Jakab Zsuzsanna: Ne halmozzunk oltóanyagot
„Vannak államok, amelyek a lakosságuk többszörösének elegendő számban kötöttek le vakcinát, aminek semmi értelme nincs” – mondta a 168 Órának az Egészségügyi Világszervezet főigazgató-helyettese.
„A gazdag országokat rá kell beszéljük arra, hogy ne halmozzanak fel oltóanyagot. Vannak államok, amelyek a lakosságuk többszörösének elegendő számban kötöttek le vakcinát, aminek semmi értelme nincs” – mondta a 168 Órának Jakab Zsuzsanna, az Egészségügyi Világszervezet főigazgató-helyettese. Hozzátéve: közös érdekünk lenne egy tisztességesebb és észszerűbb oltási rendre való átállás. Barát József interjúja.
– Az egészségügy a vírus mutánsaival versenyez. Lehet-e győzni ebben a vetélkedésben, vagy mindig csak követjük az új változatokat?
– A vírusok mindig is mutálódtak, ebben nincs semmi új. Számos kórokozó összes mutánsa ellen hatékonyak a vakcináink. A kulcskérdés az, hogy a vírusok terjedését időben meg tudjuk-e állítani. Az ugyanis a helyzet, hogy minél többen fertőzik meg egymást, annál több változat alakulhat ki. Minél tovább cirkulál a vírus, annál erősebben mutálódik. Ezt meg kell akadályoznunk, hiszen ebben a folyamatban a vakcinák, diagnosztikai tesztek és a gyógyszerek hatékonysága is egyre romlik, a vírusok rezisztenssé válhatnak a védekezés korábbi eszközeivel szemben. Ez bűvös kör: minél tovább terjed a vírus, annál nehezebb lesz fellépnünk ellene. Az biztos, hogy nem elég csak a fejlett világban oltani és betartani a közegészségügyi, járványügyi intézkedéseket. A világ minden táján egyszerre kell lépnünk, ezt a járványt csak akkor tudjuk megállítani bárhol, ha mindenütt megállítjuk.
– A Foreign Affairs című lap a közelmúltban arról írt, hogy a jelenleginél tisztességesebb és észszerűbb oltási rendre kellene áttérni. Miközben szegény országok nem jutnak vakcinához, a gazdag államok több oltóanyagot kötnek le, mint amennyi a teljes lakosságuk immunizációjához kell. Mit gondol erről?
– Azt, hogy közös érdekünk, hogy az egyenlőség alapján, igazságosan osszuk el a vakcinákat, méghozzá minél gyorsabban. Ezért hoztuk létre a COVAX programot, amelynek keretében vállaltuk, hogy a világ összes országában megkezdjük a magas kockázati csoportba tartozó emberek oltását. A február 24-én kezdődött program keretében eddig negyvenhat szegény és közepesen fejlett országba 29 millió dózis vakcinát szállítottunk. További ötvennégy országban még nem indult el a COVAX vakcinációs program, és most ezen dolgozunk egy száznapos program keretében.
– A kiszállított mennyiség lakosságarányosan nagyon kevés lehet.
– Igen, százalékos arányban nagyon kevés. A világ kilencvenkét országa a COVAX programon keresztül kapja majd a vakcinát. Terveink szerint a projekt keretében még idén kétmilliárd vakcinát szállítunk ki ezekbe az országokba, ami a lakosság körülbelül a 28 százalékának lesz elég.
– Ezekben az országokban nagyjából hétmilliárd dózisra lenne szükség, a többség számára messze még a nyájimmunitás.
– Igen, a nyájimmunitáshoz idén még nem lesz elég oltóanyag, de azt biztosítanunk kell, hogy legalább a magas rizikójú csoportokat, tehát az egészségügyi dolgozókat, időseket és a krónikus betegeket ezekben az országokban is minél előtt beoltsuk. A globális nyájimmunitásra legalább 2022-ig várni kell.
– Tévedek-e, ha azt gondolom, hogy a gyártókapacitások növekedésének jelenlegi üteme mellett 2023 előtt nem számíthatunk a járvány megfékezésére?
– A gyártási kapacitásnövelés nagyon fontos és nehéz kérdés, különösen, ha úgy akarjuk megoldani, hogy az semmiképpen se menjen más vakcinák előállításának, különösen ne a kötelező gyermekkori védőoltások szállításának rovására. Ez az egyik nagy feladat. A másik, hogy a gazdag országokat rábeszéljük, hogy ne halmozzanak fel oltóanyagot. Vannak államok, amelyek a lakosságuk többszörösének elegendő számban kötöttek le vakcinát, aminek semmi értelme nincs. Azért sem, mert az oltóanyag viszonylag gyorsan elveszítheti szavatosságát, ami nagy veszteség lenne az egész világ számára. Dr. Tedros, a WHO főigazgatója arra szólította fel a gazdag országokat, hogy a saját magas rizikójú csoportjaik beoltása után vagy adományozzanak a készleteikből a szegényebb országoknak, vagy hagyják legalább, hogy számukra mi vásároljunk a COVAX programban rendelkezésre álló pénzből. Erre két indokot is említett. Egyrészt ez morális kötelesség, másrészt pedig közös stratégiai érdek, csak így tudjuk a járványt megállítani.
– Van egy másik jellemző állítás is azonkívül, hogy amíg nem győzzük le a vírust mindenütt, addig sehol sem győztük le. Az, hogy amikor a fejlett világban elérjük a nyájimmunitást, a legszegényebb országok előtt mindenki bezárja majd a kapuit, és azok még mélyebb nyomorba süllyedhetnek.
