Juhász Péter: Levadászom Orbán Viktort is, már elkezdtem a munkát

Úgy látszik, azok, akik a saját érdekeiket háttérbe szorítják, nem kapják meg jutalmukat a választóktól. Tőlünk nem mézesmázos szöveget hallanak, hanem az igazságot és az igazság néha fáj – ezzel is magyarázza Juhász Péter, az Együtt elnöke, hogy miért nem jön be a többségnek pártja politikusainak „vadászkutya-karaktere”. Szerinte sokszor pártérdekek alapján dolgozik az ellenzék és csak másodlagos számukra a jelenlegi kormány leváltása. Úgy véli, az MSZP és a DK ezért nem ül le velük tárgyalni, és az LMP ezért nem akar együttműködni a többiekkel. Rogán Antal után most Orbán Viktorra vadászik, nyilvánosságra hozott egy felvételt, amelyből állítólag kiderül, a kormányfő lánya személyesen jár el állami cégek ügyében, két szálloda felett is diszponál.

2018. március 29., 08:22

Szerző:

– Hollik István a Belvárosban, a Fidesz országosan nyer. És ez nem a Fidesz érdeme. Ő csak a kottát írta meg, amiből az ellenzékiek játszanak – ezt írta a Facebookon. Elkeseredett?

– Azon keseredtem el, hogy Orbán Viktor nem a jó munkája, hanem az ellenzék bénázása, rossz politikája miatt maradhat hatalmon. Sokszor pártérdekek alapján dolgozik az ellenzék és csak másodlagos a számukra a jelenlegi kormány leváltása. Töredékszavazatokra hajtanak, kampánytámogatásra gyúrnak.

Fotó: Sopronyi Gyula

– Nekiment Szél Bernadettnek is. Az LMP társelnök nevével poénból mosóport reklámozott: „Bernivel nem kell kiteregetni a szennyest, hatékonyan semlegesíti a makacs összefogást”. Ez mire jó?

– Jelzés. Remélem, mindenki látja, hogy nem támadásról van szó. Egy éve hajtogatjuk, hogy együtt kell működni. Semmi eredmény.

– A szocialista Bangóné Borbély Ildikó, aki Csepelen az együttös Szabó Szabolcs fő riválisa, azt mondta, még Botka László miniszterelnök-jelöltsége idején megpróbáltak önökkel összefogni, de elhárították a közeledésüket.

– Mindig is azt mondtuk, hogy az MSZP-vel közös listán nem fogunk szerepelni. Ők nem együttműködni szeretnének, hanem bekebelezni akarnak bennünket. Amikor Szabó Szabolcsnak ajánlatot tettek, azt mondták neki, vagy szerepelsz a közös listánkon, vagy valakit rád indítunk. A Demokratikus Koalíció sem ment fel a szocialista listára, mégis együttműködik az MSZP-vel. Van tehát lehetőség más koordinációra is. Nem hagyjuk magunkat bekebelezni! Együttműködni hajlandóak lennénk, de nem tárgyal velünk az MSZP.

– Nem használ az ellenzéknek, ha az Együtt üti az LMP-t és harcol a szocialistákkal. Hiszen közben nem beszélnek Kósa Lajos csengeri kalandjáról, vagy Szabó Zsolt államtitkár állítólagos milliárdos offshore számlájáról, de Semjén Zsolt vadászatáról sem. A médiában az ellenzék marakodása a fő téma.

– Sokat beszéltünk konkrét ügyekről. Az MSZP-ben nem volt olyan politikus, aki annyi korrupciós ügyet feltárt volna, mint én. Mi más politikai kultúrát, értékrendet képviselünk, amit nem áldozunk fel az MSZP oltárán.

– De miért nem tárgyalnak önökkel a szocialisták? Hiszen egyszer már leültek egyeztetni.

– Mert az MSZP és a DK paktumot kötött egymással, leosztották az országot egymás között.

– Mit mondtak, miért nem jöttek el az újabb tárgyalásra?

