Iszapömlés: Somlóvásárhelyen leállt a kármentesítés, mert elfogyott a pénz

Leállt a kárfelszámolási és védekezési munka a vörösiszap sújtotta Somlóvásárhelyen, mert elfogyott a kormány által adott ötmillió forintos előleg és az önkormányzat tartalékalapja, ezért újabb költségelőleget várnak a munka folytatásához - mondta a település polgármestere vasárnap az MTI tudósítójának. Az október 4-én bekövetkezett katasztrófa során a településre zúdult vörösiszap 16 házat és udvart öntött el az Aradi utcában, és a műszaki szakemberek megállapítása szerint két ház oly mértékben megsérült, hogy le kell bontani, további 12 sérült ház felújítás után lakható marad - mondta Marton László polgármester, hozzátéve, a bontási határozatot még nem kapták meg.

2010. november 8., 07:18

A polgármester azt mondta, új vis major alapot nyitott, és újabb költségelőleget vár a kormánytól, és abban bízik, már a jövő hét elején számlájukra érkezhet az összeg.

A Magyar Kármentő Alapból október végén a kormány a vörösiszap-katasztrófa által érintett településeknek soron kívül 175 millió forintot utaltak át előlegként a védekezési költségek finanszírozására. Devecser 150 millió, Kolontár 20 millió, Somlóvásárhely 5 millió forint előleget kapott.

A települések vezetői már a pénz átutalásakor jelezték, ez az összeg csak a munka egy részét fedezi, mert jelentős kiadással jár majd a külterületek és önkormányzati tulajdonú utak, épületek kármentesítése, újjáépítése.

Az MTI tudósítója a településen járva vasárnap azt tapasztalta, hogy Devecser és Somlóvásárhely között, az út két oldalán vastagon áll a vörösiszap, nagyobb részén a teteje kiszáradt és berepedezett, a szél pedig tovahordja a piros színű port, befestve a bitument, a fák leveleit.

A katasztrófa bekövetkezte utáni napokban a település polgármestere arról panaszkodott, hogy a falut magára hagyták a katasztrófavédők, önerőből kezdtek hozzá a kárfelszámoláshoz, még védőeszközöket is csak négy nap elteltével kaptak.



A vörösiszap-katasztrófa károsultjainak segítséget nyújtó szervezeteket ide kattintva érheti el.