Karácsony előtt fogyott el az egyik szorongáscsökkentő gyógyszer
Hetek óta hiány van az egyik ismert szorongáscsökkentő gyógyszerből a hazai patikákban.
Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet honlapja szerint átmenetileg nem szerezhető be az egyik ismert szorongáscsökkentő tabletta, de ugyanezzel a hatóanyaggal elérhető egy másik készítmény – írja a Telex.hu.
A hiányra egy olvasó hívta fel a lap figyelmét, aki több patikában is próbált a gyógyszerhez jutni, de sehol nem tudtak adni neki. Mint írta, a gyógyszertárakban nem tudták megmondani, mikor lesz újra a készítményből.
A portál több budapesti és vidéki patikában érdeklődött, hogy van-e a készítményből: a legtöbb helyen azt mondták, hogy nincs, az egész országban hiánycikk. Egyedül egy kisebb budapesti patikában válaszolták azt, hogy náluk még van négy dobozzal.
Egy patikavezető a lapnak azt mondta, őt úgy tájékoztatták, hogy karácsony után a jövő év elején érkezhetnek újabb készletek.
A hiányt az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) honlapja is jelzi. Itt az olvasható, hogy a készítmény 0,5 mg-os és 2 mg-os változata sem érhető el. A hiány kezdetét november 11-től datálják és az elvileg december 15-ig tartott. A hiányt „adminisztratív okokkal” indokolják.
(Kiemelt képünk illusztráció: Fotó: Veres Viktor)