Kettős játszma: Magánrendelésről állami kórházba – és vissza

– Sosem felejtem el, ahogy a férjemmel ültünk a kórház alagsorában. A neonokkal megvilágított folyosón egy lélek sem volt, a járóbeteg-rendelés már rég befejeződött, mi pedig arra vártunk, hogy szabad legyen a műtő, megszülethessen végre a fiunk. A nőgyógyász negyedóránként leszaladt hozzánk, türelmet kért, mondván, egyetlen műtő sem szabad – idézi fel Kiss Anna a több mint két évvel ezelőtti napot. – Nem igazán értettük, mire várunk, hiszen időpontra mentünk. De annyira abszurd volt a helyzet, a kongó folyosó, a pislákoló fények, a fel-le szaladgáló orvos, lábunknál az óriási utazótáska, plusz a boldog izgalom, elvégre mindjárt „szülünk”, hogy csak nevetni tudtunk rajta.

Anna elvileg egy másik kórházban szült volna, ott azonban felújítás kezdődött, s nem voltak ideálisak a körülmények: a nők paravánokkal elválasztott ágyakon vajúdtak, a falakról omlott a vakolat, konkrétan az építkezés közepette jöttek világra a gyerekek, próbáltak lábra állni szülés után az anyák. Ezért vitte Annát a nőgyógyásza egy viszonylag normálisan működő intézménybe, ahol egy ottani orvossal elvégezték a császármetszést.

Az asszony azt meséli, már legalább három órája vártak, amikor megjelent az orvosa, s azt mondta, gyorsan menjenek fel a szülőszobákhoz, lett egy rés két másik operáció között. Annát percek alatt előkészítették a császármetszésre, betolták a műtőbe, megkapta az epidurális érzéstelenítést.

– A fiam gyorsan megszületett, a sírása betöltötte a teret, mindenki nyugodt volt, tette a dolgát. Aztán megjelent az ajtóban egy fej, és megkérdezte, meddig tart még a dolog. A szülés után egy nőgyógyászati műtétet is el kellett végezni rajtam, így lassan egy órája feküdtem az ágyon, a maszkos fej pedig egyre rövidebb időközönként nézett be. Megkérdeztem a műtőben lévőket, miért ennyire türelmetlen az a valaki ott az ajtóban. Kiderült, a főorvos szeretett volna bejutni ugyancsak egy császáros anyukával. Csakhogy nem tudta, ki van a műtőben, mert Annáék egy elmaradt műtét helyére csusszantak be.

MTI Fotó: Bruzák Noémi

– Ma már másképp csinálnám – jelenti ki Anna. Mint mondja, terhessége alatt végig ingázott a magánrendelés, a rendelőintézet és a kórházak között. Havonta egyszer találkozott az orvosával, de nem a kórházban, hanem a magánrendelésén, s alkalmanként 10-15 ezer forintot fizetett. Vérvételekre, terheléses vizsgálatokra a kerületi rendelőintézetbe kapott beutalót, ezt a társadalombiztosítása fedezte. Az ultrahangvizsgálatokra és a Down-szűrésre egy budai magánkórházba küldte az orvosa, mert ott dolgozott az a kollégája, akiben szakmailag a legjobban megbízott. Anna csaknem 40 éves volt, amikor szült, ezért az orvosa nem akarta megkockáztatni, hogy egy állami kórházban egy túlhajszolt kollégája esetleg elnézzen vagy ne vegyen észre valamit a vizsgálatokon. Ezekért majdnem százezer forintot hagytak a magánkórházban. Amikor a terhesség alatt probléma adódott, hirtelen szükség volt egy vizsgálatra, Anna abba az állami kórházba ment, ahol éppen rendelt az orvosa. Ha a doktor épp vidéken dolgozott, volt egy váltótársa vész esetére, hozzá kellett menni egy másik állami kórházba, ahol végül Anna szült.

– Kiszámoltuk: a terhesség és a szülés végül csaknem ötszázezer forintunkba került. Biztosan van, aki ezt irreálisnak tartja, hiszen elvileg minden ellátást megkaphattunk volna ingyen is. Ez igaz, de nem akartunk kockáztatni. Horrortörténeteket hall az ember arról, mi történik a terhesgondozás alatt és mi folyik a szülészeteken – mondja Anna.

Ő is megtapasztalta. Még terhessége első trimeszterében hirtelen vérezni kezdett. Nem érte el az orvosát, ezért autóba ült, s elhajtott Buda egyik legnagyobb állami kórházának szülészeti-nőgyógyászati osztályára, amelyhez ő is tartozott. Gondolta, az a legfontosabb, hogy ellássák. Egy gyakornok orvos vizsgálta meg, aki nem tudta eldönteni, mi is történik, ezért hívott egy idősebb kollégát. Ketten sem tudták megállapítani, hogy épp vetélés zajlik vagy valami más oka van a vérzésnek. Befektették Annát egy olyan szobába, amelyben hetedik–kilencedik hónapban járó terhes asszonyok feküdtek.

