Kásler: Meghatározó hetek állnak előttünk

A korlátozások ellenére is romló járványügyi adatokra és a terjedő vírusmutációkra figyelmeztet az emberi erőforrások minisztere.

2021. február 21., 11:30

Szerző:

Kásler Miklós közölte, Portugália, Csehország és Szlovákia már rendkívül nehéz helyzetbe került a járvány harmadik hulláma, illetve a különböző vírusmutációk miatt. A koronavírus-járvány alakulása szempontjából meghatározó hetek állnak előttünk – írta közösségi oldalán. Hozzátette, a szigorú korlátozások ellenére is emelkedő járványügyi adatok azonban hazánkban is figyelmeztető jelként szolgálnak.

Három hónapnyi bezárkózás után mostanra sokakban megfogalmazódott az ország újranyitásának igénye – fogalmazott. A lazítások elsődleges feltétele viszont a nagyarányú átoltottság. Ehhez már öt, a magyar szakemberek által engedélyezett koronavírus elleni vakcina áll rendelkezésre, és eddig több mint 700 ezer ember számára elegendő oltóanyag érkezett Magyarországra belőlük – fűzte hozzá.

Kásler Miklós kiemelte: a legfontosabb, hogy mindenki őrizze meg fegyelmezettségét, és felszólított, hogy aki teheti, éljen az oltások lehetőségével.

(Kiemelt kép: MTI | Kovács Tamás)

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.