Karácsony Gergely: Ha a politika a valóságról szólna, egyértelműen mi nyernénk
Reálisnak tartja, hogy a Fidesz elveszíti az április 8-i parlamenti választásokat, és bár időnként pókerezik, mindig veszít, mert nem tud blöffölni – derül ki abból a hosszú interjúból, amelyet Karácsony Gergely, az MSZP és Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje a Népszavának. A politikus szerint a két párt fő üzenete az, hogy megszüntetik a kiszolgáltatottságot, vagyis kiszabadítják az embereket abból a függőségből, amelyben a közmunka vagy szociális tűzifa elnyerésének a feltétele a hűség a Fideszhez. Szerinte m már sokan ellenállnak ennek a kiszolgáltatottságnak. aminek a jele már tavaly is látszott, hiába szórt el ugyanis milliárdokat az Orbán-kormány a kvótanépszavazásra, arra egyszerűen nem mentek el annyi ember, hogy a referendum átlépje az érvényességi küszöböt.
„Nem véletlen, hogy a hatalom be van tojva. Ha erősnek érezné magát, nem próbálná minden eszközzel bebetonozni magát. Igenis reális, hogy a Fidesz elveszítse a választásokat”
– mondja erről. Ami Soros György kijelentését illeti, hogy a Fidesz megvette az MSZP vezető politikusait, Karácsony Gergely azt állítja, hogy ő egy ilyen politikussal sem találkozott, sőt, azt látja, hogy az ellenzéki pártok közül az MSZP és a Párbeszéd az, amelyik képes áldozatot hozni a győzelemért. Egyértelmű – fejtegeti – hogy azokban a választókerületekben – például Pécsen vagy Veszprémben –, ahol a független jelölt győzhet, megéri párton kívüli jelöltet támogatniuk. (Pécsen Mellár Tamás, Veszprémben a független Kész Zoltán lehet ez a jelölt. Kész Zoltán győzelméért az MSZP-s Mesterházy Attila kész a visszalépésre – a szerk.) Karácsony Gergely szerint a válaszstási matematika egyszerű, több szavazó kell, és kevesebb párt, a szavazók pedig akkor jelennek meg az urnák előtt, ha látják, hogy a Fidesznek van eséllyel induló kihívóját. „Ezért beszélünk ideális megoldásként közös jelöltekről, közös ajánlatról, közös listáról, közös miniszterelnök-jelöltről. De már az is segít valamit, ha egy választókerületben egy ellenzéki indul – erről legalább már van egy MSZP-Párbeszéd-DK-megállapodás. (...) Bízom benne, hogy a választók összehozzák azt a koalíciót, amit a pártok elbénáztak” – fűzi hozzá.

Az interjúban Karácsony Gergely kap egy kérdést arról, hogy miközben a Fidesz politikusi pankrátorokat (köztük Németh „No Mercy” Szilárdot – a szerk.) küld a ringbe, el lehet-e adni az ő szakértői imázsát, amire válaszul drMáriás egyik festményét idézi fel. Ezen az MSZP és a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje – október óta a legnépszerűbb politikus Magyarországon – humanista Mike Tysonként jelenik meg. Megkérdezik a Publicus Intézet friss felmérésről is, amelyből az derül ki, hogy nyugdíjrendszerre megkérdezettek 56, a szociális ellátórendszerre a megkérdezettek 74,
az egészségügyre pedig a megkérdezettek 85 százaléka szerint nem költ elég pénzt az Orbán-kormány.
„Ha a politika a valóságról szólna, egyértelműen mi nyernénk” – zárja erre Karácsony Gergely az interjút.