Kék szalaggal a demokráciánkért

2011. július 12., 08:58

Ezzel a névvel jött létre fél évvel ezelőtt az a civil mozgalmunk, melynek mára sok ezer tagja van. Tegnap egy fideszes államtitkár, Orbánék egyik hithű (talpnyaló?) zsoldosa gúnnyal illette a Parlamentben mozgalmunkat és annak szimbólumát, a kék szalagot. Amikor ezt tette, egyúttal sajnos kigúnyolta a demokráciát, a tisztességet és a bátorságot is.

Persze ez nem újdonság, hiszen pártjuk, frakciójuk és kormányuk is ezt teszi, naponta. Kigúnyolják és lekezelik az öntudatos állampolgárokat, megalázzák honfitársainkat, önkényesen orozzák el, csorbítják alapvető, szerzett jogainkat.

A munkában megöregedett nyugdíjas nekik csak "nyugger", a rokkant csak felesleges terhet jelentő csaló, a szegény ember pedig csak "panelproli". Akit fel lehet tenni a Kubatov-listára és le lehet szedni a szociális ellátások, a szolidaritás és méltányosság minden létező listájáról. Akiket indoklás nélkül lehet kirúgni, megalázó és keserves kényszermunkára lehet vezényelni. Akiknek el lehet sikkasztani a nyugdíjukat és minden más, szociális ellátásukat. Akiknek el lehet rabolni a méltóságát, a büszkeségét, sőt még a jövőjét is.
Mármint Orbán Viktor és elvtelen vazallusai szerint.

Ugyanis szerintünk, öntudatos, kék szalagos demokraták szerint ez bizony nem így van.

Szerintünk a hazánk, a Magyar Köztársaság, egy független és demokratikus jogállam. Szerintünk a Magyar Parlament nem gerinctelen szavazógép. Szerintünk a tisztességes, jobboldali demokraták nincsenek „furcsa anyagból gyúrva". Szerintünk az állampolgároknak számos, csorbíthatatlan joga van. Szerintünk a nyugdíjasnak jár a nyugdíj, a magántulajdon pedig szent és sérthetetlen. A magánnyugdíj vagyon pedig magántulajdon. (Jogi kar, harmadik félév, polgári jog, általános rész.)

Szerintünk a sajtó és a vélemény szabad. Sőt, szerintünk a funkciók és beosztások döntő része nem is az elvtelen, haszonleső párthűség, hanem a szakértelem és rátermettség alapján járna. Szerintünk a Magyar Nemzeti Bank, az Alkotmánybíróság és a bíróságok is függetlenek. Szerintünk az államhatalmi ágakat meg kell osztani, sőt, a modern demokráciák egyik legfontosabb alapköve éppen a fékek és ellensúlyok, évszázadok alatt kikristályosodott rendszere. (Jogi kar, negyedik félév, alkotmányjog.)

Mindezt a hitet, a demokrácia melletti elkötelezettségünket és a büszke, polgári létet szimbolizálja tehát a kék szalag. Ezért is viseljük azt emelt fejjel, öntudatos állampolgárokként. Vállalva a következményeket, nem hajbókolva és meghunyászkodva, az új, egyre önkényesebb, erőszakosabb és korlátlanabb, orbáni hatalom előtt.

Államtitkár Úr! Tényleg olyan nevetséges ez?

Szerintem, szerintünk nem az. Sőt, szerintem, szerintünk Ön sem találja ezt olyan nevetségesnek. Éppen ezért próbál meg méltatlanul gúnyt űzni belőle, belőlünk. Mert egyre inkább fél, egyre inkább félnek. Jól is teszik...

Mert pontosan tudják, hogy az igazság, a jog és a nemzetközi közvélemény, a művelt, demokratikus világ a mi oldalunkon áll. Mert Önök is pontosan tudják már, hogy gyalázatos és jogsértő ámokfutásuk nem tarthat túl sokáig.

Mert pontosan tudják, hogy az öntudatos állampolgárok, a józan és bátor demokraták le fogják győzni Önöket. Ezért fokozzák a nyomást, ezért kezdenek koncepciós pereket, ezért betonozzák be pártkatonáikat a hatalomba, ezért próbálják meg a pökhendi, ostoba gúny álarca mögé rejteni félelmeiket és jogos kétségeiket.

Rosszul teszi, rosszul teszik Államtitkár Úr! Az igazság, a demokrácia (és a kék szalag) ugyanis hamarosan győzni fognak.

Nem lesz már sokáig okuk sem talmi gúnyra, sem pedig erőszakos pökhendiségre...

dr. Dániel Péter

Visszahívott tejtermék került a boltokba – a Kifli.hu azonnali intézkedéseket tett egy lejárt szavatosságú, laktózmentes Mizo UHT tej kapcsán. A hatóság arra figyelmeztet: a termék fogyasztása egészségügyi kockázatot jelenthet, ezért senki ne igyon belőle, és vigye vissza, ha vásárolt belőle.