Kézrátétellel kezelt rákos betegeket a sziráki álorvos

Rita doktornőként mutatkozott be az álorvos. A doktornőt sötétben, este kellett fogadniuk a betegeknek. Kézrátétellel kezelt rákos daganatokat, varázsszavakat mormolt és távolról is gyógyított. Aztán kiderült, hogy nem orvos, és nem is nő.

2024. március 7., 16:21

Szerző:

Kézrátétellel kezelt rákos betegeket és közben varázsszavakat mormolt, és távolról is képes volt műteni Szirákon egy álorvos. Rita doktornőként mutatkozott be, és női ruhában járt hozzájuk gyógyítani. Az álorvost sötétben, este kellett fogadniuk a betegeknek, és nemcsak a rákos megbetegedésekre, hanem a fulladásra, tüdőgyulladásra is volt gyógymódja.

Távolról, telefonon is tudott vérnyomást mérni, sőt szívműtétet végezni is. Orvosi tudását azzal igyekezett igazolni, hogy azt mondta, 17 diplomája is van. Rita doktornőről kiderült, hogy nem Rita és nem is nő. A nógrádi férfi mindenfelé orvosi képzettség nélkül kezelte a beteg helyieket. Hat éve ezen a napon ítélték el a sziráki álorvost. 

„Rita“ 2016. július 13-én ismerkedett meg egy sziráki férfival, akinek női néven, orvosként mutatkozott be. Azt állította, hogy orvosként dolgozik, korábban több kórházat is vezetett. 2016. augusztus végéig több alkalommal 22 óra és reggel 5 óra közötti időben „orvosi ügyeletet” tartott, melynek során több sziráki lakost rendszeres „orvosi ellátásban” részesített, „betegségüket” diagnosztizálta és különböző terápiás módszerekkel kezelte is – írja a Balassagyarmati Törvényszék 2018 márciusában. 

Egy helyi férfi becsípődött nyakát krémmel kente be, majd a kezelés részeként injekciót is adott neki, egy másik férfi fájós lábát tűvel kezelte. Az álorvos mobiltelefonjával vérnyomást mért, EKG- és ultrahangos vizsgálatot végzett és röntgenfelvételt is készített. Egy nem várandós helyi nő esetében a mobiljával készített ultrahangos kép vizsgálatát követően tévesen azt állapította meg, hogy a nő több mint 3 hetes terhes, és azt az „orvosi” véleményt adta, hogy sós forró vízbe ülve megszakíthatja a nem kívánt terhességet.

A Pásztói Járásbíróság – mint elsőfokú bíróság – a vádlottat kuruzslás bűntette miatt 3 hónap börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztette. A Balassagyarmati Törvényszék – mint másodfokú bíróság – a vádlottal szemben kiszabott szabadságvesztés mértékét 10 hónapra, míg a szabadságvesztés végrehajtása felfüggesztésének tartamát 3 évre súlyosította. 

Idén 21 álorvos ellen indult eljárás Nógrádban 

A vádlottak egy Nógrád vármegyei székhelyű közhasznú cégként nyilvántartásba vett szervezet keretein belül, alkohol- és kábítószer elvonó programot ajánlottak, természetesen díjazás ellenében. Az alkalmazott módszer egy író-filozófus kutatásain alapult. A program egy interjúval kezdődött, majd a méregtelenítő programnak is nevezett elvonókúra során vényköteles vitaminokat is adtak a résztvevőknek. Ezen túlmenően szauna és érintéses kezelési módok is szerepeltek a programban. 

A gyógyulni vágyó sértettek 2013-ban több mint 4 millió forintnyi, 2014-ben közel 5 millió forintos, majd 2016-ban már 6 millió forintot meghaladó díjat fizettek a kezelésért 

– írja a közleményében a Pásztói Járásbíróság.

Ugyan a szervezet a programban résztvevőknek hangsúlyozta, hogy ez nem orvosi kezelés, a tartal-ma szerint azonban valójában cselekményük egészségügyi szolgáltatásnak minősült, amire igazából nem rendelkeztek engedéllyel. A vádlottak valójában orvosi tevékenységet, illetve azt kisegítő mun-kát végeztek, amihez megfelelő képesítéssel és engedéllyel nem rendelkeztek. A bíróság kötelezte a vádlottakat az eljárás során felmerült milliós nagyságrendű bűnügyi költség viselésére is. A büntetővégzés még nem emelkedett jogerőre.

 

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: MICROGEN IMAGES / SCIENCE PHOTO LI / SMD / Science Photo Library via AFP)