Karácsony Gergely illegálba' avatott emléktáblát a Beszélő című szamizdatnak

Az eseményen a negyven éve indult lap több korábbi munkatársa is jelen volt, köztük Demszky Gábor volt főpolgármester is.

2021. december 17., 13:05

Szerző:

Pénteken, a Beszélő című szamizdat megjelenésének negyvenedik évfordulója alkalmából emléktáblát avatott Karácsony Gergely főpolgármester Budapesten, a Ferenciek tere 11. szám alatt, ahol a rendszerellenes lap első szerkesztősége működött. Az eseményen Kőszeg Ferenc szerkesztő mellett számos korábbi munkatárs és Demszky Gábor ex-főpolgármester, a lap akkori terjesztője is jelen volt. 

Budapest jelenlegi főpolgármestere köszöntőjében elmondta, a mostani nem egy szokványos emléktábla avatás, „kicsit illegálba' csinálják”, ugyanis a hivatalos protokoll szerint a társasház tulajdonosának hozzá kell járulnia az emléktábla elhelyezéséhez. „Megidézve a Beszélő szellemiségét, el kell mondanom, hogy ilyen engedéllyel nem rendelkezünk. Ennek oka az elmúlt időszakban a társasházban kialakult speciális tulajdonviszony” – mondta Budapest első embere, hozzátéve, hogy ebből is látszik, hogy vissza-visszatér az a múlt, amit szerettünk volna magunk mögött hagyni.


Karácsony Gergely Fotó: Karancsi Rudolf / 168.hu

Karácsony Gergely szerint a szamizdatok megjelenése a múlt része kellene hogy legyen, amely egy olyan idő előtt tiszteleg, ahol a bátor demokraták a magyar szabadságért küzdöttek. „Jó lenne, ha így lenne, de nem teljesen van így” – jelentette ki a főpolgármester, aki szerint megfigyelhetőek hasonlóságok a negyven évvel ezelőtti és a mostani rendszer között. Hozzátette: napjainkban ugyan talán kevesebb bátorság kell ahhoz, hogy leírjuk az igazat, és a hatalom sem használ olyan durva eszközöket, mint régen, de elmondása szerint ma egy olyan közhatalmat vezet, ahol a héten nyilvánvalóan megalapozatlan ügyben tartott házkutatást a rendőrség. A főpolgármester ezzel a Városháza-gate miatt elrendelt rendőri nyomozásra utalt. 
A politikus szerint Magyarország 20. századi történetének legfontosabb állampolgári kezdeményezését indította el a Beszélő, munkájuk pedig nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Magyarország egy szabad, demokratikus, európai ország legyen.

A főpolgármester után Kőszeg Ferenc vette át a szót, aki elmondta, hogy a Beszélő az első gépi eljárással sokszorosított szamizdat folyóirata volt, 1000-1500 példánnyal. A korábbi szerkesztő beszédében külön köszönetet mondott Kasza Lászlónak, aki a Szabad Európa Rádióban milliókkal ismertette meg a Beszélő munkáját, szellemiségét. Kőszeg Ferenc szerint a szamizdat megjelenésétől kezdve nem volt értelme a cenzúrának, a közvélemény ugyanis mindenről értesült, amit a pártállam vezetői megpróbáltak eltitkolni.


Kőszeg Ferenc Fotó: Karancsi Rudolf / 168.hu

Megemlékezett továbbá a december 13-án épp negyven éve történt lengyel katonai puccsra, melynek következtében a demokrata ellenzéki Szolidaritás mozgalom földalatti munkára kényszerült. Magyarországon ugyanis ekkor jelent meg a Beszélő első száma, Kőszeg szerint pedig a két esemény szorosan összefüggött. „Az összefüggés a következményekben rejlik: a 70-es években lassan fejlődött ki a demokratikus ellenzék, a mozgalomnak azonban új lendületet adott a Szolidaritás létrejötte, és bizakodó hangulatban kezdődött meg a Beszélő megszervezése” – mondta.
A szamizdat második számában azt írta Kiss János, hogy a szükségállapot kihirdetése nem a lengyel válság vége, hanem az általános kelet-európai válság kezdete, a Szovjetunió hanyatlása pedig nem állítható meg.

Kőszeg szerint a Beszélő a rendszerváltás egyik előkészítője volt, az emléktábla avatás apropóját pedig a kerek évforduló mellett az is adja, hogy „most is rendszerváltásra készülünk” – jelentette ki, utalva ezzel a 2022-ben esedékes választásokra. Véleménye szerint a jelenlegi politikusnemzedék számára a Beszélő egyik legfontosabb tanulsága, hogy a radikalizmus és a megfontoltság összeegyeztethető. 


Demszky Gábor és Karácsony Gergely beszélget az emléktábla-avatás után. Fotó: Karancsi Rudolf / 168.hu
(Kiemelt kép: Kőszeg Ferenc és Karácsony Gergely a szamizdat Beszélő első megjelenésének 40. évfordulója alkalmából megrendezett emléktábla-avatáson 2021. december 17-én, a Ferenciek tere 11-nél. Fotó: Karancsi Rudolf / 168.hu)

2023. január 26., 18:39

Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön a Karmelita kolostorban kötetlen beszélgetésen fogadta a Mathias Corvinus Collegium (MCC) nemzetközi médiakonferenciájának külföldi előadóit, Orbán Balázs politikai igazgatóval, az MCC kuratóriumi elnökével közösen – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.