– Szétnéztem, láttam az óriási pocakokat, a szülés előtt álló boldog anyákat, miközben arra gondoltan, lehet, hogy éppen elveszítettem a babámat. Ha nem lennék lelkileg erős, biztosan összeomlottam volna. De inkább felkeltem, kimentem a nővérhez, és megmondtam neki, hogy akkor én most hazamegyek saját felelősségemre. Megkérdezte, miért. Elmondtam, nem értette. Várjam meg a zárójelentést, felelte. Szerencsére a baba megmaradt.

Anna ma már az otthonukhoz közeli budapesti szülészeti magánklinikára jár vizsgálatokra, szűrésekre.

– Tiszta, hogy miért mennyit fizetek. A korábbi orvosom már nem Magyarországon dolgozik, így nem érzem cserbenhagyásnak. A klinikán a terhesség első pillanatától a szülés utánig minden szolgáltatás egy helyen vehető igénybe. Bár mindenért fizetni kell, de az árlistán bárki megnézheti a tarifákat, és eldöntheti, vállalható-e. Nincs zsebbe dugdosás, nem számít, ki kit ismer. Kiszámoltuk, ha annak idején ezen a klinikán szülök, s minden vizsgálatot is itt végeztek volna, kilenc hónap alatt nagyjából 800 ezer forintot kellett volna kifizetni.

Hasonló történetet mesél az állami és a magánszektor összefonódásáról Orsolya is, aki a gasztroenterológia területén lavírozott az ellátási rendszerben.

– A gyerekorvosunk gyanította, hogy a kislányom laktózérzékeny, ezért kérte, járjunk a végére. Azonnal mondta, hogy szerinte magánkórházba vagy magánorvosi centrumba menjünk, mert az állami rendelésre hónapokat is várni kell, nekünk viszont gyorsan kellene az eredmény. Csakhogy a gyerek-gasztroenterológiára a magánszektorban sem könnyű bejutni.

Tapasztaltabb szülők azt ajánlották neki, hogy végső esetben menjenek be a Heim Pál Gyermekkórház ügyeletére azzal, hogy nagyon rosszul van a gyerek.

– Végül kaptunk időpontot egy ismerős által ajánlott magánrendelésre. Az első találkozás 15 percig tartott, 25 ezer forintot kértek. Székletvizsgálatra is szükség volt, ami 15 ezerbe került. Ha ugyanerre a házi gyerekorvos adja a beutalót, és a szülő maga intézi, akkor ingyenes. A doktornő felajánlotta, hogy a szükséges vizsgálatokra menjünk be hozzá a kórházba, kontrollra, megbeszélni az eredményeket pedig jöjjünk vissza a magánrendelésre – meséli Orsolya. – A kislányom panaszai súlyosbodtak, láz, véres széklet, fogyás jött, aztán megmagyarázhatatlanul, ahogy jött, el is tűnt. Csak fel kellett hívnunk a doktornőt, és mehettünk is a kórházba, egyenesen fel az illetékes osztályra. Ott azonnal megvizsgálták, megkezdték a szükséges kezeléseket. Ez többször is előfordult fél éven belül. Nem kellett hónapokat várnunk az időpontra, órákat a vizsgálatokra. Súlyos pénzeket fizettünk ki a magánrendelésen, de ma már tünetmentes a lányom. Nem hiszem, hogy legközelebb másképp csinálnám, mert a legjobbat akarom a gyerekemnek.

Amikor a tisztán állami utat választotta, megjárta. A nagyfiának a manduláját vették ki az egyik fővárosi kórházban.

– Hónapok teltek el a műtétig attól kezdve, hogy a gyerekorvos megállapította, ki kell venni a fiam manduláját. Közben többször begyulladt a mandulája, nagy fájdalmai voltak – emlékszik vissza. – A műtét után ültem az ébredező gyerek mellett, és közben egy másik anyukával beszélgettem. Kérdezte, a fiamat is a főorvos műtötte-e. Az övét ugyanis igen. Három hete elmentek a magánrendelésére, ott azonnal beutalta őket a kórházba az előzetes vizsgálatokra, majd a műtétre is megkapták az időpontot. Fix tarifája van az orvosnak, cserébe minden flottul megy – magyarázta. Hozzátette: nem gondolod, hogy hagyom szenvedni a gyerekemet, ha így is működik?