Karanténpszichológia – Forgatókönyvek a jövőnkről
A hosszan tartó társas izoláció pszichológiai hatásait nem egyszerű átlagos körülmények közt vizsgálni. Nem véletlen, hogy a témával leginkább az űrpszichológia foglalkozott eddig. Például 2010-ben Moszkva mellett felépítettek egy kísérleti bázist, ahol hat önkéntest zártak össze 520 napra, így szimulálva egy Mars-utazást. A kísérlet résztvevői egy idő után depresszióra panaszkodtak, felborult az étkezési és az alvási rendjük, elhanyagolták a személyes és a környezetük higiéniáját, elvesztették az időérzéküket. Hasonló lelkiállapotba kerültek, mint például a szociális kapcsolataiktól megfosztott, elmagányosodott idős emberek. Egy másik kísérletben az antarktiszi kutatóállomásokon tartózkodó személyzetet vizsgálták. Naplót írattak velük. A rendkívül zord körülmények között a bázisukat sem elhagyni, sem megközelíteni nem lehetett, egyre több konfliktus támadt köztük, és egyre súlyosabb szorongásokat éltek át. Síklaki István szociálpszichológus szerint az antarktiszi kutatások tanulságai hasznosíthatók a jelenlegi járványhelyzetben is. Például kiderült, hogy az összezártságot akkor bírjuk jobban, ha mindenkinek van egy szimbolikus territóriuma, ahová bármikor visszavonulhat, és ahol a többiek békén hagyják.
– Családi karanténban az esetleges konfliktusok elkerülésében segíthet, ha mindenkinek jut egy kis zug, lehet egy négyzetméter is, ami csak az övé. Ahová akkor húzódhat vissza és akkor jöhet elő, amikor akar.
Síklaki IstvánA szociálpszichológus szerint fontos a kontrollérzet megtartása is: ha van valamilyen funkciónk, jobban viseljük a bezártságot. Ezt példázza egy liftes kísérlet is. Egy felvonó előtt várakozott a kísérletvezető hat beépített munkatársa. Amikor megjelent egy, a vizsgálatról mit sem sejtő, naiv személy, a beépített emberek úgy sodorták be őt a liftbe, hogy leghátulra kerüljön. A következő alkalommal ugyanezt a gyanútlan alakot úgy nyomták be, hogy a liftben a kezelőgombokhoz szoruljon. Így ő irányíthatta a liftet, nyitotta, csukta az ajtót. Az ezt követő beszélgetésekből kiderült, hogy ugyanazt a zsúfoltságot sokkal jobban élte meg az illető, ha volt valami feladata, legalább a liftgombokat nyomkodhatta, mintha semmi dolga nem akadt. Az analógiai Síklaki szerint a karanténban is érvényes:
– Ha például egy család össze van zárva egy kis lakásban, arra is oda kell figyelni, hogy megszervezzék a napi teendőket. Jobb, ha mindenkinek van feladata, mintha csak teng-leng.
Az összezártság elviselése persze elsősorban a kapcsolatok minőségétől függ. Ám az antarktiszi kutatások arra is rámutatnak, hogy a jó viszonyban lévő emberek közt is komoly feszültségek keletkezhetnek, ha a közös ügyeik megoldásában frusztrálják, akadályozzák egymást. A karanténban is felszínre kerülhetnek a rejtett, megoldatlan konfliktusok, ráadásul most nagyon sok a teher azokon a nőkön, akik, mondjuk, home office-ban dolgoznak, és az otthon maradt gyerekekkel is egész nap foglalkozniuk kell. Síklaki István azonban arra is figyelmeztet: még a problémás társas kapcsolatok is jobbak, mintha valaki egyedül marad a karanténban, és nincs olyan rokon vagy barát, akit hívhatna. Az ember számára a legnagyobb a büntetés, ha minden szociális élménytől megfosztják. A börtönökben is a szigorított magánzárka a legsúlyosabb büntetés.
