Két érv a jelenlegi nyelvoktatás mellett

Kenyerem javát megettem, a gimnáziumban anno, a hatvanas években németet tanultam. Úgy hozta a sors, hogy a munkám során szükség volt nyelvismeretre, ha külföldi partnerekkel kellett kapcsolatot tartanom. Igaz, estin végeztem a főiskolát, ahol nyelvtanulás nem volt (lehetőség sem), de az akkori kor ilyen volt. A német nyelvterületen elég jól megéltem. Megtanultam azt, amit a nyelvben fontosnak tartanak, a nyelvtant, és a szavakat, csak igazán szabadon beszélni nem tanítottak meg. Mert az ember ha már ismeri a nyelvtant, szeretne helyesen beszélni. Ezért amikor a pontos megszólalásra igyekeztem koncentrálni, rájöttem, beszélgető társaim már messze jártak. Aztán az élet megtanított arra, hogy ha meg akarnak érteni, akkor beszélni kell, ha nem értik, majd visszakérdeznek.

Azóta csak érintőlegesen ismertem meg az angol néhány általános, gyakran használt mondatát. Érdekes, ahol németül beszéltek, elfogadták, ha valaki angolul szólalt meg, mert tudomásul vették, hogy ez a kereskedelem, a pénzügy, ma pedig az elkerülhetetlen informatika nyelve. Azóta mindig az jut eszembe, ha angolul csak annyit tudok, mint németül, mennyivel könnyebb lett volna a szakmai életem.

A másik ok részben pszichológiai kérdés, részben a saját unokáimon tapasztalt változások. A „0” osztályt igen jó ötletnek tartom. Mert hamar eldől, hogy valakinek megy a nyelv vagy nem. Az angolra azt mondják, könnyebb, mint a német. Nem beszélem, nem tudom. Azt viszont igen: ha könnyebb megtanulni, a gyerek egy sikerélménnyel megy tovább, és egy nyelv „birtokában” már szíve és ízlése szerint válthat akár még egy vagy több nyelvre. Az öt unokám közül három angolt, kettő németet tanul. Tehetségesek, van nyelvérzékük. Csak úgy ragad rájuk a nyelv, pedig nincs az az előnyük, hogy eredeti környezetben gyakorolhatták volna. Mégis mindegyik elégedett azzal, amit választott.

Miért fosszuk meg őket a szabad választás lehetőségétől? Miért uniformizálunk, miért hozunk kényszerintézkedéseket?!
Kikérem magam és a családom nevében, hogy bárki megmondja, egy „állítólagos demokráciában” az ö hite az egyedül üdvözítő. Ehhez senkinek soha nem lehet joga.

Végvári József
E-mail