– A mai globalizált világban nagyon nehéz elképzelni olyan helyzetet, amikor egyes országok működnek, mások pedig nem. Ráadásul a generikus gyógyszerek, oltások nagy részét már egyébként is a fejlődő országokban, Indiában vagy Kínában gyártják, tehát a világ régiói egymásra vannak utalva.
– A már említett Foreign Affairs-cikkben az a javaslat szerepelt, hogy a gazdag országok egyelőre ne is törekedjenek teljes átoltottságra, vállaljanak bizonyos halálozási kockázatot, és már a nyájimmunitás elérése előtt adják át az oltóanyagot. Ez jó ötlet?
– Pontosan ez volt dr. Tedros javaslata is januárban: oltsák be a magas kockázatú csoportokat, és azután adjanak át vakcinát a szegény országok magas rizikójú csoportjainak átoltására. Persze tiszteletre méltó, hogy minden ország minél előbb be akarja oltani a saját lakosságát, ám ezt mégis érdemes összehangolni a globális stratégiával.
– Nem az volna a javaslat következménye, hogy a vírus mindenütt tovább terjed, és a régen várt lazítás ciklusai után megint újabb járványhullámok jönnek, megint mindenütt egyre többen halnak meg, közöttük fiatalok is?
– A vakcináció önmagában úgysem a teljes megoldás. Azt a többi közegészségügyi, járványügyi intézkedéssel együtt kell alkalmazni, még azokban az országokban is, ahol most erőteljesen folyik az oltási program. A járványügyi intézkedéscsomagon nem lehet lazítani, mert valóban azonnal visszajön a betegség. Elég az olasz helyzetet nézni. Kinyitottak februárban, és már megint súlyos helyzetben vannak. Reményt adhat viszont, hogy amikor világszerte befejeztük a magas rizikójú csoportok oltását, akkor ez csökkenti a halálozások és a súlyos szövődmények számát, fékezi a betegség terjedését is. Azt a célt tűzhetjük magunk elé, hogy vessünk véget a betegség akut fázisának, és tanuljunk meg együtt élni endémiás, fel-felbukkanó előfordulásával.
– Mit üzen a Covid-vírus hatása a fejlett világ járványügyi rendszeréről? Hogyan lehetséges, hogy az Egyesült Államokban 30 millió ember betegedett meg, és több mint félmillió meghalt, miközben abban az országban költik a legtöbbet egészségügyre. A nemzeti össztermék 17 százalékát, évente négybillió dollárt.
– Nem elég a sok pénz, az számít, hogy mire megy. Amerikában az egészségügy erősen privatizált, és igen szűk központi forrásból finanszírozzák a közegészségügy és az alapellátás rendszerét. Azt látjuk, hogy a fejlett világ sem volt felkészülve erre a járványra, nem voltak alaposan átgondolt pandémiás tervek. Tíz évvel ezelőtt, a H1N1-járvány idején még elég sok munka folyt ezen a területen, de azóta a tervek elavultak. Emberöltők óta ismétlődnek a pánik és a gyors felejtés ciklusai. Az országok jelentős része a mostani pandémia előtt úgy gondolkodott, mi már túl vagyunk a járványokon, nálunk a halálozás meghatározó részét krónikus, nem fertőző betegségek okozzák, nekünk ezek megelőzésére és gyógyítására kell a pénz. Alulbecsülték a fertőző betegségek jelentőségét, majd amikor jött a világjárvány, nem állt rendelkezésre megfelelő járványügyi és kórházi kapacitás és szakértőgárda sem. Az országok többségében alig akadt, aki tudta volna, hogyan kell felderíteni egy fertőző betegség terjedését, hogyan kell csinálni a kontaktkutatást, ami egyébként jelentős felkészültséget igényel. Tanácstalanok voltak, milyen módon kell megszervezni az izolációt, hogyan működik a karantén. Hogyan kell a védőfelszereléseket használni? Nem volt elég szakember az intenzív terápiás részlegek működéséhez, pedig a lélegeztetőgépekhez és az oxigén használatához komoly szaktudás kell. Ezért mostanában a tagországokkal és más partnereinkkel együtt azon dolgozunk, hogy előkészítsünk egy új, széles körű nemzetközi egyezményt a járványügyi felkészülésre.
– Virológusoktól hallhatjuk, hogy egyre veszélyesebb világban élünk. Ahogy kiterjed az emberi élettér, esőerdők, dzsungelek helyén is városok nőnek ki a földből, és az ott őshonos állatokról veszélyes kórokozók kerülhetnek át az emberekre. Tehát olyan nemzetközi szervezetekre van szükség, amelyek képesek hatékony intézkedések kikényszerítésére. Van erre esély?
– Tény, hogy az utóbbi évtizedek járványai mindig állati eredetűek voltak, ez a zoonózis jelensége. Nem léphetünk büntetlenül abba az élettérbe, ahol korábban csak más fajok éltek. Az emberi egészség valójában olyan egységes rendszer része, amelybe beletartozik az állategészségügy, a mezőgazdaság és a környezetvédelem együttműködése is. Ennek megfelelően olyan nemzetközi egyezményre van szükség, amely minden érdekelt fél számára előírja a felkészülés kötelező követelményeit. Igaz, azt még nem tudjuk, hogy ennek a koordinációja, ellenőrzése hogyan működik majd, de biztos, hogy ebben lesz változás, mert ez a közös biztonságunk kulcskérdése.
(A teljes interjú a 168 Óra e heti számában olvasható)
(Kiemelt kép: Jakab Zsuzsanna, a WHO európai regionális igazgatója beszédet mond az Egészségügyi Világszervezet (WHO) Európai Regionális Bizottságának 67. ülésén a Budapesti Kongresszusi Központban, 2017. szeptember 11-én. Fotó: MTI | Koszticsák Szilárd)