Sokan most csak telefonon vagy Skype-on tudják a kapcsolatot tartani egymással. Noha ez enyhíti az izolációt, monitoron nézni a másikat nem olyan élmény, mint a személyes találkozás. A szorongásainkat nemcsak az növeli, hogy nem tudjuk, mindez meddig tart, hanem az is, hogy a minket fenyegető vírusokat nem érzékeljük. Bánki György pszichiáter szerint az életünk olyan lett, mintha egy horrorisztikus sci-fiben játszódna.
– A vírus láthatatlan, erősen fertőző, szívós és nem feltétlenül a beteges külsejű emberek terjesztik, hanem bárki, aki szembejön, akaratlanul átadhatja. Tehetünk óvintézkedéseket, de nincs tökéletes megoldás. Kollégáktól hallani, hogy pszichotikus betegeknél, hallucinációkban már megjelent a fertőzöttség, a befolyásolás téveszméje.
Bánki hozzáteszi: mivel a járvány az egész világot sújtja, hatalmas tömegek élik át ugyanazokat a nehézségeket, csak országonként különböző stádiumban.
– Mi egyelőre feszülten várakozunk, hogy elárasszanak minket a járványveszély súlyosabb következményei. Tudjuk, hogy jönnek a tömeges megbetegedések, és megterhelő a fenyegető közeljövőre várni. Egyszerre jelennek meg az összetartozás, a szolidaritás gesztusai, de a nagy elválasztódást is megéljük. Potenciális veszélyforrás az utcán a másik ember, akit ki kell kerülni. Anonimizálom magam a maszkkal, eltűnik a személyem, kicsit dehumanizálódik a másik ember. A sci-fi-érzést erősíti, hogy veszélyt jelentünk egymásra.
A járványban a pánik is gyorsan terjedhet, ezt mutatta a kitörő felvásárlási láz. Nemrég pedig Szekszárdon szabadultak el az indulatok, amikor a helyiek megtudták, hogy egy Németországból hazatért férfinak pozitív lett a koronavírustesztje, és hatósági házi karanténba került. A Bors tudósítása szerint: „Kisebb gyülekezet alakult ki a férfi házánál, lincshangulat volt, meg akarták verni és elüldözni otthonából.” Végül a rendőrségnek kellett közbeavatkoznia.
Bánki György azt mondja, a veszélyérzetünk könnyen áttevődhet másokra, ami indulatkiélésekhez is vezethet. Ennek a kezelése alapvetően rendészeti kérdés, a megelőzése viszont közös feladat.
Bánki György– Már a nyelv szintjén is vigyáznunk kell magunkra: fontos, hogy ne használjunk olyan kifejezéseket, hogy a „koronavírusos”, ez ugyanolyan ártalmas címkévé válhat, mint a „migráns”. Fokozhatja az előítéleteket, és ettől óvni kell egymást. Nem könnyű, hisz a bűnbakképzés természetes csoportjelenség, ráadásul a politika napi rutinná tette, hogy valakire folyton haragudjunk.
Ugyanakkor sok múlik a tájékoztatáson is, hogy miként kommunikálnak az emberekkel. A pszichiáter szerint az is kérdés, hogy mikor jó a megnyugtatás és mikor muszáj ijedelmet okozni. Ha ugyanis csak megnyugtatás van, akkor a tömegek nem képesek komolyan venni és betartani a szabályokat. Másfelől arra is vigyázni kell, hogy ne keltsünk túl nagy félelmet, racionálisan tudjunk működni, és ne törjön ki a pánik. Nehéz kiszámítani tehát a döntések következményeit. Kockázatos, ha bagatellizáljuk a problémát, mert ha mégis bekövetkezik a baj, hirtelen és egyidejűleg indulhatnak be veszélyes tömegreakciók.