– Tavaly Botkával is egyezettünk időpontot, de ő is lemondta a tárgyalást. Most először Karácsony Gergely bejelentette, hogy érdemi ajánlatot tesz a Momentum és az Együtt számára. Ám az első egyeztetésen ilyen javaslat nem hangzott el. Azzal zártuk a beszélgetést, hogy a második találkozóra eljön a DK is. Végül Karácsony lemondta a következő tárgyalást.

– Miért?

– Mert van fontosabb dolga, gondolom.

– Ezt üzenték?

– Nem. Azt, hogy közbejött valami.

– Mi?

– Nem tudom.

– De küldött sms-t, hívta Karácsonyt?

– Igen.

– És azóta semmi?

– Semmi.

– Nem lehet, hogy ön türelmetlen volt? Túl gyorsan állt ki a nyilvánosság elé azzal a szöveggel, hogy így a Fidesz fog nyerni?

– Tavaly szeptemberben lépni kellett volna, megegyezni a koordinációról. Az október 23-i ünnepen bejelenthettük volna és elindulhatott volna a kampány. Akkor azt mondták, majd januárban megegyezünk, év végén úgyis hajrá van, elutaznak az emberek. Januárban aztán azt mondták, majd az ajánlásgyűjtésig megállapodunk. Abból sem lett semmi. Időhúzás zajlik.

– Az ötödik kerületben sem biztos még Hollik győzelme, még ha ezt is mondja most keserűen. Az igaz, hogy ön visszalépett és a többiek nem voltak erre hajlandóak. Ám Fekete-Győr András készíttetett egy közvélemény-kutatást arról, ki az esélyes jelölt. Jövő szerdára meglesz az eredmény. Lehet, hogy akkor majd visszalépnek a többiek is az esélyes javára.

– Azt azért ne felejtsük el, hogy MSZP és az LMP képviselője Fekete-Győrrel való egyeztetés után azt mondta, nem akarnak visszalépni. Kíváncsi vagyok, ha az adatokból kiderül, hogy a Momentum elnöke az esélyes, a másik kettő visszalép-e. Félek, hogy nem. Egy hét van a választásokig. Hitet kéne adni a választóknak…

– Ön tudna még?

– Igen. Egy hónappal ezelőtt a kerületben kétszer olyan népszerű voltam, mint a többiek. Az ellenem irányuló fideszes lejárató-kampány után már nem ez a helyzet.

Fotó: Sopronyi Gyula

– Harmadik-negyedik lenne most az ottani jelöltek között.

– Annak a pártnak, amely a szolidaritásról papol, csak azért is be kellett volna állnia mögém. Nem akarok önteltnek tűnni, de az elmúlt négy évben letettem valamit az asztalra. Nehogy a Fidesz mondja meg, hogy ki induljon a kerületben!

– Az MSZP és a DK is azt állítja, azért nem akar önökkel egyeztetni, mert szerintük az Együtt névvel fémjelzett vállalkozás meghalt. A párt egy százalékon áll.

– A kiszorításunk a céljuk. Az országos felmérések során nyolcmillió választópolgárból ezer főt kérdeznek meg. A Közös Ország Mozgalom kutatásai a nyolcvanezres választókerületből ezer ember szimpátiáját tudakolták. Ez utóbbi méréseknél a legrosszabb eredményünk három százalék volt vidéken, a fővárosban 8-12 százalék között végeztünk. Ráadásul az egyéni jelölteknél sem az számít, hogy a pártját hányan támogatják, hanem mennyi munkát végzett. Baranyi Krisztina az Illatos úti mérgező anyagok ügyében, a parkolási ügyek miatt harcolt, Vajda Zoltán „leszedte” a fideszes Szatmáry Kristófot, több felmérés szerint is a legesélyesebb ellenzéki jelölt a választókerületében, Szabó Szabolcs bebizonyította, hogy le tudta győzni Németh Szilárdot. Mi a kérdés?

– Mégis miért nem tud ez a fajta politizálás több voksot hozni a pártnak?

