Kemenesi Gábor: A világ magára hagyta Afrikát a járványkezelésben

A virológus szerint azonnali, átfogó segítséggel lehet csak megakadályozni az újabb variánsok kialakulását.

2021. december 7., 13:06

Szerző:

Virológiai szempontból a fekete kontinens egy nehezen jósolható káosz, és ilyen szempontból abszolút kockázat – mondta Kemenesi Gábor az InfoRádióban.

A Junior Prima-díjas biológus szerint nem véletlen, hogy a koronavírus újabb variánsa is a fekete kontinensről származik, ugyanis 15 afrikaiból mindössze egy kapott védőoltást.

Hangsúlyozta, az egyenlő vakcinaelosztás nem egy jónak, trendinek hangzó kijelentés, hanem nagyon is gyakorlati szempontokkal rendelkező szakmai vélemény. Kemenesi szerint ugyan Dél-Afrika némileg jobb helyzetben van, mint maga a kontinens. A kontinenst „forrópontnak” nevezte, azonban úgy véli: a világ magára hagyta őket. A Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Karának adjunktusa megosztotta, hogy épp a napokban adtak ki egy publikációt a koronavírusról, amelyben Dél-Afrikát illetően azt vizsgálták, honnan eredt az ottani járvány a pandémia kezdetén, és az esetek 80 százalékában Európából való behurcolásról volt szó.

Kemenesi szerint nem elég az, ha egyszerűen csak odaviszik a vakcinát a kontinensre, a legtöbb mélyszegénységben élő országban ugyanis polgárháborús vagy ahhoz közeli állapotok uralkodnak, ami miatt humanitárius segítségre szorulnának. Ez pedig nem oldható meg egyik napról a másikra. A virológus szerint nagyon komoly nemzetközi beavatkozásra lenne szükség, ám ezt a politika nem akarja meghallani, így egyszerűen nem kapnak elegendő segítséget.

(Kiemelt kép: Kemenesi Gábor 2021.04.16. Fotó: Dudás Szabolcs)

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.