Juhász: Orbánnak előbb-utóbb engedélyt kell adnia Rogán vagyonvizsgálatára
Fotó: Kovalovszky Dániel
Az ellenzéki politikus a mentelmi bizottságnak írt levelében indoklásként azt írta: a közelmúltban nyilvánosságra került információi szerint a Rogán Antal (rész)tulajdonában lévő balatonlellei ingatlanon nagy értékű felújítási munkálatokat végeztek 2015 ősze és 2016 tavasza között.
Juhász a Klubrádiónak elmondta: azt kérte, hogy Rogán vagyonnyilatkozatában „a készpénz résznél nézzék meg, hogy a megtakarítások, a készpénzállomány fedezheti-e a 10 millió forint értékű nyaralófelújítást, a 700 ezer forintos táskát”. Az ellenzéki politikus továbbra is választ vár arra a kérdésre, hogy járt-e Rogán Antal, illetve családja Dubajban, és ha igen, miből tették ezt meg?
Juhász elmondta, beadványában azokra a kifogásokra is megpróbált válaszolni, amelyekkel a mentelmi bizottság szerinte Rogán megmentése érdekében állt elő.
Az Együtt politikusa szerint minden Orbán Viktoron múlik, mivel a politikai intézmények vezetőinek kezében már nincs tényleges döntés. Orbán azonban politikus, és Rogán látványos gazdagodásával kapcsolatban van egy politikai nyomás – vélekedett Juhász Péter. Szerinte Orbánnak előbb-utóbb engedélyt kell adnia a mentelmi bizottság elnökének, hogy indítsa meg Rogánnal szemben a vagyonosodási eljárást.
Az Átlátszó cikkeiből derült ki, hogy milyen kívülről is szemmel látható munkát végeztek el Rogánék nyaralóján: újraparkosították a telek nagy részét, új térkövet raktak le, kicserélték, illetve megmagasították a kerítést, légkondicionáló berendezéseket szereltek fel, valamint egy nagy méretű medencét építettek. A munka költségeit a cikk – szakemberek becslése alapján – 15 millió forintra becsüli.
Rogán Antal 2014 végén és 2015 végén tett vagyonnyilatkozatában nettó pénzügyi vagyona gyakorlatilag változatlan: megtakarítása és tartozása különbsége érdemben nem változott. Ebben az időszakban – és azóta is – jövedelme kizárólag képviselői és miniszteri megbízatásából származott. Juhász Péter beadványában leírta, hogy a Rogán Antal által közölt adatok alapján nem látható, hogy milyen forrásból fedezte a miniszter a felújítás költségét.
„Alappal merül fel annak gyanúja, hogy a vagyonbevallásban nem a valóságnak megfelelően, nem teljes körűen szerepelnek a vagyoni, illetve jövedelmi adatok. A képviselő úr bevallott jövedelme alapján, nettó vagyoni helyzetét figyelembe véve, a mindennapi megélhetéshez szükséges költségeket számításba véve ellentmondás van a vagyonnyilatkozatban feltüntetett vagyoni adatok és a nyilvánosságra került tények között” – fogalmazott beadványában Juhász.