Jogsértés törvénnyel

- A miniszterelnök a választási rendszer átalakításán kívül a bírósági reformot is Áder János európai parlamenti képviselőre bízta. Ön mikor beszélt vele?

– Egyszer találkoztam Áder Jánossal, azt követően, hogy megkapta a megbízást. Kérésemre eljött hozzám, és meghallgatta, hogy mit gondolok a bírói szervezet működéséről. Azóta nem találkoztam vele.

- Tudja, hol tart a munka?

– Nem tudom. Az időközben állítólag elkészült koncepcióról semmivel sincs több információm, mint a téma iránt érdeklődő újságolvasóknak.

- Újságolvasóként persze arról is értesülhetett, hogy Budai Gyula elszámoltatási biztos szerint a bíróságokkal az a legnagyobb gond, hogy ebben a szervezetben a rendszerváltás nem hozott érdemi megtisztulást.

– Egyáltalán nem értek egyet ezzel. Azt gondolom, ez a nyilatkozat összecseng a bíróságok ellen irányuló politikai jellegű sajtókampánnyal. A magyar bírói kar valójában Európában az egyik legfiatalabb, a bírák hetvenhárom százalékát a rendszerváltozás után nevezték ki, és ’94-ben mindenkit átvilágítottak. A kilencvenes években, amikor sok tapasztalt jogászra lett szükség a versenyszférában, és megnyíltak a kapuk az ügyvédi irodákban is, nagyon sok bíró váltott. A gond valójában éppen az, hogy a tapasztaltabb korosztály hiányzik a pályáról.

- Milyen hatása lesz a nyugdíjkorhatár leszállításának a bíróságok tevékenységére? Az új büntetőeljárási törvény elfogadásakor sokat emlegették, hogy fel kell gyorsítani a munkát.

– Bíróként tizenhét éven át az európai követelmények kialakításán munkálkodtam Strasbourgban. Ottani tapasztalataim alapján mondhatom, hogy ha egy országban az ügyek nyolcvanhét százaléka első fokon egy év alatt lezárul, és további nyolc százaléka befejeződik még egy év alatt másodfokon, az nagyon jó eredmény. Bár elégedettek még nem lehetünk, európai összehasonlításban egyáltalán nem állunk rosszul.

- Lehet, hogy a nyugdíjazások után fogunk?

– Ez a folyamat nagyon súlyos hatást gyakorol a bírósági szervezetre. A nyugdíjazás hét-nyolcszáz helyet, a bírói státusok majdnem harmadát érinti majd. Kétszázhetvennégy bírát nyugdíjaznak 2012-ben, és minthogy többségük magasabb posztokról, a Legfelsőbb Bíróságról, az ítélőtáblákról, a megyei bíróságokról távozik, az álláshelyek betöltése valóságos láncreakciót indít el. Valaki a helyére kerül, ám az ő korábbi helyét is be kell tölteni. Számításaink szerint mintegy negyvenezer ügyet kell átszignálni. Mindez optimista számítás szerint is legalább két évvel veti vissza a munkát. Ha ehhez hozzájön a bírói szervezet teljes átalakítása, akkor még több idő kell, hogy a bírósági rendszer kiheverje a változásokat. Ezek a hatások drámaian járulhatnak hozzá az időszerűség romlásához.

- Amin az sem segítene, ha az új büntetőeljárási törvény tényleg felgyorsítana egyes ügyeket.

– Az új büntetőeljárási törvény gyakorlati hatása sem egyértelmű, de – ismét strasbourgi bírói gyakorlatom alapján mondom – tartalmi szempontból még komolyabb aggályokat vet fel. Ellentétes az Emberi Jogok Európai Egyezményével és a strasbourgi bíróság gyakorlatával az őrizetbe vétel idejének kiterjesztése öt napra. A Legfelsőbb Bíróság büntető kollégiumának alapos elemzése szerint kifogásolható a legfőbb ügyésznek az a jogköre is, hogy döntése szerint kiemelt ügyekben bármely bíróság előtt vádat emelhet.

- Ez úgy néz ki, mint ha az ügyész rendelné magának a bírát.