Bánki azt is kiemeli: rengeteg múlik azon, hogy miként cselekszenek és kommunikálnak az ország vezetői. Néha úgy tűnik, fontos intézkedéseket későn hoznak meg, vagy nem kielégítően. Van olyan kollégám – folytatja Bánki György –, aki elmondta: százfős pszichiátriai osztályon ketten vannak orvosok.
Hiába kértek, nem kaptak maszkokat, azzal az indoklással, hogy azokat majd a nehéz időkben kell használni. De ha most nem védjük meg a betegeket és az orvosokat, akkor később, amikor esetleg már megfertőződtek, mitől akarjuk megvédeni őket? Ahogyan az sem érthető, miért nem tesztelnek többet. Ez vajon politikai stratégia, bénázás vagy hozzá nem értés?
Síklaki István szerint a társadalom lelki ellenálló-képessége elsősorban a közbizalomtól függ: mennyire bízunk egymásban és az intézményeinkben.
– E tekintetben elég rosszul állunk, és a politikusok mindent megtesznek azért, hogy a bizalmatlanság fennmaradjon. Ebből a szempontból a magyar társadalom nincs felkészülve vészhelyzetekre.
Tegyük hozzá, ez egy eleve nagyon megosztott, gyűlölködő ország. Az, hogy a kormány – az ellenzék tiltakozása ellenére is – bevezeti a határidő nélküli rendeleti kormányzást, példátlan Európában, ellentétes a jogállami normákkal és még inkább fűti a politikai indulatokat. Bánki György szerint ha valaki ilyen súlyos helyzetet is a saját hatalmának növelésére akar felhasználni, az elrettentő.
– Valóban szükséges, hogy a vezetés hatékonyságot és erőt mutasson fel. Ám a jelenlegi hatalom szándékaival kapcsolatos kételyeink nem most keletkeztek, több mint tízéves tapasztalat van mögötte. Amikor a kormány az ellenzéket víruspártiaknak minősíti, akkor direkt, durva módon használja a helyzetet a politikai érdekei szolgálatára. Kisebb közösségekben megtörténhet, hogy a közös baj összehoz másként gondolkodókat, de a nagypolitikában az ellenségkép gyártása már annyira bejáratott módszer, hogy valószínűleg katasztrófahelyzetben sem fog megváltozni. Ez tovább mélyítheti a megosztottságot, fokozhatja a gyűlölködést, ami tovább rontja a társadalom mentális állapotát.
Síklaki István azonban úgy látja, a rendeleti kormányzás bevezetése nem fogja megrázni a magyar társadalmat, amely hagyományosan tekintélyelvű, és elvárja, hogy felülről irányítsák. Vészhelyzetben ez az elvárás még erősödhet is.
– A parlament presztízse a rendszerváltás óta folyamatosan csökkent, szinte már nulla – folytatja a szociálpszichológus. – Az embereket hidegen hagyja, hogy mi történik az Országházban, a rendeleti kormányzás ügye pedig legfeljebb egy szűk ellenzéki réteget érdekel. Nem hinném, hogy a megosztottság mélyülne, mert ez már így is annyira kiélezett, hogy nincs hová fokozni. Az sem váltott ki visszhangot a többségből, amikor a kormányszóvivő kijelentette: az ellenzék örül a vírusnak. Pedig ez felháborító hazugság.
Bánki György úgy gondolja, a járványhelyzetnek sokféle társadalmi kimenetele lehet. Erősödhet a szolidaritás, a közösségépítés hosszú távú igénye. Az emberek többsége már most is felelősségteljesen viselkedik. A buszok üresek, néptelenek az utcák, aki teheti, otthon marad. Mindeközben nagy a kiszolgáltatottság, sokan veszítik el a megélhetésüket. Kérdés az is, hogy a cégek milyen következtetéseket vonnak le a vészhelyzetből. A járvány után is növelik a távmunkát, mert rájönnek, ez nekik olcsóbb? Ám aki otthonról dolgozik, annak nagyobb lesz a rezsije, nem kap cafetériát, sem több fizetést. Bánki attól is tart, hogy a kizsákmányolás nőhet hosszú távon. Egyes államok rájöhetnek, hogy a bezárkózás és a lakosság fegyelmezése az elit érdekeit szolgálja, ugyanakkor a tömegeknek is eladható eredményes politika. Erősödhetnek az autokrata rezsimek. A világ változni fog, és nem biztos, hogy az előnyére. De ez nem dőlt még el.
