Karácsony Gergely: a Lánchíd jövőjéről dönthetnek a budapestiek
A főpolgármester szerdán délelőtt ismertette a fővárosi lakógyűlés újabb két pontját.
Karácsony Gergely április 21-én hirdetette meg az első budapesti lakógyűlést, amelyen részt vehet minden budapesti lakcímmel rendelkező, 14 év feletti polgár. A kezdeményezéssel négy alapvető kérdésben kéri a fővárosi lakosok döntését, mert – mint fogalmazott – mára már a város működése lett a tét.
Ezúttal a kormány ígéretének a betartatásáról, a Lánchíd felújításához való hozzájárulásról, valamint a Lánchíd forgalmával kapcsolatban kérte ki ismét a fővárosiak véleményét Karácsony Gergely. Ez utóbbi a Lánchíd autómentessé tételére vonatkozik.
„A Lánchíd hamarosan teljesen elkészül, de még egyetlen forintot sem kaptunk a megígért 6 milliárdból. Hiába szentesítette aláírásával a kormány főminisztere a megállapodást, a támogatásból mégis zsarolás lett. Szó sem lehet azonban róla, hogy a Lánchíd forgalmi rendjéről való döntést rájuk bízzuk, és az sem helyénvaló, ha ezt a döntést én hozom meg főpolgármesterként. Ez a híd nem a kormányé, de nem is a városvezetésé, hanem a budapestieké, ezért nekik kell dönteniük arról, hogy mi legyen a sorsa.
Erről szól a Budapesti Lakógyűlés következő két kérdése, a kormány ígéretének betartatásáról a Lánchíd felújításához való hozzájárulásról, és a megújult, megszépült Lánchíd forgalmi rendjéről" – írta szerdán délelőtt közösségi oldalán a főpolgármester.
Április 21-én két kérdést ismertetett: az első, hogy a főváros finanszírozza-e a kormányt vagy fordítva. A második felvetés Budapest tömegközlekedését érintette. „Fizessük tovább változatlanul az elvonásokat, de ennek következményeként korlátozzuk-e a villamos, busz, metró eddig megszokott működését?” – tette fel a kérdést.
A mai napon nyilvánosságra hozta a további két kérdést is, amiben a fővárosiakkal közösen döntene – mindkét kérdés a Lánchíddal kapcsolatos.
„Szó sem lehet arról, hogy a Lánchíd forgalmi rendjéről való döntést a kormányra bízzuk, és az sem helyénvaló, hogy ezt a döntést én hozzam meg főpolgármesterként. Ez a híd nem a kormányé, de nem is a városvezetésé, hanem a budapestieké, ezért nekik kell dönteniük arról, hogy mi legyen a Lánchíd sorsa” – tette egyértelművé álláspontját a főpolgármester.
Ezúttal tehát a kormány ígéretének a betartatásáról, a Lánchíd felújításához való hozzájárulásról, valamint a Lánchíd forgalmával kapcsolatban kérte ki ismét a fővárosiak véleményét Karácsony Gergely. Ez utóbbi a Lánchíd autómentessé tételére vonatkozik.
A szavazáshoz szükséges egyéni azonosítókat tartalmazó levelek a napokban minden budapestihez megérkeznek. A szavazatokat a lakogyules.budapest.hu oldalon adhatják le a 14 év feletti fővárosi lakcímmel rendelkezők június 11-ig.
(Kiemelt kép: Karácsony Gergely meghirdeti az első fővárosi lakógyűlést április 21-én. Fotó: Karácsony Gergely Facebook-oldal)