akik a rendszerváltás előtti időszakban a kommunista utóvédekhez vagy ahhoz az időszakhoz egzisztenciálisan, kulturálisan kötődtek. Akik viszont rettenetes távolságra vannak a kommunista utóvédektől, a régi rendszertől, mert megnyomorította a családjukat, azok jobboldaliaknak nevezik magukat. Az LMP szeretne kiszállni ebből a mókuskerékből, nem nézzük tovább a húszéves mozit, amelyben a feldolgozatlan traumák miatt mindkét szekértábort folyamatosan hiszterizálni lehet: ha nem ránk szavazol, jönnek a fasiszták, illetve a kommunisták. Közben a színfalak mögött kirabolták az országot. Ilyen körülmények között a bal és a jobb semmit nem mond a valóságos politikai célokról.

– Megyek és szavazok az LMP-re.

– Várjuk.

– De alig tudok magammal vinni három-négy százalékot. Miért nem népszerűbb a pártja?

– A kétoldalú hisztériakeltésnek még ma is jelentékeny a hátországa és a vevőközönsége is. Csoda, hogy három-négy százalékon állunk. Ám a közvélemény-kutatások nemcsak a támogatottságunkat mérik nagyjából azonosnak, hanem azt is, hogy az LMP a legkevésbé elutasított párt. Ősszel hadművelet indult ellenünk, matricaként akartak fölragasztani minket az új liberális hajóra, a Bajnai-pártra, frakciónkat felrobbantották, nevünket a sajtó a megszűnéssel kapcsolta össze. A belső viták miatt sem tudtuk építkezésre használni az elmúlt két-három évet. Mostani eredményünk tehát egyáltalán nem meglepő.

– Senkivel nem akarnak összefogni, szövetséget kötni, középen akarnak maradni. Így akarnak kormányt váltani?

– Pontosan így. Nem lehet úgy korszakváltást elérni, hogy azokat segítjük vagy tartjuk hatalomban, akik az elmúlt húsz évet fémjelezték. Fel kell tudnunk mutatni egy szellemi holdudvart a politikai otthon nélkül, tanácstalanul álldogálók számára, hogy van választási lehetőségük azoknak, akik úgy akarják elküldeni az Orbán-rendszert, hogy nem kívánják vissza a Gyurcsány-Bajnai-rezsimet.

– Ángyán József? Sólyom László? Szalai Erzsébet?

– És sokan mások. Elkezdtünk mozogni, világosan jelezni kell, hogy lehet úgy kritikát gyakorolni az elmúlt húsz év politikai elitjével szemben, hogy közben elutasítjuk a rasszizmust, a gyűlöletkeltést.

– Még ha szavaznék is az LMP-re, mikor nyerünk? A külföldi helyett magyar tőkével, a ciklikus ígérgetés-eladósodás helyett a középüzemek helyzetbe hozásával, a természeti erőforrások igénybevételének adóztatásával mikor indul be a gazdaság? A harmadik út mikor izmosítja az LMP-t kormányerővé? Elmúltam hatvan, van annyi időm?

– Ez a választóktól függ.

– Gondolom, önnek, aki negyvenkét éves, van türelme kivárni, amíg ezzel a stratégiával miniszterelnök lesz. Erre játszik?

– Ez föl sem merül jelenleg, nem erről szól a politizálásom, szeretek számot vetni a realitásokkal. Abban bízom, hogy az LMP belátható időn belül meghatározó politikai erővé tud válni.

– Nem az a realitás, hogy a kormányváltáshoz a pártok összefogására van szükség?

– Hagyjuk már ezt az összefogást, komolyan mondom... A kormányváltáshoz szükséges tömegben ott vannak azok is, akiknek Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon nem alternatíva. Az összefogásnak a választások után van jelentősége. A jelenlegi választási rendszer viszonylag szerény listás eredmény mellett is – a szocialisták is erre játszanak – lehetővé teszi a győzelmet, és minimalizálja a koalíciós kényszer kockázatát. Éppen ez az összefogás-hisztéria vezetett oda, hogy most Orbán Viktornak áll a zászló.