Ki akarna sorban állni a vártnál kisebb pofonért? – Mozgósítás a kétharmad ellen

– Hatmillió aktív szavazó – mondja a választási szakértő, sokadszor. Bővebben már ki sem fejti. – Annyi a világon nincs, de ha mégis összejön, szerintem van esély.

2002-ben szavaztak eddig a legtöbben, akkor 5 millió 685 ezren mentek el voksolni, és az eredmény szempontjából tényleg számított, hogy sokan voltak.

Tóth Zoltán hangján érződik, ritkán talál meghallgatásra, sikerélménye alig akad. Éveken át az ellenzék pártjainak erejét tesztelő előválasztás volt a vesszőparipája – ezt javasolta a Republikon Intézet is –, ami világos alkuhelyzetet teremtett volna. A széttagolt, egymást is gyanakodva figyelő demokratikus pártok képtelenek az önszerveződésre. A magyar baloldal taktikai fegyvertára a sajtótájékoztató, a zárt háttéralku és persze a stúdióbeszélgetések végtelen sora.

Fotó: Kovalovszky Dániel

– Hatmillió ember – ismétli monoton makacssággal Tóth. – Ennyi szavazót kell az urnákhoz vinni, hogy a baloldal elkerülje az „új kétharmadot”.

Az ugyanis ismét a küszöbön áll.

– A helyzet világos – állítja a választási guru. – Minél többen mennek szavazni áprilisban, annál rosszabb a Fidesznek. Ha kevesen, tragikus esetben hatvanszázaléknyian, abból négyötöd is lehet. A V18-ak felhívása, ami tulajdonképpen a pártok feladata lenne, ezért is egyszerű és logikus.

Az előjelek Böcskei Balázs politikai elemző szerint nyomasztók.

– Ha azt kérdezi, hogy a négy évvel ezelőttihez képest, amikor a baloldal szintén mélyponton volt, az ellenzék lendülete, dinamikája, a kormányzáshoz való viszonya a kormányváltás felé mutat-e, a válaszom: nem. A 2014-es káosz is tragikus volt, de sikerül alulmúlni. Pontról pontra ugyanazokat a hibákat ismétlik meg, csak a korábbinál is alacsonyabb szinten. Az ember néha már kételkedik, ők maguk hisznek-e magukban – értetlenkedik az elemző. – Hihet-e nekik ezek után a választó?

És valóban: mi változott 2014 óta? Ugyanaz a társaság jött össze pár lemorzsolódástól eltekintve, és újra meg újra képesek a kétharmad előállítására.

Ripp Zoltán történész helyzetértékelése Kis János realizmusától („optimista pesszimizmusától”) negatív irányban tér el.

– Az én kiindulópontom más. Amit a pártok kínálhatnak, azok nem tervek, szándékok vagy programok. Az árucikk, amivel kereskedniük kéne, a remény lenne. A reménytelenséget árasztó ellenzék ettől foszt meg minket. Ez súlyos felelősség.

Ripp szerint nem csoda, ha Kis János az olló szűkítésében, az orbáni befolyás csökkentésében látja a választásokon elérhető maximális nyereséget. Hogy úgy beszél a mérsékelt vereségről, mint fél győzelemről, amelyre egyszer még politika is építhető, azzal mindent el is mondott.

– Többször megírtam – emlékeztet Ripp Zoltán –, de belefásultam: egészen biztos vagyok abban, hogy a Fidesz akár győz, akár veszít, nem engedi át a hatalmat. Rejtett aknákat helyezett el mindenütt, ahol egy új kormány megmozdulhat. A kulcsintézmények vezetőit kilenc évre bebetonozta. Ebben az értelemben mindegy, melyik párt mire készül áprilisban. Mennyit költ, milyen plakátot nyomtat, ki fizeti majd azokat. Az ellenzék létének célja és értelme, hogy a rendszert működő demokráciaként, élő organizmusként legitimálja a Nyugat előtt. Az a baj, hogy a politikusok nem figyelnek Orbánra. Pedig nem viccelt, amikor nem is túl zárt körben kimondta: egyszer kell választást nyerni, de akkor nagyon. Az alkotmányozás óta láthatjuk, hogy komolyan gondolta. Már kétharmadra sincs szüksége.

Elnök úr, kérem!

