Két éve halott embernek írogat SMS-eket Tuzson Bence, pedig a férfi még utálta is a Fideszt

2018. március 22., 17:32

Szerző:

Elhunytat is invitált fideszes lakossági fórumokra Tuzson Bence kampánycsapata, és még a helyi sikerekről is beszámoltak neki. Ezt egy olvasó jelezte, aki a Pest megyei 5-ös számú választókerületben él – itt indul a választáson a kommunikációs államtitkár – írja a hirtv.hu.

A neve elhallgatását kérő asszony arról beszélt, férje két éve hunyt el, ám a telefonszámára a mai napig érkeznek kampány SMS-ek a Fidesztől: „a férjem két éve hunyt el, a telefonszámát megtartottam, mivel sok ismerős, barát csak ezt ismeri. Tavaly nyáron került a nevemre az előfizetés, de én ilyen célra nem adtam ki a telefonszámot, és a férjem sem szerette a Fideszt, úgyhogy róla sem tudom elképzelni, hogy megadta volna nekik.

Fogalmam sincs, honnan van meg nekik a telefonszám, tőlünk biztosan nem kapták meg”.

Lakossági fórum Kövér Lászlóval Gödön, gimnázium épül Veresegyházán – a többi között ezekről értesítette a politikus kampánycsapata az elhunyt családját egykori mobilszámán. Emellett elküldték nekik Tuzson Bence facebookos kampányvideóját is, amelyben a fideszes államtitkár a helyi sikereiről számol be.

Tuzson tegnap óta nem reagál a Hír TV kérdéseire. 

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.