Káosz a közoktatásban

A rendszerváltás óta a közoktatás volt az egyetlen terület, ahol némi tudatosság, kormányokon átívelő folyamatosság látszott. A közoktatást nem akarták (nem merték) saját képükre formálni a politikusok. De ennek is vége. Röpke két év alatt nemcsak az iskolákat foglalja el, vonja ideológiai ellenőrzése alá a hatalom. Kis túlzással akár azt is mondhatnánk: a tanár is „állami tulajdonba” kerül.

2012. szeptember 26., 13:17

elsőistván: Én 1970 óta látom, tapasztalom a négy-öt évenkénti oktatásireform-rohamokat. Valószínűleg világelsők vagyunk az egy főre jutó oktatáskutatókban. Világröhej az ötletbörze, amelynek manapság tanúi vagyunk. Most az egyenköpeny jutott az eszükbe, korábban a középiskolai kötelező négy idegen nyelv. Ahelyett, hogy egyet megtanítanának használhatóan.

ellenzék: Amíg pártkatonák, és nem lelkiismeretes szakemberek irányítják az oktatást, semmire sem fogunk menni. Ezen nem segít, ha tanórák előtt imádkoztatják a diákokat. Hiába fognak a gyerekek reggeltől estig tornázni, az ország javait nem az olimpikonok állítják majd elő. Lesznek, akik erre azt mondják: nemcsak kenyérrel él az ember. Én megfordítom: nagy baj az, ha csak az imádság tartja bennünk a lelket.

bezzegh2323: Lehet az oktatási reformot kritizálni, de nem tisztességes H. R.-t idiótának bélyegezni. Nem volt jó az oktatáspolitika húsz éven át. A sokdiplomás, több nyelvet beszélő, állástalan humán végzettségű fiatallal szemben a szakmunkáshiánnyal, az oktatási iparág felfuttatásával, a tanulói népesség csökkenésével kell valamit kezdeni. Az etikai nevelés eddig hiányzott, mert azt sem a szülő, sem az iskola nem végezte el.

Megfigyelő: A hazai oktatás minőségét a gyermekeimen tudom leginkább lemérni. Olykor azokon az ismerőseimen, akik a segítségemet kérik matematika, fizika tantárgyakban. Az oktatási „reform” a hetvenes években kezdődött, és sajnos nem sikertörténet. Sohasem fogom megérteni, miért nem úgy akarják megvalósítani a reformot az oktatáspolitikai „szakértők”, hogy döntéseik előtt megkérdeznék az igazán sikeres iskolák pedagógusait. És az egyetemi önállóságot miért nem tartják tiszteletben? Mi ez a cirkusz a tandíjakkal? Ha valóban számít az ország szakemberigénye, akkor miért nem mérik fel ezt az igényt? Közhelynek számít, hogy a korszerű termelés egyre magasabb fokú szakmai képzettséget igényel. Akkor miért akarunk kilökni az utcára szakmai képzettség nélküli, írni-olvasni alig tudó fiatalokat?

ronyugger: „Hoffmann Rózsa szerint nem véletlen, hogy a történelmet a jövőben csak magyarul taníthatják majd. Úgy véli, hogy a hazafias nevelést szolgáló, szemléletformáló tárgy magyarul tanítható.” Romániában a magyar érdekképviselet húsz évig harcolt az ország történelmének (és földrajzának) kizárólag román nyelvű tanítása ellen, amit a többségi nacionalizmus egyik leghangsúlyosabb megnyilvánulásaként élt meg a magyar közösség. Hoffmann Rózsa érvelése egy az egyben azonos az ellenszegülő román politikusokéval, kitűnő hivatkozási alapot szolgáltat számukra. Köszönet a romániai magyar nyelvű oktatásnak nyújtott értékes segítségért!

brunn: Egyre több egyházi tanintézmény lesz. Ehhez a szülők mit szólnak? Ugyanis aki nem akarja egyházi agymosásban részesíteni a gyermekét, nem biztos, hogy talál a közelben állami iskolát. És mindez történik a felvilágosult gondolkodású Európában. Illetve a legvégesebb végén.

