Kényszerítés miatt nyomoz a rendőrség Tóth Csaba feljelentése nyomán

Az MSZP politikusát ért halálos fenyegetés miatt nyomoz a rendőrség.

2021. szeptember 28., 10:15

Szerző:

„A Budapesti Rendőr-főkapitányság feljelentés alapján folytat nyomozást kényszerítés bűntett miatt. A nyomozók az eljárás során 2021. augusztus 12-én egy férfit hallgattak ki gyanúsítottként” – közölte a BRFK a 24.hu-val, miután a zuglói előválasztástól visszalépett MSZP-és Tóth Csaba által tett feljelentésről kérdeztek.

Tóth Csaba hétfőn tartott sajtótájékoztatóján többek azt mondta, „azzal fenyegettek meg, hogy ha nem szállok ki a politikából, akkor megölnek. A rendőrség szerencsére megtalálta a tettest, és lezárta a nyomozást”. Ezzel szemben a BRFK tájékoztatása szerint a rendőrség még most is nyomoz és nem zárta le az ügyet annyival, hogy gyanúsítottként kihallgattak egy személyt az ügyben.

A BTK szerint kényszerítés bűntette miatt három évig terjedő szabadságvesztést lehet kiszabni.

(Kiemelt kép: Tóth Csaba magyar politikus, MSZP-s országgyűlési képviselő interjút ad a 168.hu-nak 2021. szeptember 8-án. Fotó: Karancsi Rudolf / 168.hu)

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.