Karikó Katalint japán orvostudományi díjjal tüntették ki

Újabb rangos elismerés.

2021. szeptember 15., 08:43

Szerző:

Karikó Katalin magyar kutatóbiológus-biokémikust orvostudományi díjával tüntette ki a tokiói Keio Egyetem – olvasható az intézmény portálján. A Keio Orvostudományi Díjat az mRNS-vakcinák kifejlesztéséhez vezető specifikus RNS-módosítás felfedezéséért ítélték oda a magyar tudósnak az egyetem szeptember 15-i bejelentése szerint.

Karikó Katalin 1989-ben Amerikában kezdett dolgozni az mRNS-sel, mert meggyőződése volt, hogy az mRNS-t fel lehet használni arra, hogy a sejteket saját gyógyszereik előállítására utasítsa - írta indoklásában az egyetem. Kiderült azonban, hogy a szintetizált mRNS gyulladással kísért erős immunválaszt váltott ki. Sok évi próbálkozás után a tudós felfedezte, hogy ha egy módosított nukleozidot - a pszeudoridint – beépíti az mRNS-be, azzal elkerülhető a gyulladás, valamint a módosítás nyomán sokkal nagyobb mennyiségű fehérje képződik az mRNS-ről, mint a korábbi, nem módosított változat esetében.

Ez a felfedezés nyitott utat az új típusú koronavírus elleni rendkívül hatékony, innovatív vakcinák kifejlesztéséhez, az eredmény nemcsak a fertőző betegségek elleni harcban, hanem a rák és a szívbetegségek leküzdésében is reményt jelent. A díjjal Nureki Oszamut, a Tokiói Egyetem professzorát is kitüntették az élet kulcsfontosságú molekuláinak strukturális biológiájának terén elért eredményeiért.

Kilencven japán tudós dönt arról, hogy kinek ítélik oda a Keio Orvostudományos Díjat, miután a világ minden tájáról begyűjtötték a javaslatokat. A kitüntetettek érmet és 10 millió jent (27 millió forint) is kapnak. Karikó Katalint a múlt héten a Szilícium-völgy Oscarjának is nevezett Breakthrough-díjjal is kitüntették.

 

(Kiemelt kép: A Széchenyi-díjjal idén kitüntetett Karikó Katalin Semmelweis Ignác-díjas kutatóbiológus, biokémikus, az mRNS alapú vakcinák technológiájának szabadalmaztatója, a mainzi BioNTech alelnöke, a Pennsylvaniai Egyetem egyetemi docense Budapesten 2021. május 27-én. Fotó: Cseke Csilla / MTI)