Gyakran fenyegetőznek azzal bennfentesek, hogy a Fidesz egy újabb kormányzati ciklusban áttérne a prezidenciális rendszerre. Ehhez látszólag alkotmánymódosítás és persze kétharmad is szükséges. Ez egyfelől igaz, másfelől nem, mert megoldható egyszerű többséggel is. Áder János utódját a tavasszal választandó parlament fogja majd kijelölni, amihez nem kell kétharmad. A parlament akár feles többséggel is megválaszthatja Orbánt. Az államfői hatáskör bővítéséhez persze szintén kétharmados alkotmánymódosítás kell, de még erre sincs szükség, ha az informális hatalom Orbánnal együtt költözik be a Sándor-palotába. A kliensek legfeljebb majd oda járulnak, nem a bábminiszterelnökhöz.

Ripp szerint a hatalomváltás elodázásához minden eszköz Orbán rendelkezésére áll. A „rendkívüli állapot” víziója (ezzel már próbálkoztak egyszer) épp úgy, mint az erőszakszervezetek. Pártját demokratikus úton lehetetlenség elmozdítani. A közelmúltban kiszabott ÁSZ-bírság, a pénzügyi ellehetetlenítés laza figyelmeztetés: pénzügyileg is a kezünkben vagytok! Amit mi adunk, abból ugrálhattok. De ha csak rátok fújunk, a kassza kiürül. Magát a konkrét szankciót függőben is hagyhatják. Ez Ripp szerint addig megy így, míg létre nem jön egy nagy támogatottságú, potens és akcióképes baloldali párt. Bár ennek jelenleg semmi jele, zárja okfejtését a történész.

Sokan emlékezhetnek arra, hogy Orbán rendszerének a hatalom átengedése korábban sem ment könnyen. 2002-ben még csak az újraszámlálást követelték, később hidakat próbáltak lezárni, 2006-ban viszont lángba borult a pesti utca, égett a tévészékház, szántófölddé vált a Kossuth tér.

– Hogy mi történne tavasszal Fidesz-vereség esetén? – kérdezi Ripp. – Jobb bele sem gondolni. A 2006-os válság ahhoz képest gyerekjáték. Gyurcsány 2006-ban árnyékállamról beszélt. Minden hibája ellenére ebben igaza volt. A jelenlegi rendszer lendületben, felfelé tartó ágban van, a konstrukció már több mint árnyékállam, a teljes apparátust, az állam minden lényeges elemét birtokolja. Maga a Fidesz nem annyira párt, mint inkább adminisztratív kontrollszervezet. Mondják, hogy jogállamot jogállami eszközökkel lehet építeni, diktatúrát viszont képtelenség jogállami eszközökkel lebontani. Valamiféle „forradalmi aktussal” talán. Csakhogy abból nagyobb bajok származnak, mint a jelenlegi állapotból.

Kérdés, hogy 2018-ban vállalnának-e ilyen kockázatot a magyarok. Az Orbán-rendszer nagy szerencséje Ripp szerint, hogy – ellentétben a Kádár-rezsimmel – ez már nyitott ország, ahonnan a mobil, energiával teli fiatalság sűrű sorokban távozik. A kivándorlás a rendszer fenntartó eleme.

Hogy ugyanazt a helyzetet elemezve milyen eltérő következtetések születnek, Szentpéteri Nagy Richard alkotmányjogász bizonyítja.

– Ha Kis János valóban úgy értette, hogy a vereség minimalizálása fél győzelem lenne, amelyre „politikát lehet majd alapozni”, azt kell mondanom, én teljesen másképp gondolom.

Bojkott és bukás

A baloldalon visszatérő mantra az egyenlőtlen feltételek miatt a választások bojkottja. Erre az elemzők szerint 2014-ben lett volna alkalom. A pálya nemhogy lejtett, szinte függőleges volt. Azzal, hogy a választásokon a baloldal részt vett, legitimálta a rendszert, elszalasztotta a bojkott egyetlen lehetőségét. Persze jó okkal tette: bojkottálni is csak olyan párt tud, amely ehhez kellő erővel és választói tartalékkal rendelkezik. Ez azonban hiánycikk az ellenzéki oldalon.

Szentpéteri a kétharmad mániákus kultuszát nem tartja relevánsnak. Orbánnak persze jobb, ha van kétharmada, erősíti az önbizalmát, de valójában csak 2014-ig volt rá szüksége. A kétharmadot a választás tétjévé emelni demoralizáló, mivel a közönség pontosan érzi, ez milyen sovány motiváció, teszi hozzá.

Szentpéterit azért bosszantják annyira a minimálprogramok, mert szerinte lenne esély az ellenzéki győzelemre is. Érdekes szivárványkoalíció formájában ugyan, de tető alá lehetne hozni, mert a felmérések szerint a magyarok nagyobb arányban váltanának kormányt, mint ahányan megtartanák Orbánt. Hogy az ellenzék támogatottsága stagnál (miközben a Fideszé emelkedik), az ellenzék tehetetlenségének és pesszimizmusának következménye. Szentpéteri szerint lélektani szempontból jobb lenne az országnak, ha választásokon váltanák le Orbánékat, mintsem várni a rendszer szétporlására.