– Olyan helyeken, ahol a bíróság kis létszámú, praktikusan tényleg bírát választana magának az ügyész. Ez a megoldás Európa egyetlen országában sem ismert. Súlyosan sérti a felek egyenlőségét és a törvényes bírához való jogot is, ami Magyarországon immár több mint száz éve érvényes jogelv. A felek fegyveregyenlőségének elve pedig az európai emberi jogi egyezmény egyik alapelve.

- Ezek tehát az elvi kifogások. Ellentmondásosnak mondta a gyakorlati hatást is.

– Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács, az OIT éppen a napokban tárgyalta azt, hogy az úgynevezett kiemelt ügyeknek milyen a hatása a bírósági szervezetben. Megállapította, hogy ezzel a nem kiemelt ügyek időszerűsége súlyosan sérülhet. Természetes, hogy a jogalkotó bizonyos ügyeket kiemelhet, meghatározhat prioritásokat. A privilegizált, kiemelt esetek száma azonban túlságosan nagy, 2011-ben a bíróságok adatszolgáltatása szerint 1063 ilyen ügy van, és jövőre is hasonló mennyiségre kell számítani. Ezek jelentősen megterhelik a bírósági szervezetet. A bíróságok álláspontja szerint a határidők túlságosan rövidek, csak rendkívüli nehézségek árán tarthatók, és komoly költségkihatásuk van. Az OIT aggodalmát fejezte ki, hogy a jövőben az időszerűség jelentősen romlik.

- Elképzelhetőnek tartja, hogy ön, a strasbourgi Emberi Jogi Bíróság volt bírája, a Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bíróságának elnöke Strasbourghoz forduljon?

– Nem. Bár ma is naprakész tudásom van arról, hogy milyen ügyekkel és hogyan lehet Strasbourgba menni, a Legfelsőbb Bíróság elnökeként természetesen nem adok még tanácsot sem, hogy ki hogyan perelje a magyar államot.

- Néhány nappal vagyunk a Bíróságok napja után. Hisz-e még abban, amit tavaly mondott: hogy Magyarország szilárd jogállam?

– 2010-ben arról beszéltem, hogy Magyarországot szilárd jogállamként képzelem el, amelynek fenntartásában, működtetésében a bíróságoknak meghatározó szerepük van. Most átmeneti állapotban vagyunk. Nem látom tisztán, hogyan, milyen alapon akarják átszervezni a bíróságokat. Összes tudásom, képzettségem, egész előéletem azt a hitet alapozza meg, hogy a mi munkánkat csak akkor érdemes folytatni, ha a bíróság független, önálló, és a jogszabályok alapján maga hozza meg döntéseit. Ebben az értelemben tehát hiszek benne, hogy Magyarország jogállam.

- Ebben az értelemben. Van tehát olyan értelmezés is, amely szerint inkább kétségei vannak?

– Nagy baj lenne, ha visszatérnénk egy korábbi állapothoz, a hetvenes évek közepe előtti viszonyokhoz, amikor a minisztérium egyik főosztálya döntött a bíróságok összes gazdasági és személyi kérdésében. Az európai gondolkodás ezen már régen túllépett. Ezt nemcsak én mondom, a Velencei Bizottság is megfogalmazta: a kelet-közép-európai országok politikai kultúrája olyan megoldást igényel, amelyben a bírák személyi ügyeiről a bírói önkormányzat többsége dönt.

- Ön tehát hisz abban, hogy fent maradhat a bírói önigazgatás, és a miniszter nem kap személyzeti jogköröket.

– Szeretném remélni, hogy így lesz. Ha miniszteriális szintre telepítenék a bíróságok költségvetésének meghatározását és a bírósági vezetők kinevezését, a végrehajtó hatalom olyan jogkört kapna, amellyel vissza lehet élni.

- Például ki lehetne csikarni koncepciós pereket?

– Én nagyon bízom a magyar bírói karban. Tartásában, szakértelmében, a függetlenséghez való ragaszkodásában. A tárgyalóteremben továbbra is a bíró dönt, ott nincsen, nem lehet más hatalom rajta kívül. Ebben az országban a hetvenes évek közepe óta bíró nem kapott telefonhívást, utasítást vagy bármilyen nyomást arra nézve, hogy hogyan döntsön. Hiszem, hogy Magyarországon soha sem jön vissza az az idő, amikor ezt meg lehetett tenni.

