Juhász Péter: Civilekkel, helyben lehet megverni a Fideszt
Juhász Péter, az Együtt V. kerületi képviselője a civil szférából érkezett a professzionalista pártpolitikusok közé. Talán ezért is történhetett meg, hogy a napokban lezajlott taxis demonstráció szervezői is őt kérték fel, közvetítsen köztük és a parlamenti pártok között. A politikussal most azonban inkább a jövőről, pártokról, választásokról, víziókról, de legfőképpen demokratikus pártok – a választók által elvárt- együttműködéséről beszélgettünk.
– Ön szerint hogyan verhető meg a Fidesz? Mi a dolga a demokratikus oldalnak?
– Neveltetésemből, múltamból fakadóan együttműködés-párti vagyok, világéletemben ezt kerestem. Számtalan ad hoc vagy civil szerveződésben megfordultam, különféle ügyeket képviseltem, és mindenhol az együttműködő partnereket kerestem. A pártpolitika annyiban más, hogy általánosabb: nem egy ügy mentén gondolkodunk, hanem az életünkről általában. Jobbító céljaink elérésért törekszünk a hatalom megszerzésére. A kulcsszó itt is az együttműködés. Feltétlenül szükséges, de ügyek, elvek mentén kell, hogy létrejöjjön.
– Az előző választásokon mégsem volt ott az Összefogás listáján.
– Pontosítsunk! Ott voltam, csak lekerültem, mert tévútnak bizonyult az egész, hiszen nem elvi, hanem nettó pártpolitikai alapon készült. Politikai megállapodás volt és nem valós együttműködés.
– Mi lepte meg ebben?
– A szereplők nem tették félre az egyéni érdekeiket, holott az együttműködés alfája, hogy kitűzünk egy közös célt, és annak elérése érdekében minden résztvevő visszavesz. A közös cél válik elsődlegessé. Ahogy létrejön egy ilyen együttműködés, megverhetővé válik a Fidesz.
– Biztos ebben? A jelenlegi számok és felmérések nem ezt mutatják.
– Nem tudom, hogy a kevesek, vagy a sokak közé tartozom azzal a meggyőződésemmel: igenis, 2018-ban megverhető a Fidesz. Politikailag biztosan meg lehet verni, hiszen nem a politika az erőssége, hanem a technika. Például a közmunkásokat azzal kényszeríti, hogy rájuk szavazzanak, hogy ellenőrzött módon kell leadniuk a voksaikat: le kell fényképezniük a „fülke magányában” a szavazólapjukat, különben másnaptól fel is út, le is út. Ezt a tudtukra is adják. Vagy említhetem olyan adatbázisok létrehozását, amiből darabra tudják, hogy kit kell mozgósítaniuk, mivel és mennyiért. A Fidesz nem az ország, nem a teljes magyarság érdekében ténykedik, és nem is őket tekinti szavazójának. Csupán azt a közel kétmillió embert, akik őket hitük, érdekeik alapján hatalomban tartják. A többi nyolcmillió magyar nem fontos nekik. Politikailag tehát verhetőek, de nagyon nehéz kérdés ennek a technikája.
– Mit ért az alatt, hogy „politikailag verhetőek”?
– Megverni nem a választásokon kell a Fideszt. Ez nem akkor és ott dől el, hanem előtte. Addigra már mindenkinek tudnia kell, hogy hová szavaz. A feladat az, hogy már jóval a voksolás előtt hitelt érdemlően fel kell mutatni, hogy nem a magyarok érdekében politizálnak, hanem saját magukért és a klientúrájukért. Az ötödik kerületi kampányom ideje alatt azzal, hogy nyilvánosságra hoztam az addig kiderített visszaéléseket, mintegy húsz százalékot ledolgoztunk a biztosra vett előnyükből. Országosan is látszik, hogy egyre többen elégedetlenek a Fidesz politikájával, látják, hogy nem az ő érdekükben jár el, hogy szétlopják az országot. Ezen a ponton kell, hogy jöjjön a technika kérdése, mert azzal, hogy a médiát bekebelezték, közel másfél millió emberhez csak a Kossuth rádió és az MTVA valamelyik leányvállalatának hírei jutnak el. Ahhoz, hogy a választásokon több szavazatot szerezzen az ellenzék, technikailag kell úgy felkészülni, hogy versenyképesek legyünk a jelenlegi kormánypárttal. Nagy kérdés, hogy erre képesek leszünk-e. Kicsit a kőkorszakba kell visszamennünk, mert a modern technikával nem győzhetünk. Szájról szájra, embertől emberig járó kampányban lehetünk erősek. A tömegmédia bekebelezésén már túl vannak. Ezzel és a már említett zsarolással és megfélemlítéssel bizton megszerezhető a számukra szükséges kétmillió félretájékoztatott ember szavazata. Ne feledjük, hogy közel egymillió ember az államtól függ, ők a közalkalmazottak, akik közvetve, vagy közvetlenül az államtól kapják a fizetésüket és úgy érzik, hogy számon kérhetők, zsarolhatók.
