Kábítószer-terjesztőket fogtak Esztergomban
Kábítószer-kereskedelem bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást az Esztergomi Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya egy 38 és egy 29 éves budapesti férfi ellen, akiket szombaton fogtak el a helyi rendőrök Esztergomban, miközben egy 33 éves nőnek adtak el kábítószert.
A tettenérést követően a nyomozók átvizsgálták a két férfi ruházatát. Egyiküknél a kabát bélésébe varrva kábítószergyanús anyagot találtak. A két férfival és a nővel szemben előállításukat követően kábítószer-gyorstesztet alkalmaztak, amely mindhármuk esetében pozitív lett. A nyomozók egyikük lakásán még akkor éjszaka házkutatást tartottak, ahol kisebb ültetvényt találtak. A növényeket lefoglalták.
Az éjszaka folyamán a nyomozók további három férfit állítottak elő, akik a gyanú szerint rendszeresen vásároltak kábítószert két budapesti férfitól, és a velük szemben alkalmazott kábítószer-gyorsteszt pozitív eredménnyel zárult. Ellenük kábítószer-birtoklás vétségének elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a rendőrség.
Az Esztergomi Rendőrkapitányság a két budapesti férfit őrizetbe vette, kezdeményezésére pedig a bíróság elrendelte előzetes letartóztatásukat.
(MTI)