– Egy évvel ezelőtt az összellenzék stratégiáját próbáltuk összehozni. Ezzel szemben a többi ellenzéki szervezet a saját érdekeiért harcolt. Én nem a pártomnak akarok élni, az Együtt csak egy eszköz arra, hogy jobb országot teremtsünk.

– De én politikusaik vadászkutya-karakterére gondoltam. Mintha ez nem jönne be a többségnek.

– Lehet, de a legkomolyabb szakpolitikai munka is nálunk zajlott. Úgy látszik, azok, akik a saját érdekeiket háttérbe szorítják, nem kapják meg a jutalmukat a választóktól. Tőlünk nem mézesmázos szöveget hallanak, hanem az igazságot és az igazság néha fáj. Ezért mondom azt, hogy az ellenzéknek nem a kormány leváltása az elsődleges célja. Inkább jogvédőnek tartom magam. Az igazat védem az emberek érdekében. Sokan azt gondolják, a politikus akkor hatékony, ha mindenkinek azt mondja, amit hallani szeretnének tőle.

Fotó: Sopronyi Gyula

– Vagyis ön igazi antipolitikus.

–Nem. Inkább idealista vagyok, a hit visz előre, és nem vagyok megalkuvó, pedig látom, az sokak számára kifizetődőbb. Meggyőződésem, hogy elérjük a parlamentbe jutáshoz szükséges öt százalékot. Nem léptetünk mindenkit vissza, a lista állításhoz szükséges számú jelöltet megtartjuk.

– Akkor Németh Szilárd győz Csepelen.

– Meg Hollik az ötödik kerületben, Kocsis Máté a nyolcadik-kilencedik kerületben. Pedig ezeket a körzeteket simán meg lehetne nyerni. Felelőtlenség, ami itt zajlik.

– De ennek nemcsak az lesz a következménye, hogy a Fidesz győz több helyen, hanem az ellenzéket, köztük önöket is büntetni fogják a választók.

– Tiszta lelkiismerettel állok majd a választók elé: én mindent megtettem értük. De az nem várható el tőlünk, hogy felszámoljuk magunkat, hogy csak mi tegyünk az összefogás érdekében. Közös célunk a kormányváltás. Ezért kellene mindenkinek dolgoznia.

– Ön az Együtt listavezetője. Ha tényleg bejut a parlamentbe, számon kérhető lesz az az ígérete, hogy levadássza Orbánt, ahogy Rogánt is támadta az V. kerületben.

– Már most elkezdtem a munkát. Kiderült, hogy Orbán Ráhel személyesen jár el állami cégek ügyében, két szálloda vezetése felett is diszponál. Erről eddig nem tudtunk.

– Berepült az ablakon a ma közölt felvétel?

– Valahogy úgy. Egy évvel ezelőtt egy kávézóban zajlott a beszélgetés. A felvétel küldője észrevette, hogy Orbán Ráhel érkezik a két idegenforgalmi szakemberrel, és bekapcsolta a mobilja rögzítőjét. Azt tudtuk, hogy az Orbán család gazdagodik, most bizonyítékunk van arra, hogy a kormányfő lánya állami feladatokról egyeztet, és azon nevetgélnek, hogy ha lesz ellentételezés, akkor jöhetnek a külföldi befektetők Magyarországra. Kíváncsiak vagyunk, hogyan működik ez az ellentételezés, miképpen lehetséges, hogy a miniszterelnök lánya két szálloda vezetését is átvette.

– Milyen szállodákról van szó?

– Még nem tudjuk. Ha bekerülök a parlamentbe, több jogosítványom lesz, hogy utánanézzek ezeknek az ügyeknek.

 

11:41

Robbanás történt péntek hajnalban a XI. kerületi Kruspér utca egyik társasházában, két lakás teljes terjedelmében égett, a tűzben egy idős nő holttestére bukkantak a tűzoltók, két másik ember is megsérült, az épületet ötven embernek kellett elhagynia - közölte az BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóviv.ője péntek reggel