Két nap haladékot adott Orbán embere
Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos keddig adott határidőt a legfőbb ügyésznek, hogy tisztázza a héten elhangzott ellentmondó nyilatkozatokat Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök mentelmi jogával kapcsolatban.
Kedden a Parlamentben a legfőbb ügyész helyettese, Belovics Ervin azt mondta Schiffer András LMP-frakcióvezető kérdésére, hogy vizsgálódnak mentelmi joggal kapcsolatos ügyben, míg az ügyészség szóvivője később azt közölte, nincs a legfőbb ügyész asztalán ilyen indítvány.
– Hagyjuk abba a bújócskát. A legfőbb ügyész álljon ki és válaszoljon a kérdéseimre, ha úgy gondolja, hogy nem megalapozott a vád, akkor küldje vissza, de az ellentétes tartalmú nyilatkozatokat fejezzük be – szögezte le Budai Gyula.
Az MSZP szerint Budai Gyula „ugráltatni próbálja” az ügyészséget, amely teszi a saját dolgát - reagált az MSZP szóvivője arra, hogy az elszámoltatási kormánybiztos Gyurcsány Ferenc mentelmi jogának felfüggesztésével kapcsolatban kérdést intézett a legfőbb ügyészhez.