Jó hír a diákhiteleseknek: könnyítést kérhetnek
Törlesztőrészletük mérséklését kérhetik a nehéz helyzetbe került diákhitelesek - jelentette be Kiss Péter társadalompolitikai miniszter kedden Budapesten.
A tárcavezető elmondta: a könnyítést azok kérhetik, akik vállalják, hogy havonta legalább a minimálbér 6-9 százalékát befizetik. A törlesztés mérséklésére két évig lesz lehetőség a kedden megjelent kormányrendelet értelmében.
Ez a módosítás azoknak a fiatal diplomásoknak jelenthet majd könnyebbséget, akiknek a válság miatt növekedtek a terhei, és csökkent a jövedelmük. A hitel törlesztőrészlete ugyanis nem fix, hanem a harmadik törlesztési évtől a két évvel korábbi jövedelemhez igazodik. Ha valakinek tehát volt egy jól fizető állása, és most nehezebb anyagi helyzetbe került, annak komoly gondot okozhat a törlesztés.
Kiss Péter elmondta: kétszáznál is több személyes megkeresés volt, amelyik arról szólt, hogy kedvezményt kérnének a törlesztésnél.
A kérés okát a központ nem vizsgálja
Csillag Tamás, a Diákhitel Központ vezérigazgatója elmondta, hogy jelenleg 107 ezren törlesztik diákhitelüket, a módosítás közel 60 ezer embert érint, akik már a jövedelmük alapján törlesztenek. Számukra ad lehetőség a jogszabály a könnyítésére - mondta.
A változtatás nem csupán a nehéz helyzetbe került ügyfeleknek előremutató, hanem a hallgatói hitelrendszert is stabilizálja - jegyezte meg.
Elmondta, aki nehéz helyzetbe került, nem kell mást tennie, mint a Diákhitel Központnál be kell jelentenie, hogy kevesebbet kíván törleszteni. Ezt már szerdától megteheti, a kérés okát a központ nem vizsgálja. A szükséges nyomtatványt a Diákhitel Központ honlapjáról le lehet tölteni. A kérhető összegnek csak az alsó határát rögzítették, illetve azt határozták meg, hogy két évig van erre lehetőség - írta az MTI.
Csillag Tamás ugyanakkor arra is figyelmeztetett: a lehetőséggel megfontoltan kell élni, hiszen az alacsonyabb törlesztőrészlet miatt tovább is tart a törlesztés.
Miskolczi Norbert, a könnyítést kezdeményező Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnöke szerint jó és gyors döntés született. Számításaik szerint néhány ezer ember került olyan helyzetbe, hogy szüksége lehet a könnyítésre.
270 ezer diák igényelt hitelt
A diákhitelezés elmúlt nyolc évében közel 270 ezer diák igényelt hitelt mintegy 175 milliárd forint értékben. Költségtérítéses képzésben havi 50 ezer, államilag finanszírozott képzésben havi 40 ezer forintot lehet kérni. A diákhitel a felsőoktatási tanulmányokat folytatók költségeinek mintegy felét fedezheti havonta. Egy adott évfolyamon általában a diákok 20-25 százaléka él a lehetőséggel.