– Hogy miként borul majd föl a rendszer, csak akkor fejtem ki, ha az ellenzék veszít. Egyelőre a történet arról szól, milyen nagyszerű érzés saját szándékból, tervezetten nyerni és kormányt váltani – állítja Szentpéteri. – Hinni kell Orbán elkergetésében, folyamatosan ezt kell hangsúlyozni. Nem azért, hogy jól átverjük választókat, és nem azért, mert optimistának lenni trendi. Nem elég, ha az LMP kijelenti: „Küszöbön áll az új Szél Bernadett-kormány.” Ez így nevetséges. A habverésen túl dolgozni kellene érte. Ez az, ami kevés magyar ellenzéki politikusnak megy.

A kétharmad elleni küzdelem ideológiája először 2010-ben vetődött föl, Mesterházy Attila és csapata találta ki. „Szavazz ránk, kerüld a kétharmadot!”

– A történet ma már nem erről szól, hiszen tudjuk, milyen borzalmas a kétharmad – mondja Szentpéteri. – De ha nem szerez kétharmadot a Fidesz, az is borzasztó lenne. A cél tehát a menekülés a győzelembe.

Fotó: 168 Óra archív

Szentpéteri Nagy Richard szerint a győzelem kulcsát maga a választási rendszer adja, amely szerinte bőven alkalmas arra, hogy az önbizalomtól duzzadó Fideszt kivégezze. A rendszerben van egy-két elem, amely a jobboldalnak kedvez, van néhány, amely a mindenkori kormánypártoknak, és van olyan, ami kifejezetten a Fidesznek. De a legtöbb elem a mindenkori „legnagyobb pártnak” kedvez. Ha az ellenzék szíve a helyén lenne, megismételhetnék 2014–2015 időközi voksolásainak győzelemsorozatát (Újpest, Veszprém, Ajka, Salgótarján). Ráadásul a rendszerben akad egy tényező, amellyel egyetlen jogszabály sem számol, ez pedig „a választó természetes ösztöne”. Győzelem esetén a pártok ezt hívják választói bölcsességnek. Konyhanyelven: „többen utálják a Fideszt, mint ahányan kedvelik”. Ezt az egyszerű képletet kellene átfordítani a politika nyelvére.

– Aki csinált már kampányt, foglalkozott a választók mobilizálásával, az tudja csak igazán, milyen képtelenség a polgárokat „a kétharmad ellenében” mozgósítani – jegyzi meg Böcskei Balázs. – Ki akarna egy vártnál alig kisebb pofonért személyesen is sorban állni? Ez a mentalitás a választónak egyszerre több dolgot üzen. Legelőször, hogy kár a gőzért, a kormányváltás úgyis esélytelen. Másodszor, hogy az adott politikus pártja mélységesen alkalmatlan, ugyanis a politika főszabályát, „a hatalom akarását” tagadja meg önmagától.

Böcskei a vitát ezzel zárja:

– A kétharmad ellen mozgósítani a politikában olyan trapézmutatvány, amely eleve kétharmadhoz vezet.

Az ellenzék esetleges megerősödése, a Fidesz abszolút többségének megtörése Böcskei szerint számos komplikációhoz vezet. Szerkezeti adottságai folytán a jelenlegi Fidesz abszolút koalícióképtelen. Mindenkit megsértettek, mindenkit megtámadtak, mindenkit megaláztak. Nyolc éven át egyedül kormányoztak. Ez a destabilizáló tényező előrehozott választásokhoz vezethet.

Az autoriter rendszerek persze – Kis János történelmi példákkal igazolja –, ha megzuhannak, meglepő könnyedséggel zuhannak meg. Böcskei szerint a legkeményebb rezsimeket a legcsekélyebb botlás is megrendítheti. A váratlan fordulat (a „meglepetés”) esélyét a filozófus sem zárja ki. Ha az ellenzék nem nyújt életképes alternatívát, a káosz is bekövetkezhet. Ez a baloldal felelőssége is.

A szűrőn végül egyetlen mondat akad fenn.

– Hatmillió szavazó – ismétli a választási szakértő szívós makacssággal. – Ez az utolsó esély áprilisban.

De még így is kell valami. Ahogy kardjára Zrínyi írta: „Jó szerencse, semmi más.”