Rendőrt hívtak a keszthelyi ellenzék vezetőjére, amikor el akarta kérni a helyi tévé egyoldalúra sikerült választási műsorát
Szeptember 27-én tartotta választási műsorát a Keszthely TV, ahol a polgármesterjelölteknek biztosítottak 5-5 percben bemutatkozási lehetőséget. Előzetesen minden résztvevővel elfogadtattak egy szabályzatot, amiben rögzítették, hogy a műsor csupán egyetlen alkalommal az esti híradó után lesz sugározva.
Az ellenzéki Kisvárosunkért Érdekvédelmi Egyesület szerint azonban az elfogadott szabályok ellenére azzal szembesültek, hogy a Fidesz-KDNP jelöltje, Nagy Bálint jelenlegi alpolgármester jobb feltételeket kapott, mint az ellenzéki Czuth Zoltán László.
A történtek miatt a KÉVE elnöke csütörtökön a Keszthely TV-hez fordult, hogy kikérje a műsor másolatát.
Az előzményekhez tartozik, hogy a jelölteknek a Keszthely TV előre kikötötte, hogy a jelöltek nem használhatnak a programbeszédükhöz vágóképeket és szemléltető eszközöket, a Fidesz-KDNP jelöltje mégis használhatott ilyet, szemben Czuth Zoltán Lászlóval.
Az ellenzéktől a műsor szerkesztői a stúdióban azt is kérték, hogy az ellenzéki jelölt a beszédében ne ejtse ki a Fidesz-KDNP nevét, ha kritikát fogalmazna meg, amit azzal indokoltak, hogy ez inkább programbemutató, mint vitaműsor.
A KÉVE a felvétel során kompromisszumos megoldásként nem említette a Fideszt, hanem csak „kormánypártként” nevezte meg az ellenfelet rövid kritikájában. Ehhez képest az ellenzék azzal is szembesült, hogy a fideszes jelölt szabadon, perceken keresztül kritizálhatta a KÉVE jelöltjeit.
Az ellenzéki egyesület elnöke, Weller-Jakus Tamás nem csak a műsor egyoldalúsága miatt próbálta (először levélben) kikérni a műsor másolatát, hanem mert az a Keszthely TV elmulasztotta közzé tenni online felületein. Ezt azért tartják sérelmesnek, mert miközben nekik nagyon korlátozott lehetőségük van a helyi önkormányzati médiában megjelenni, Nagy Bálint alpolgármesterként minden felületen felülreprezentált – mondta lapunknak Molnár Tibor, a KÉVE alelnöke.
A Keszthely TV nem adta ki a műsor másolatát, arra kérte az ellenzéket, hogy írásban is nyújtsanak be kérelmet erre, amit Sámel József ügyvezető jogásszal egyeztet fog elbírálni.
Weller-Jakus Tamás azonban időhúzásnak tartotta az televízió ügyvezetőjének magatartását, ezért személyesen ment be a Keszthely TV székházába, hogy választ kapjon, illetve egy adathordozón megkaphassa a választási műsor másolatát.
Sámel József azonban rendőrt hívott az ellenzéki politikusra.
Weller-Jakus Tamást a rendőrök igazoltatták, de intézkedés nem történt. A politikus csak azt követően volt hajlandó távozni, ha legalább írásba adja az ügyvezető, hogy kivizsgálják kérelmüket.
Molnár Tibor lapunk érdeklődésére közölte, hogy
a KÉVE még pénteken a Keszthelyi Választási Bizottsághoz fordul az egyoldalú műsor miatt, illetve fontolóra veszik, hogy panasszal éljenek a műsor másolatának visszatartása miatt is.
Fontos kiemelni azt a körülményt is, hogy Sámuel József ügyvezető 2014-ben Zalaszentgróton a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje volt, ám veresége után a fideszes többségű keszthelyi közgyűlés tette meg a helyi televízió vezetőjének.
A televízió úgy számolt be a székházában történtekről, hogy a tudósításban nem kapott szót Weller-Jakus Tamás, csak Sámuel József.