Jakab Péter kilép a Jobbikból

Jakab Péter válaszolt Gyöngyösi Márton nyílt levelére, amelyben kijelentette: kilép a Jobbikból.

2022. augusztus 11., 17:56

Szerző:

Jakab Péter úgy érzi a Jobbik elnöke választás elé állította őt a nyílt levelében, ezért kilép a Jobbikból – jelentette be Facebookon. „Te a Jobbik új elnökeként ma választás elé állítottál: ha maradok a nép pártján, ha továbbra is nyersen, őszintén, karcosan akarok kiállni a válság vesztesei, az Orbán-rezsim károsultjai mellett, akkor nincs helyem a Jobbikban. Nos, Marci, akkor nincs helyem a Jobbikban. Ha a nép és a Jobbik között kell választanom, nem kérdés, melyiket választom” – írta.

Jakab a posztja elején kijelentette, hogy megdöbbentette Gyöngyösi Márton nyílt levele. Szerinte a vádakat, amiket felhozott őellene, azokat a Fidesz szokta megfogalmazni.

A volt elnök posztjában megjegyezte, hogy Gyöngyösi korábban „stratégiai csendre” kérte Jakabot, ami után felidézte azt a szóbeszédet, hogy Rogán Antal megüzente az ellenzékbe beépült embereivel, hogy maradjanak csendbe. Majd hozzáteszi, hogy nem tudja, hogy a Jobbik elnöke Rogán embere-e, csak azt tudja, hogy ő csendet kért tőle.

Posztját azzal zárta, hogy kilép a Jobbikból, viszont független képviselőként marad a nép pártján.

Gyöngyösi „egy görcsbe rándult arccal, szélsőbalos proletár eszméket vadul üvöltöző politikusnak” nevezte Jakab Pétert

Kemény levélben bírálta Gyöngyösi Márton Jakab Pétert, akit felelősnek tart a Jobbik belviszályáért. Azt írja, hogy Jakab „intelligens, felkészült politikus volt, aki értett a mindennapok nyelvén, de nem futott el a komoly szakmai kérdések elől sem” , az új tanácsadója hatására azonban erősen megváltozott, „egy görcsbe rándult arccal, szélsőbalos proletár eszméket vadul üvöltöző politikus lett ...  akiből a közélet mémeket gyárt.”

„Ne pletykákból halljam, hogy augusztus 20-án pártot készülsz alapítani, miközben még a Jobbik tagja vagy. Ne kelljen az anyagilag így sem túl stabil közösségünknek azokat az embereket fizetni, akik már nem akarnak velünk lenni. Ne csatlakozz azoknak az egykori magyar pártelnököknek a nem túl diadalmas, de annál népesebb klubjához, akik évekig abból élnek, hogy egykori közösségüket szidalmazzák. Ha menni akarsz, add vissza a mandátumodat, lépj ki a pártból, aztán Te balra, mi jobbra. Légy tisztességes” – írja Gyöngyösi. 

 

(Fotó: Merész Márton / 168.hu)

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.