– Országszerte egyre többen hangoztatják – ezt támasztja alá a parlamenti matematikai is –, hogy az ellenzéki erők együttműködése nélkül 2018-ban minden marad a régiben. Hol látja a várt együttműködés lehetőségét?
– Nehéz megmondani, hogy hol, mert a formáját tartom lényegesnek. Még egyszer hangsúlyozom: nem szabad belemenni olyasfajta összefogásba, mint a 2014-es volt, mert látszik, hogy ez sehová nem vezet. Azt gondolom, hogy az MSZP lefelé tart, nem látom, hogy mi módon fordíthatná meg ezt a tendenciát. Van öt-tíz százalék közötti szavazó, akiknek alternatívát kell nyújtani, mert nélkülük nem nyerhető a következő választás. Viszont az MSZP jelenlegi mozgásával nincs esély. Ugyanez igaz Gyurcsány Ferenc személyére – és nem a DK egészére. Emberileg semmi problémám nincs velük, de politikailag látni kell: olyan típusú kampány után, amit a Fidesz az elmúlt, lassan tíz évben folytatott Gyurcsánnyal szemben, ő köré nem lehet többséget állítani.
– Kérdés, hogy az érintett mennyire látja így.
– Bízom benne, hogy józanul dönt majd, és nem akar olyan pozíciót, ami megkerülhetetlenné teszi abban az értelemben, hogy köré kell szerveződjön az együttműködés. Semmi bajom azzal, hogy része legyen, de ne akarjon vezetője lenni. Itt látom az alapproblémát: adottak a „régi pártok” – a DK-t azért sorolom ide, mert nettó az MSZP-ből lett, és ezt a koloncot cipelik magukkal –, és kérdés, hogy az újakkal hogyan tudnak együttműködni. A régiekre, és az újakra is szükség van a győzelemhez. Nem értek egyet azzal, hogy a Fideszt jobbról lehet megverni. Azt gondolom, hogy a Fideszt középről lehet megverni, hiszen a centrális erőtér politikája azt mondja, a két szélsőség – a Jobbik az egyik szél, és a baloldalt próbálják a másik szélnek beállítani – között középre pozicionálja magát. Na, ebből a helyzetből kell kibillenteni. Azt gondolom, hogy nem elég a baloldali szavazatokat begyűjteni egy helyre, hanem a konzervatív, jobboldali demokraták szavazatait is meg kell szerezni. Őket is meg kell tudni szólítani. Nem a régi értelemben vett összefogás segít majd. Új tartalommal kell a szót megtölteni.
– Beszélt a régi pártokról. Kik az újak és hol vannak?
– Vannak olyan hangok, miszerint választási pártot kell összehozni, aminek nem a következő ciklus kitöltése a célja, hanem a demokratikus jogállam helyreállítása. Az eredője az, hogy a Fidesz olyan választási rendszert fogadott el, amivel belekényszeríti az ellenzék pártjait egy olyan együttműködésbe, melyben csak egy jelölt lehet és neki kell szembeállni a Fidesz jelöltjével, különben semmi esély nincs. A jelenlegi választási rendszer a pluralizmus ellen hat.
– Látja valós lehetőségét a választási párt létrehozásának?
– Abszolút! Kérdés, hogy a valóságba átültethető-e. Nem tagadom, kaptam már kritikát azért, mert nem mindig pártpolitika mentén gondolkodom. De a választási párt lényege: nem azt nézem, hogy ki honnan jött, hanem, hogy ki ő maga. Hiteles szereplőket kell összeválogatni és belőlük kell kialakítani a jelölt-halmazt. Velük érdemes együttműködni.
– Ernyőszervezet, vagy vadonatúj párt, aminek egyetlen célja van, a győzelem?
– Az utóbbi. Fix mandátummal létrejövő választási párt, amelyik programjában a nemzeti minimum elérésére törekszik: alkotmányosság helyreállítása, demokratikus választási rendszer visszaállítása. Amikor elvégezte ezeket a feladatokat, új választást ír ki.
– Mi kell ahhoz, hogy ebbe a választási pártba valaki jelöltté válhasson?
