Itt a beismerés az Orbán-kormánytól: ezt elbaltáztuk
Beismerés: a kormány elbaltázta - A kormány tisztában volt azzal, hogy a baltás gyilkos kegyelmet kaphat.
„Nem igaz, hogy nem figyeltünk a nemzetközi garanciákra, tisztában voltunk azzal, hogy kaphat elnöki kegyelmet az Azerbajdzsánnak átadott Ramil Safarov.” Ezt a külügyi államtitkár mondta a köztévé reggeli műsorában. Németh Zsolt ehhez képest barátságtalan válaszlépésnek nevezte, hogy Azerbajdzsán ezt meg is tette - írta a
Hír24.Érvelése szerint Magyarországnak volt egy erkölcsi és egy jogi garanciája, hiszen bízhatott abban, hogy van egy jó, fejlődő magyar-azeri viszony, és egy kétoldalú megállapodás. „Magyarország ugyanis jegyzéket váltott, amiben az azeriek egyértelművé tették, hogy Ramil Safarov vagy letölti a rá kiszabott 25 évet, vagy egy új eljárást indítanak az ügyben. Nem volt okunk feltételezni, hogy egy baráti gesztusra egy baráti ország meglehetősen barátságtalanul reagál”.
Az államtitkár nevetségesnek nevezte a vádat, miszerint eladtuk volna Safarovot, ugyanakkor következő mondata mégis valamiféle gazdasági háttéralkut sejtetett. Azt mondta: „Az azeriak érzékelték a vádat, miszerint itt valamiféle hullakereskedelem lenne, azért közölték, hogy nem vesznek állampapírt” – írja a
hirado.hu. Németh beszélt arról is, hogy az azeriek kulcsszereplői lehetnek Európai energetikai diverzifikációjának.Főnöke, a külügyminiszter a közrádióban megismételte: a kormány jóhiszeműen járt el az azeri katonatiszt kiadatásának ügyében, nem volt gazdasági háttere a lépésnek. Martonyi János arról, hogy kedden fenyegető üzenetet kapott Azerbajdzsán budapesti nagykövetsége egy örmény terrorszervezettől, kijelentette: "A szükséges intézkedéseket az erre illetékes szervek természetesen meg fogják hozni."
Kommunikációs hiba okozhatta a bajt
A kabinethez közel álló források szerint a tárcák közötti hibás információáramlás vezethetett ahhoz, hogy Magyarország múlt pénteken kiadta Azerbajdzsánnak Ramil Safarovot. A BruxInfónak nyilatkozó forrás azt mondta, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (amely döntött a kiadatásról) elsősorban jogi alapon vizsgálta meg a kiadatási kérelmet, és úgy látta, hogy jobb, ha az azerbajdzsáni baltás gyilkos a hazájában tölti le a büntetését. A Külügyminisztérium viszont, amely a politikai következményeket mérlegelhette volna, túl későn kapott információkat.