Romániába toboroznak orvosokat Káslerék, szerintük ezt a hazai járványhelyzet „még lehetővé teszi”

2020. április 16., 07:20

Szerző:

Húsvéthétfőn kaptak levelet a kórházigazgatók Kásler Miklós erőforrási minisztertől, aki azt kérte tőlük:

mérjék fel, hogy van-e az intézményükben olyan orvos, aki vállalna munkát Romániában Sepsiszentgyörgyben és Kovászna megye más településein.

A Népszava értesülése szerint Kásler több intézményben is érdeklődött, sikerült-e önkénteseket találni a határon túli terület kórházaiba, de pozitív válasz sehonnan nem érkezett. Egy intézményvezető úgy vélte, a levél “nem több, mint egy gesztus a miniszter részéről a magyarlakta települések egészségügyi intézményei felé”. Más azonban úgy vélte, eleve halva született az ötlet, mert az intézményeket már alaposan orvostalanította az, hogy a 65 éven felüliek a járvány ideje alatt közvetlenül nem vehetnek részt a betegellátásban.

A Népszava megkeresésére az Emberi Erőforrások Minisztériuma azt közölte: “a kormány mindig egész nemzetben gondolkodott, ezért amikor az egyik erdélyi kórház csupán rövid időre két-három aneszteziológus segítségét kérte az elvégzendő műtétekhez, akkor megkérdeztük kórházainkat, hogy van-e olyan orvos, aki segíteni tudna.

A járvány jelenlegi magyarországi helyzete még lehetővé teszi, hogy néhány szabad kapacitással bíró aneszteziológusunk Erdélybe utazzon.

Az Országos Onkológiai Intézet mentességet kapott a koronavírusos betegek ellátása alól”.

A lap ugyanakkor emlékeztet: Kásler toborzása azért is figyelemre méltó, mert március 12-én lépett életbe az a kormányrendelet, amely előírja, hogy a járványügyi vészhelyzet miatt egészségügyi dolgozók csak az ágazati miniszterük engedélyével távozhatnak az országból. A miniszter kérését egyébként épp azon a hétvégén továbbították, amikor Kásler két kórházigazgatót is felmentett.

 

2024. április 18., 16:25

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

2024. április 18., 15:42

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.