Karácsony: Budapest több adót fizet, mint amennyi támogatást kap a kormánytól

A fővárosnak a koronavírus-járvány okozta válság idején közel négyszer annyi önkormányzati adót kell fizetnie, mint a Tarlós István előző főpolgármester vezette fővárosi önkormányzatnak – reagált Karácsony Gergely főpolgármester a Facebook-oldalán Orbán Viktor miniszterelnök szavaira.

2021. február 15., 20:07

Szerző:

Az ország és benne Budapest válságból való kilábalása nem lehet gyermeteg számháború kérdése. „Márpedig nehéz másnak nevezni, hogy Orbán Viktor a parlamentben éppen egy olyan nap számlakivonatát lobogtatja, amelyen rajta van a főváros által beszedett, de a kerületeknek még át nem utalt adóbevétel is” – írta a főpolgármester.

Orbán Viktor hétfőn az Országgyűlésben arra a felvetésre, hogy kivéreztetnék az önkormányzatokat, elmondta: Budapest számláján 2020. december 31-én 122 milliárd forint volt, ezért úgy gondolja, kevés olyan önkormányzat van, aki ne cserélne a fővárossal. Kitért arra is, hogy 2020-ban az összes támogatás 44 százaléka – 3000 milliárd forint – került a fővároshoz. Ez a kivéreztetés, kedves barátaim? – tette fel a kérdést. Megjegyezte: eközben a baranyai térségbe 6 százalék, a szabolcsiba 12 százalék, a borsodiba 8 százalék jutott.

Karácsony Gergely bejegyzésében azt írta: a fővárosi önkormányzat állami támogatásáról pedig csak annyit, hogy válság ide vagy oda, nem a kormány támogatja a fővárost, hanem épp fordítva. „Egy fillér állami támogatás nélkül látunk el számtalan közfeladatot, és még ezen felül is befizetünk a kormánynak. Az új városvezetésnek ugyanis közel négyszer annyi önkormányzati adót kell fizetnie, mint Tarlósnak – és mindezt a pusztító válság idején” – fogalmazott.

A főpolgármester közzétett egy grafikont is a fővárosi költségvetési kapcsolatokból származó működési források és elvonások egyenlegéről, amely szerint Budapest nettó befizetőjévé válik az államnak. A grafikon szerint 2018-ban ez az egyenleg 17,6 milliárd forint volt, 2019-ben 12,7, 2020-ban mínusz 787 millió, és 2021-ben mínusz 6,4 milliárd forint.

„A miniszterelnök azt mondta a 2019-es választás után, hogy a kormány ugyanazt a hozzáállást fogja mutatni az új városvezetésnek, amit az előzőnek. Az ábrára tekintve mindenki eldöntheti, hogy tartotta-e szavát” – zárta bejegyzését Karácsony Gergely.

https://www.facebook.com/karacsonygergely/posts/4037185166314299

Április 16-án, kedden elindult a központi szúnyoggyérítés, amelyet évek óta a katasztrófavédelem irányít. Tavasszal túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik. A szúnyogok tenyészőhelyén egy természetes baktérium által termelt fehérjét tartalmazó készítményt juttatnak a vízbe. Ez a fehérje a kijuttatott dózisban kizárólag a csípőszúnyogok lárváit pusztítja el, minden más élőlényre, még az árvaszúnyogokra is ártalmatlan.