- Kialakulhat viszont olyan helyzet, amikor a bírósági vezetők, a bírák maguktól is tudják, hogy mit várnak el tőlük.

– Abban bízom, hogy nem alakulhat ki. A bírák védettebbek, mint más szakmai csoportok, jogszerű eljárásuk esetén a külső kritikának egzisztenciális következménye nem lehet.

- Mit gondol, találkozhatunk-e még ebben a szobában jövő ilyenkor?

– Ezen nem gondolkodom.

- Kialakulhatnak-e olyan feltételek, hogy önmaga határoz úgy, hogy feláll?

– Kialakulhatnak.

- Nyilvánvalóan üzenetértéke lesz annak, hogy a szervezet élén ön áll-e még Strasbourgban szerzett tapasztalataival, európai elkötelezettségével.

– Nézze, nem tudok és nem is akarok más értékeket képviselni, mint amelyeket neves professzoraimtól tanultam, vagy a Jogtudományi Intézetben szereztem. Az is természetes, hogy határozottan képviselem azt az európai jogi gondolkodást, amelynek kimunkálásában és alakításában Strasbourgban bíróként részt vettem.

- Sokan kíváncsiak: számít-e arra, hogy felállíthatják?

– Erre a kérdésre nem lehet jó választ adni. Egyszer Győrben egy összbírói értekezlet után sajtótájékoztatót tartottam. A terem zsúfolásig volt újságírókkal, kamerákkal, kattogtak a fényképezőgépek. Gondoltam, lám menynyire érdekli az újságírókat a győri bíróságok helyzete. Az első kérdés az volt: csomagol? Mit mondhattam? Nem csomagolok. Másnap nézem az újságokat, hatalmas címek: Baka nem csomagol. Baka csomagolás nélkül megy. Bakának már csomagolni sem lesz ideje! Számomra a Legfelsőbb Bíróság elnöki posztja feladat, nem cím, pénz, vagy presztízs. Az elmúlt két esztendőben sok bíró nagyon sok munkájába került, hogy megpróbáljunk jobb bíróságot csinálni a korábbinál. Mindnyájunk számára óriási meglepetés volt, amikor áprilisban kiderült, új koncepció készül.

- Korábban éppen az ön javaslatai alapján kezdődött meg az átalakítás.

– Valóban, a 2010 decemberében meghozott és 2011 márciusában hatályba lépett törvényalkotás még a mi koncepciónkat követte. Bírósági reformról akkor még szó sem esett. Márciusban vagy még februárban valami történt, ami minden korábbi elképzelést zárójelbe tett. Azt viszont nem tudom, hogy milyen lesz ez a reform. Nem hiszem, hogy a bíróságokon mindent fel kellene forgatni, vagy hogy a bírósági igazgatás megváltoztatása volna a kérdések kérdése. Magyarországon korábban miniszteriális igazgatás volt, amely 1990-re bevallottan csődbe jutott. Lehet ellenőrizni a korabeli sajtóból, ezt maga az akkori miniszter is elismerte. 1997-ben a bírósági reform előtt ugyanaz a csőd fenyegetett. Nem véletlen, hogy új igazgatást vezettek be – sajnos a nagy bírósági problémák előzetes megoldása nélkül – a bírói önigazgatást. Ez nincs csődben. Attól az igazságszolgáltatás nem lesz jobb, ha megint visszahozzák a miniszteriális irányítást. A hazai igazságszolgáltatás valójában semmitől sem lesz jobb egészen addig, amíg a központi régió sok évtizedes problémáival nem kezdünk foglalkozni. Itt a szervezet ésszerűsítésére van szükség, ide épületek, infrastruktúra kell, jelentős költségvetési összegekre van szükség. Amíg nem kezdjük meg az aránytalanságok felszámolását, addig a bírósági rendszeren nem tudunk javítani. Minden más pótcselekvés.