– Ha egyáltalán erre rávehetőek az emberek, hiszen a pártok lehetnek ellenérdekeltek ez ügyben, mert érezhetik úgy, hogy a megszűnésükkel lenne egyenlő, ha beszállnának. A kérdésére a válasz többrétű: lehet mögötte politikai megegyezés, lehet előválasztás, lehet civilekkel kötött pártalku. Én bármelyikre nyitott vagyok. Az a fontos, hogy megtaláljuk az egyéni jelölteket – hiszen nem a vezetők a lényegesek, bár a miniszterelnök-jelölt személye kulcskérdés.
– Ki lehet egy ilyen párt miniszterelnök-jelöltje?
– Látok ilyet, tudok olyanról, akit alkalmasnak tartok rá, de biztos vagyok abban, hogy másnak is lesz ötlete az alkalmas személyre.
– Fogalmazza meg, mik az elvárások a képzeletbeli választási párt miniszterelnök-jelöltjével szemben?
– Azt gondolom, hogy mindenképpen modern, demokratikus, Európa iránt elkötelezett Magyarországot akarjon. Jó lenne, ha nem lenne erős pártkötődése – ez garancia lenne minden pártnak –, és új szereplőnek kell lennie a politikai porondon, aki olyan lendületet tud hozni erre az oldalra, ami felrázza a letargiából.
– Ha új ember, akkor fel kell építeni.
– Nem hiszek ebben, bár sokan mondják. Saját személyemből kiindulva: nem voltam közismert személyiség, egy év alatt azzá váltam. De különben egy év alatt felépíthető a megfelelő ember, ez csak pénz kérdése.
– Csurka István örökbecsűjével élve: ”Hol a lóvé?”
– Ez az egyik legfontosabb fehér folt. Elméletben tudom, hogy mit kell tenni, kérdés, hogy megvalósítható-e a teóriám. De továbbra is az a civil tapasztalatom, hogy a választás nagyrészt hangulat kérdése. Az embereknek elegük van abból, amiben élnek. Ha kapnak szerethető alternatívát, ha azonosulni tudnak az azt képviselő személyiséggel, akkor egyik pillanatról a másikra átfordulhat a közhangulat. Gondoljunk csak a Kétfarkú Kutya párt plakátkampányára: elkaptak egy hangulatot. Közel tízezer ember adományozott összesen harminchárom millió forintot a saját pénzéből arra, hogy kikerüljenek a plakátok, amelyeknek a mondanivalójuk nem volt más, mint, hogy hazug a kormány menekült ügyi kommunikációja. Elő kell tudni állítani az ilyen hangulatokat a megfelelő időben. Ha ebben partnerek a demokratikus Magyarországért tenni akaró civilek, akkor mindez megvalósítható.
– Az Európa szerte – így nálunk is – látható, hogy a demagógia és a nacionalizmus jól működik. Az az européer ember, akiről beszél, evvel szembe kell, hogy menjen. Mi a különbség – ha van – az Ön által említett előválasztás és az MSZP által szorgalmazott között?
– Az előválasztás ötletét nem kötöm az MSZP-hez, Karácsony Gergőtől hallgatom már évek óta, és tetszik, de nem vagyok „szerelmes” a dologba. Ez egy technika, amit elvi szinten támogatok, mert fontosnak tartom, hogy az emberek válasszák ki képviselőiket. Ha levezényelhető, ha van rá forrás és a pártok nyitottak rá, én nem fogom ellenezni. De nem állítanám az együttműködés fókuszába. A lényeg, hogy ki tudjuk választani azokat az embereket, akikben a helyi lakosság bízik. Biztos vagyok abban, hogy sok helyen spontán kiválasztódtak már eddig is azok, akiket helyben támogatnak. A nacionalizmussal, a demagógiával és a tekintélyelvűséggel kapcsolatban azt gondolom, hogy mindez propaganda. Ha hasonló mennyiségű energiát arra fordítanánk, hogy mennyire fontos a társadalmi csoportok közötti szolidaritás, az együttműködés, hogy ne csak én érezzem jól magam a bőrömben, hanem mások is, akkor az működne.
– Milyen technikai elképzelése van arra, hogy az otthonmaradókat részvételre bírja a következő választáson?
– Tévhitnek gondolom, a választók nagy része mindig passzív volt. A megoldást a szerethető vízió állításában látom. A Fidesz abban érdekelt és erre is törekszik, hogy minél több embernek elvegye a kedvét a részvételtől, mivel a sajátjait darabra tudja mozgósítani a listái alapján. A közhangulatot úgy irányítja, hogy az apátia legyen a meghatározó. Ennek megfordítását látom megoldásnak. Tudom, hogy mindez idealizmusként hangzik, de, ha nem ebben gondolkodunk, akkor a kaszát lehet csak kiegyenesíteni, és irány a Parlament, amiben nem hiszek.