Időjárás: kedden fokozódik a kánikula

Kedden is tombolni fog a kánikula hazánkban: a legmagasabb nappali hőmérséklet elérheti a 37 fokot.

2024. július 8., 14:34

Szerző:

Kedden sem hagy alább a nyári kánikula. A HungaroMet előrejelzése szerint a gomolyfelhők nagy része hajnalra összeesik, a csapadékgócok a legtöbb helyen lecsengenek, és hazánk nagyobb részén derült vagy gyengén felhős időre számíthatunk. Az északnyugati tájakon azonban még hajnalban is több lehet a gomolyfelhő, arrafelé egy-egy zápor még ekkor is előfordulhat. Az északi, északkeleti szél jobbára mérsékelt lesz. Hajnalban 16 és 23 fok közötti értéket mérhetünk.

Nap közben napos időjárás várható kevés fátyol- és gomolyfelhővel, legfeljebb egy-egy zápor, zivatar alakulhat ki. Időnként megélénkül az északkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 30 és 37 fok között alakul.

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, kedden az ország egyre nagyobb részén emelkedhet a napi középhőmérséklet 27 Celsius-fok fölé. Éppen ezért a HungaroMet másodfokú figyelmeztetést adott ki Pest-, Baranya-, Bács-Kiskun-, Békés-, Csongrád-Csanád-, Fejér-, Hajdú-Bihar-, Jász-Nagykun-Szolnok- és Tolna vármegyére. Minden más vármegyében elsőfokú riasztás lesz érvényben.

Ezt tegye hőségriadó esetén

Ahogy nő a hőség, úgy nő a veszélye is annak, hogy hőgutát kaphatunk. Sőt, 25-30°C átlaghőmérsékletnél, amikor a napi maximum 33-37°C körül mozog ez sokkal nagyobb arányban fordulhat elő – olvasható a Nemzeti Népegészségügyi Központ tájékoztatásában.

Nyári melegben a bőr hajszálerei kitágulnak az arcon, fülön, végtagokon, ezzel növelik a hőleadást. Melegben általában fáradékonyabbnak, bágyadtabbnak érezzük magunkat akkor is, ha alig mozgunk, hiszen szervezetünk a hőleadással jelentős munkát végez, ami elsősorban a szívműködést terheli meg. A nagy melegben az izzadás kétféle egészségi problémát okozhat: a kiszáradást és a nátriumvesztést. Azonban, ha a párologtatás nem megfelelő, például azért, mert nem iszunk elég folyadékot, akkor a testhőmérséklet emelkedni kezd, ami súlyos következményekkel is járhat.

A hőguta akkor lép fel, amikor hosszantartó meleg hatás miatt a szervezet hőháztartása zavart szenved, a szervezet túlmelegszik, mivel nem tudja leadni a felesleges hőt. A hőgutát a vörös fejről, a forró, száraz bőrről, kifejezéstelen tekintetről, tántorgó járásról, megemelkedett pulzusról és igen magas testhőmérsékletről (az érték elérheti a 43-44°C-ot is) ismerhetjük fel. Az érintett eszméletlen is lehet, kezelés nélkül, akár halálhoz is vezethet az állapot. A beteg maradandó tünetekkel gyógyulhat.