A járvány sok mindenre megtaníthat minket, például arra, hogy a kultúrának milyen megtartó ereje van, a művészetek mentálhigiénés alapszükségleteket elégítenek ki. De az egyik legfontosabb, hogy megtanulhatjuk sokkal jobban tisztelni a természetet és a bolygót, amin élünk. Bánki György úgy látja, ami most történik velünk, mintha a főpróbája lenne a bekövetkezhető klímavészhelyzeteknek. Ami együtt járhat szélsőséges időjárási viszonyokkal, víz- és élelmiszerhiánnyal, további járványokkal is. Most gyakorolhatjuk, milyen válaszokat tudunk adni ilyen extrém helyzetekre.
– Az emberiség azért tudott megmaradni a Földön – mondja Bánki György –, mert újra és újra képes volt alkalmazkodni a változó körülményekhez. Ám az, hogy megőrizhessük ezt a készségünket, közös, felelős döntéseket igényel a vezetőktől és a tömegektől is. Most ebből vizsgázik a világ.
A koronavírus-járvány nem csak az egészségügyi dolgozókat terheli meg, hanem a mentálhigiénés szakembereket is. A hatékony terápiás munkát nehezíti, hogy aki segít és akinek segítenek ugyanannak a vészhelyzetnek van kitéve. Egy cipőben járnak, hasonló aggodalmakat élnek át, s ezért nem biztos, hogy a terapeuta ugyanolyan tisztánlátással tud működni, mint máskor. A lelki gyógyítók többsége már online rendel, de a skype-terápiákon a személyesség korlátozottabb. A páciens feszültségeit növeli, ha halmozott a problémája, elvesztette a munkáját, és bűntudat gyötri, amiért nem tud gondoskodni a szeretteiről. Ha a terapeuta úgy ítéli meg, hogy a betege mély krízisbe került, és a Skype nem jelent elég segítséget neki, nehéz döntést kell hoznia. Beutalhatja őt pszichiátriai osztályra, ám oda jelenleg csak a sürgős eseteket veszik fel, s az osztályra kerülés növeli a beteg megfertőződésének kockázatát.
Sokak számára az egyetlen kapaszkodót az telefonos lelkielsősegély jelenti. A Magyar Telefonos Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetségének alelnöke, Duka Erika pszichológus lapunknak elmondta, ingyenes hívószámuk – 116 123 - napi 24 órában hívható. Kríziskezelésre kiképzett önkéntesek fogadják a hívásokat. A járványra való tekintettel most építik ki, hogy a munkatársak home office üzemmódban is dolgozhassanak. A vészhelyzet előtti időszakban évente körülbelül 200 ezer hívást fogadtak, ez legalább 20 százalékkal megnőtt már, és felkészültek arra, hogy még többen keresik majd őket. Míg március elején a hívásoknak még csak 10 százalékában jelent a vírusjárvány témája, ez a legutóbbi hétvégén már több mint 50 százalék volt. Sokan azért hívják őket, hogy pontos információkat kérjenek a koronavírusról és védekezés lehetőségeiről. Főleg idősebb nők és férfiak telefonálnak, de a járvány a fiatalabbakat is egyre jobban foglalkoztatja. A kríziskezelők a depressziót, a szorongást igyekeznek enyhíteni, nem egyszer a szuicid veszélyt kell elhárítaniuk, amihez óriási tapasztalat és empátia kell. Kapcsolatban állnak pszichiáterekkel is. Szociális problémákat is igyekeznek orvosolni, ha elveszti valaki a munkáját, szakszolgálatokhoz irányítják.