ewing: Folyik a szelíd hittérítés a második legnagyobb történelmi egyháznak átjátszott falusi iskolában. Az alsós gyerek szülei választhatnak: hittan vagy etika. Az etikát választónak is kötelező az istentisztelet. Pénteken etika a 8. óra, a 7. lyukas. A szülőket pedig „meggyőzték”: vagy az egyházé lesz az iskola, vagy bezár.

laszlo01: Ha az egyházak iskoláinak működésére tud az állami költségvetés pénzt találni, akkor mi akadályozza meg, hogy ugyanezt a pénzt ne az önkormányzatoknak adja iskolafenntartásra? Nem azt mondom, hogy ne legyen egyházi iskola, hiszen ha egy család ott látja biztosítottnak a gyermek nevelését, ám járassa oda. De ha egy tanerő csapnivaló volt az önkormányzat iskolájában, mitől táltosodik meg az egyháziban?

caretta: Az oktatás ellenőrzésére szükség van, és szükség lett volna eddig is. Persze nem Orbán-módra, ahol azt fogják ellenőrizni, vajon Nyirőt rendesen megtanítják-e. Ellenőrizhetnék például, hogy valóban hatékony nyelvtanítás folyik-e, és ha nem, közbe tudnának lépni. Ahol pedig különlegesen hatékony módszert és oktatási formát dolgoztak ki, az közkinccsé válhatna. Persze az összes fideszes pártkatonát el kéne távolítani az intézményekből, és elkötelezett szakemberekkel kellene feltölteni azokat. Gyurcsánynak volt jó koncepciója az oktatásról. Ott volt a korai fejlesztés, hogy iskoláskorukra az óvodában le lehessen dolgozni a szegény gyerekek hátrányait. Így lehetett volna az integrált oktatást megvalósítani. Fel kellene használni azokat a pedagógiai módszereket, amelyek ösztönözhetik a gyerekek közötti együttműködést. Ezt kiegészíteni az óvodai angoltanítással és számítástechnikai oktatással. A forrás pedig az lehetne, hogy nem emelik a családi pótlékot, hanem azt a pénzt inkább iskola- és óvodafejlesztésre, illetve ingyenes étkeztetésre költenék.

őszapó: Az oktatáspolitika meghirdetett célja, vagyis a nemzeti középosztály megerősítése ellenkezik az olyan alapvető emberi és polgári jogokkal, mint a törvény előtti egyenlőség, a gazdasági, szociális és kulturális életben való szabad részvétel. Az ilyen módon diszkrimináltak elveszítik vagy csak korlátozottan gyakorolhatják e jogokat. Ez még a kiegyezés kori állapotokhoz képest is visszalépés. Nem ilyen emberekre lesz szükség a 21. században! Ezzel a koncepcióval Hoffmann Rózsa újabb szöget ver a balsorssal amúgy is sújtott, pusztuló (elvándorló, asszimilálódó, elöregedő) magyarság koporsójába.

loland: Nemzeti középosztály? Vagyis a szavazóbázisukat akarják jutalmazni. Az a pár százezer ember jól fog itt élni, hat-hétmillió nagyon szegény, éhező ember rovására. Elzárják a szegények elől az oktatást, a felemelkedés egyetlen lehetőségét, vagyis most hozzák létre az új uralkodó osztályt. Kisajátítanak minden fontos területet, és betolják a saját agymosott embereiket. A többiek meg örülhetnek, hogy ingyen vehetik a levegőt! Még.

human: Az oktatást nem lehet egy osztály kiváltságává tenni. A jövőnket éljük fel, ha nem adunk lehetőséget a szegényebb rétegeknek is, mert a szorgalmas munkának és elszántságnak köszönhetően belőlük lesznek azok, akik itthon fogják majd tudásukat kamatoztatni. A Fidesznek persze – jobboldali konzervatívként – a jómódú réteg érdekeit kell képviselnie. Csakhogy ekkora társadalmi szakadékokkal és ennyi létminimum alatt keresővel ez gazdasági és szo­ciális csődbe viszi az országot.