Karácsony Gergely: a lényeg, hogy az ellenzék ne bénázza el

2018. január 31., 15:17

Szerző:

Nagyon csalódott lenne Karácsony Gergely, ha pártja húsz százalék alatti eredménnyel végezne a választáson – mondta az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök jelöltje a zoom.hu-nak adott interjúban. Szerinte ez nem a választókon múlik, mert az emberek változást szeretnének, hanem, hogy az ellenzéki pártok ne „bénázzák el". Ami a billegő körzeteket illeti, szerinte mérlegelni kell, hol erős az LMP, hol az MSZP, és annak megfelelően, kölcsönösen visszalépni a másik javára. Így például Pécsen az LMP-nek is vissza kellene lépnie Mellár érdekében. 

Karácsony szerint az egészségügyből vagy az oktatásból hiányzó pénzeket nem lehet hamar visszatenni, ehhez fel kell számolni a korrupciót. Hozzáfűzte, hogy az is szép eredmény lenne, ha a 2010 előtti arányokról beszélhetnénk.

A miniszterelnök-jelölt elmondta azt is, hogy nem az ellenségeskedéssel szeretne foglalkozni, kampányát az egészségügy, az oktatás, a bérek és a nyugdíjak gondolata határozza meg. Ő nem találkozott a korábbi miniszterelnökjelölt, Botka László által emlegetett árulókkal a pártban. 

Arra a kérdésre, hogy „ellenzéki győzelem esetén alakulhat-e olyan kormánykoalíció, amelynek tagjai nem passzolnak össze a jelenlegi tudásunk szerint”, azt felelte, hogy jól ismeri az ellenzéki pártok programját, melyekben nem lát olyan szakpolitikai különbségeket, melyek megakadályoznák az együtt kormányozást.

Karácsony, ha az MSZP-Párbeszédnek nem sikerül elérni a parlamenti többséget, Zugló polgármestereként folytatja tovább munkáját.