Két nap alatt öt autót kötött el két fiatal Gyomaendrődön

Két járműben kárt okoztak, másik kettőből pedig pénzt és műszaki cikkeket zsákmányoltak.

2024. január 3., 16:54

Szerző:

Nem volt nehéz dolguk, ugyanis mindegyik autó nyitva maradt, és az indítókulcsokat is benne hagyták a tulajdonosok – írja a police.hu.

Több járművet is elloptak 2023. december 31-én és 2024. január 1-jén éjszaka Gyomaendrődön. A bűncselekményeket egy 16 és egy 17 éves fiú követte el, akik a rendőrségen elmondták, hogy csak kocsikázni szerettek volna.

Szilveszter éjszakáján jött először a gondolat, hogy szétnéznek a városban, hátha találnak olyan autót, amiben benne hagyták a kulcsot. Nem kellett sokáig keresniük, az egyik kapubejáróban volt is ilyen. Felváltva vezettek egészen addig, míg egyikük bele nem tolatott egy árokba. Kiszálltak, hátrahagyták a kocsit, és elindultak egy másikat keresni. Rövid időn belül találtak is egyet, amivel közel egy órát furikáztak. Másnap este hasonló programot terveztek. Az első autóban, amit nyitva találtak, benne maradt a kulcs, de nem indult. Egy másik nyitva volt ugyan, de a kulcsot nem találták, így az utastérből magukhoz vettek egy adaptert és egy transzmittert, majd találtak egy pénztárcát is több tízezer forinttal, amit szintén eltettek. Nem sokkal távolabb már egy olyan autót találtak, amiben kulcs is volt, így azzal el tudtak indulni.

Elmondásuk szerint ismét felváltva vezettek egészen addig, míg egyikük rá nem hajtott egy kőre, amitől a kocsi defektet kapott. Ezt is otthagyták, de előtte még a hátsó ülésen talált akkumulátoros csavarhúzót magukhoz vették. Egy kapubejáróban újabb nyitott járművet találtak, ezzel is elindultak, de rövid idő múlva egy árokban kötöttek ki. A két fiú ezután visszament oda, ahol az utóbbit találták, mert emlékeztek rá, hogy állt ott másik nyitott autó is. Miután ezzel is kikocsikázták magukat, mindketten hazamentek. Azonban csak néhány órát töltöttek otthon, mert a rendőrök kopogtattak náluk.

A Szarvasi Rendőrkapitányság jármű önkényes elvétele bűntett miatt indított eljárást a fiatalok ellen, amiatt pedig külön felelniük kell, mert az éjszakai kocsikázásnak úgy indultak neki, hogy egyiküknek sem volt soha jogosítványa.

 

(Kiemelt kép forrása: police.hu)

Már 4 éve, hogy a kormány fenntartja a rendkívüli jogrendet, amivel felhatalmazást kapott arra, hogy olyan rendeleteket alkosson, amivel egyes törvények alkalmazását felfüggesztheti, törvényi rendelkezésektől eltérhet, valamint egyéb rendkívüli intézkedéseket hozhat.