Karácsony Gergely: itt az idő büszke magyarnak lenni

A főpolgármester szerint igaz magyarnak lenni azt jelenti, hogy senkit nem gyűlölünk.

2021. október 23., 21:35

Szerző:

Ünnepelni és emlékezni jöttünk – kezdte '56-os megemlékező beszédét Karácsony Gergely főpolgármester. „Az emlékezésből erőt gyűjteni, majd felkészülni a szelíd forradalmunkra, amellyel beteljesítjük 1956 és 1989 október 23-a üzenetét is” – tette hozzá.

Karácsony szerint 1956 október 23-a a köztársasági eszme születésnapja volt. „Csak szabad, minden állampolgár egyenlőségét biztosító ország lehet a közös hazánk. A köztársasági eszme arról szól, hogy közösen vállalunk felelősséget egymásért, és nem lehet soha olyan hatalom, amely azonosítja magát az országgal, mert a nemzet mindannyiunké” – mondta. Szerinte aki megkérdőjelezi hogy valaki a nemzet része, méltatlan arra, hogy politikus legyen Magyarországon.

Karácsony úgy folytatta, hogy a köztársasági eszme része az is, hogy a nemzeti lobogóra nem lehet önkényuralmi jelképet helyezni. „Azért a lyukas zászló '56 és a köztársasági eszme szimbóluma, mert nem kértünk abból, hogy politikusok mondják meg nekünk, hogyan kell magyarnak lenni” – tette hozzá. „1956 letépte a hazug politika jelképét a nemzeti trikolorról. Erre kell készülnünk az elkövetkező fél évben, hogy a nemzeti lobogót ne szentségtelenítse be Orbán Viktor gonosz rendszere” – mondta.

Karácsony Gergely beszédében 1989. október 23-ára is kitért. Mint mondta, ez a harmadik köztársaság születésnapja volt. „Azé a köztársaságé, amiben annyire hittünk 20 évvel ezelőtt, de talán nem tettünk érte eleget” – vélekedett, majd hozzátette: „És akkor jött egy cinikus, gonosz és korrupt politikai kalandor, aki felszámolta a köztársaságot.”

„2021. október 23-a is egy születésnap” – mondta a főpolgármester, aki szerint ez a negyedik köztársaság születésnapja. Mint fogalmazott, „ezt a zsarnokságot és bálványt, amit le kell dönteni mi hoztunk létre saját magunknak.” Úgy látja, itt az idő, hogy mindenki büszke és reményteli magyar legyen. „Magyarnak lenni nem azt jelenti, hogy másokat gyűlölünk. Igaz magyarnak lenni azt jelenti, hogy senkit nem gyűlölünk a hazánkban” – hangsúlyozta.

Karácsony Gergely közölte, hogy az elmúlt időszakban sokan köszönték meg neki, hogy volt benne készség az áldozatvállalásra. Most ő is köszönetet mondott azoknak, akik megértették, hogy valakinek vissza kellett lépnie a közös előrelépés érdekében. „Ez a szelíd forradalom, ami ránk vár, mindannyiunk közös feladata” – tette hozzá.

(Kiemelt kép: Karácsony Gergely beszél az Egységben a szabad Magyarországért! címmel tartott közös ellenzéki megemlékezésre, az Andrássy út–Dózsa György út sarkán. Budapest, 2021. október 23. Fotó: Adrián Zoltán/168.hu)