Juhász Péter tizenkét helyreigazítási pert nyert a TV2-vel szemben
Fotó: Juhász Péter/Facebook
Az Andy Vajna kormánybiztos által megvásárolt TV2 azért szállt rá Juhászra, mert az ellenzéki politikus az Orbán család és Rogán Antal látványos meggazdagodását firtatta. A TV2 interjút készített egy börtönből frissen szabadult bűnözővel, aki azt állította, Juhász és Portik Tamás kapcsolatban álltak egymással.
Juhász Péter ezután indított helyreigazítási pert a TV2 ellen. „A tévében hazudozó bűnöző nem mert eljönni a tárgyalásra. Tudta, hogy ha bíróság előtt is elismétli a rágalmait, feljelentem hamis tanúzásért” – írta Juhász Péter. Azt is közölte, hogy a mostani ítélet még nincs a kezében, de öt korábbi, Origóval és a Magyar Időkkel szemben meghozott ítélet már igen.
Ebben a pillanatban nyertem meg 12 helyreigazítási pert a TV2-vel szemben.
A tévében hazudozó bűnöző nem mert eljönni a tárgyalásra. Tudta, hogy ha bíróság előtt is elismétli a rágalmait, feljelentem hamis tanúzásért.
A mai ítélet még nincs a kezemben, de öt másik, az Origóval és a Magyar Időkkel szemben meghozott már igen.
Folyamatosan hazudik a Fidesz-média.
Ezért fontos, hogy megoszd!Közzétette: Juhász Péter – 2016. december 13.