Huszonöt milliót utazgatott el Újbuda pénzén az önkormányzati cég feje
Huszonöt millió forintot utazgatott el a XI. kerület önkormányzati informatikai cégének igazgatója, de a kerület pénzén – értesült a 24.hu. Janurik Lajos a portál szerint háromszor járt Las Vegasban, először még 2017-ben, ami 3,33 millió forintjába került Újbudának, aztán 2018-ban 9,5 millióból utazott Szingapúrba, Londonba és ismét Vegasba. Tavaly megismételte az előző évi túrát, szintén nagyjából 9,5 millióból.

Janurik még a fideszes Hoffman Tamás vezette önkormányzat alatt került a Smart 11 Nonprofit Kft. élére. A XI. kerületi önkormányzat új, László Imre féle vezetés alatt kezdték előszedni Janurik gyanús ügyeit és derült fény az utazgatásokra. Janurik azzal védekezett, hogy
a korábbi önkormányzattal kötött megbízási szerződése előírta, hogy szakmai tanfolyamokon részt vegyen, ezért utazott annyit.
Állítása szerint Las Vegasba és Szingapúrba például azért ment, mert ott rendezik meg a világ egyik legnagyobb információbiztonsági eseményét, a Black Hat rendezvénysorozatot. Az egyik kilenc napos amerikai útja 4,1 millió forintba fájt a Smart 11 önkormányzati cégnek.
Az önkormányzat az átvilágítás után felbontotta Janurik megbízásos szerződését, ami egyébként 2023 decemberig szólt volna. Janurik ügyében további jogi lépések várhatók, aminek az előkészítése most zajlik.
Helyreigazítás:
A 168 Óra Online-on 2020. február 6-án megjelent, a 24.hu cikke alapján íródott „Huszonöt milliót utazgatott el Újbuda pénzén az önkormányzati cég feje ” című cikkünk előző verziójában valótlanul híreszteltük, hogy Janurik Lajos plagizált informatikai stratégiát adott el a kerületnek. A valóság ezzel szemben az, hogy Janurik Lajos az informatikai stratégiát az önkormányzat utasítására szereztette be, az önkormányzat beszerzési szabályzatának megfelelően pályázat útján. A dokumentumot tehát a pályázaton nyertes önkormányzati informatikai tanácsadócég készítette, amely több önkormányzatnak is értékesítette a tudását.
Az érintettől elnézést kérünk.