Káosz a parlamentben: összehívták a házbizottságot

Az MTI úgy tudja, a Ház elfogadottnak tekinti azt a Lázár-féle alkotmánymódosításhoz érkezett alkotmányügyi bizottsági módosító indítványt, amelynek szavazása körül vita bontakozott ki a parlament szerdai, rendkívüli ülésén. A képviselők a házbizottságnak a szavazás körüli vita miatt összehívott tanácskozásán a képviselők megállapították, hogy az érintett honatyák időben jelezték, hogy nem működik a szavazógépük, így a módosító indítványt elfogadottnak tekintik annak ellenére, hogy a gépi voksoláson egy szavazat híján nem volt meg a szükséges kétharmados többség - értesült az MTI.

2010. november 10., 12:24

A módosító indítvány úgy változtatott Lázár János eredeti javaslatain - az alkotmánymódosításon és az Alkotmánybíróságról (Ab) szóló törvényen -, hogy azokban mégsem kötötték össze az Ab hatáskörét a népszavazási tilalmakkal. Ehelyett azt mondja ki, hogy a költségvetésről, a költségvetés végrehajtásáról, a központi adónemekről, illetékekről és járulékokról, a vámokról, valamint a helyi adók központi feltételeiről szóló törvényeket az Ab akkor semmisíti meg, ha azok tartalma az élethez és emberi méltósághoz való jogot, a személyes adatok védelméhez való jogot, a gondolat, a lelkiismeret és vallás szabadságát vagy a magyar állampolgársághoz kapcsolódó jogokat sérti.

Az MSZP tudomásul veszi, hogy elfogadta a parlament az alkotmánymódosító javaslathoz benyújtott bizottsági módosító indítványt - közölte Mesterházy Attila az MTI-vel szerdán, a rendkívüli házbizottsági ülés után. Az MSZP frakcióvezetője elmondta: az ülésen részt vevő mindkét jegyező azt állapította meg, hogy négy kormánypárti képviselő még a végeredmény kihirdetése előtt jelezte, nem működött a gépe. Hozzátette: a technikai adatokból is kiderült, hogy a gép valóban nem érzékelte a kártyájukat. A szocialistáknak egy kérdése volt, hogy a kihirdetés előtt, vagy utána történt-e a jelzés - mondta, hozzátéve: a négy képviselő még a módosító indítvány kihirdetése előtt jelezte a problémát.